Sabaton – Megjelent a lemez, itt egy új dal

írta TAZ | 2019.07.21.

Már két napja a boltokban csücsül a Sabaton új albuma fizikai vagy digitális formában, amit ha még nem hallottál, akkor tovább ismerkedhetsz vele a 82nd All The Way-nek köszönhetően.

Július 19-én jelent meg a Nuclear Blastnél a Sabaton új albuma, a  ’The Great War’. A csapat jubileumi albuma az első világháborúról szól, azonban ezúttal teljes mértékben. „Ez nem az első alkalom, hogy ebből a korszakból mesélünk el történeteket, azonban most úgy éreztük, hogy megfelelő az időzítés, hogy egy konceptalbumot készítsünk erről a háborúról.”

A lemezt Jonas Kjellgren producerrel hozták össze, a borítót pedig Sallai Péterre bízták ezúttal is. „Ez a legnagyobb szabású albumunk – mondta Pär Sundström basszer. – Hatalmas mélységek és történetek övezik a dalokat, ami korábban nem volt jellemző. Rengeteg meglepetésre számíthattok, mivel új dolgokat is kipróbáltunk, valamint visszamentünk egy olyan koncepcióhoz, amit tudjuk, hogy sokan szerettek.”

A 2016-os ’The Last Stand’ folytatása az első album Tommy Johansson gitárossal, aki Thobbe Englund helyére érkezett 2016-ban. A lemezről az első dalt meglepő módon nem a csapat, hanem az Apocalyptica prezentálásában hallgathattad meg, később azonban albumverzióban is bemutatásra került a Fields Of Verdun, amit a The Red Baron és a Great War követett. Ezúttal a 82nd All The Way hallgatható meg, IDE kattintva pedig a Bismarck tesztelhető, ami végül az albumon nem kapott helyet.

Ne feledd, a Sabaton 2020. január 22-én az Arénában lép fel az Apocalyptica és az Amaranthe társaságában. További infók ITT.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…