W.A.S.P.: Dominator
írta szakáts tibor | 2007.05.20.
Megjelenés: 2007. április 27
Kiadó: Demolition Records
Weblap: www.waspdomination.com
Stílus: Heavy Metal
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Ahogy arról tavaly beszámoltam, nekem nagy csalódás volt a budapesti W.A.S.P. koncert. Húszon sok évet vártam rá, és nem kaptam meg, amit szerettem volna, de a W.A.S.P. akkor is nagy kedvenc marad. Viszont látva Blackie teljesítményét, hallva az egészségi állapotáról szóló folyamatos rossz híreket, bevallom tartottam ettől az albumtól. Tartottam azért is, mert nekem a két részes "neonisten", hogy is mondjam, egyáltalán nem jött be. Ez a csapat mindig is a laza szórakoztató rock n' rollt jelentette számomra. A gondolkodást, konceptlemezeket, két részes műveket meg kell hagyni másnak. Blackie Lawless az emberek szemében akkor is az amerikai rock n' roll őserő lesz, még ha fel is akarja időnként találni a spanyolviaszt. Már első hallásra nagyon kellemesen csalódtam a Dominator albumban. Végre visszatért az eredeti elképzelésekhez a mester. Nincs agyalás, nincs okoskodás, csak a jól bevált, mondhatjuk úgy is, hogy klisék. Ezt a szót most jó értelemben használtam. Mindezektől függetlenül Blackie dühös most is. Egy morcos vénember lett belőle, de most kivételesen javára vált a lemeznek. A kiszemelt célpont ezúttal a tisztelt amerikai elnök úr, Mr. George W. Bush. Valami miatt nem lettek jó barátok. Minden előzetes felvezetés nélkül belecsapnak a Mercy című dalba, amiről első hallásra nem is gondolná az ember, hogy egy W.A.S.P. dal lesz belőle, de ahogy megszólal az ének, mindjárt tudjuk hol járunk. Aztán a kicsit Motörhead-es Long, long Way To Go-nál már lehet érezni, hogy jó irányba indultunk el ismét. Gyilkos kétlábdobos témák, és igazi W.A.S.P. feeling. Nem hinném, hogy kihagyják a koncerteken. A Take Me Up gyönyörű lassú témával indul és nem is bántam volna, ha úgy is marad, mert bármennyire hihetetlen, nagyon szépen énekel itt Blackie. Egy igazi középtempós sláger. Aztán jön a W.A.S.P.-os menetelős The Burning Man. Itt már az eddig kicsit visszafogott ének is kezd keményedni. Ha ezzel a négy számmal nyitnák a bulit, már elégedett lennék, pedig nem szoktam ezt mondani új dalokra. A lemez közepére egy kicsit hosszúra sikerült elmélkedős dal került. Tulajdonképpen semmi bajom a Heaven's Hung In Black-el, de úgy érzem nem igazán illik erre az anyagra, pedig gyanítom, nem fogják kihagyni a bulikon. Egy kicsit pihentető. A gitárszóló viszont pocsék benne. Bocs! És van kettő is belőle... Ez vitt egy pontot. A Heaven's Blessed aztán visszahozza a tempót, és zakatol tovább a műsor. A Dominator-on talán az egyik "legwasposabb" dal a Teacher. Jó tempó, király refrén, gitárbontásos verse, és az a kosz, ami kell ebbe a zenébe. Heaven's Hung In Black hogy úgy mondjam akusztikus változatát nem egészen értem miért került ide, de annyira jó lett, és Blackie akkorát énekel benne, hogy az egyik kedvencem a lemezen. Mindenesetre egyet biztos tud ez az ember. Tudja, hogyan kell elköszönni. A Deal With the Devil az egyik legnagyobb Rock n' Roll a korongon. Olyan mintha eddig egy koncertet hallgattunk volna, és ez a ráadás.
Legutóbbi hozzászólások