Sing Sing: Visszaesők

írta ProblemChild | 2015.10.31.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Hammer Records

Weblap: https://www.facebook.com/SingSingZenekar

Stílus: Rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Az öreg bölcs gitározgat (még szép!) egy tavaszi délutánon, mikor odamegy hozzá két tanítványa, hogy vitájukban mondja ki a végső szót. Meghallgatván egyiküket a bölcs így szól: „Igazad van!”. A tanítvány megnyugodva távozik, ám a másik is előáll érveivel. A bölcs őt is meghallgatja, majd annyit mond: „Neked van igazad!”. A második tanítvány is megnyugszik, ám a bölcs segédje/gitártechnikusa nem bírja szó nélkül: „Bölcs, hogy lehet ez? Teljesen mást mondanak, nem lehet mindenkinek igaza!” A bölcs ennyit felel: „Neked is igazad van!”

Valahogy így. (És még bölcs sem vagyok.) A Sing Sing újjáalakulása (2013.05.16.) óta sok régi rajongó hagyta magára a bandát. És nemcsak a bigott figurák, hanem olyanok is, akik tényleg ki akarták próbálni a zenekart. Nem lehet őket hibáztatni. Világos, mit kértek, nem azt kapták. A húsz év nem kifogás, ott a tavalyi We Are the Damned (Skid Row), mekkora egy dal! Az új Sing Sing meg nem rossz, de szerintük nem ezen a néven kellett volna tovább csinálni. Nem az a banda. Ha ezt mondod: nos, igazad van! 

Másrészről: látjuk, mit várunk? Egy újabb ’Bűn az élet’-et, ami lehetőleg ne legyen ’Bűn az élet’. Az már volt. Lázadjanak, mint amikor húszévesek voltak, de vegyék észre, hogy már nem húszévesek, hiteltelen lenne a dolog (ééés itt vérzik el a régi zenekarok zöme). Húrozzon át meg ne is, legyen Sing Sing, meg ne is (Mátyás és a bíró lánya ehhez képest kutyatöke).

Nagyon sok az okos: „Az új Sing a pénzre hajt”. Nyilván… A Mirigy meg a Zorall bevételei elbújhatnak az évi 4-5 koncertet adó banda hasznához képest. „Majmolja a divatot”. Mert a régi Sing nem emelt át divatos külföldi slágereket...* „Ez már nem Sing Sing”. Nos a helyzet a következő: a Sing Sing rockzenében maradt tagjai összeálltak, hogy eljátsszák a régi dalokat, és csináljanak pár újat. Mi a halál bíborvörös rézfaszának nevezzék, ha nem Sing Singnek? Igazuk van? Hogy a viharba ne! Hogy újítottak, az meg már hadd ne legyen baj!

Ha már újítás: a ’Visszaesők’ nem is hagyományos album. Tulajdonképpen egy négyszámos EP, kiegészítve egy újra felvett best offal és egy hozzácsapott koncert DVD-vel. A srácok nem fukarkodtak. Persze a legnagyobb kérdőjel az új számok felett lebeg: mit hozott össze a Sing Sing 2015-ben?

Az EP

A Valami más március óta fenn a hálón, nézik, hallgatják, kap hideget, kap meleget. Elsőre nekem se jött át teljesen. A Tomi által választott hangszínt Csipáék tízévnyi munkája tette a „hányinger” fiókba (szerencsére Tomi a koncerteken egyre karcosabb). A lendület is más, mint húsz éve, a srácok másként „éhesek”, mint anno. Anti hamisítatlan Sing Sing-szólója mondjuk elsőre beránt. Az egykori B.C Ritch lovag nagyságrendeket fejlődött egykori önmagához képest (pedig akkor se volt kutya), a Sing-ízű témák még pontosabbak, kivehetőbbek, új elemek is megjelennek bennük (pl. whammy és killswitch). Őszintén?  Fülig érő szájjal hallgattam.

Kb. a harmadik nekifutásra „jött meg” az egész nóta. Ugyanaz viszi el, mint mindig: amiről szól. A dal egyik rétege egyértelműen az új zenekarra utal, a másik egy állandó – és mostanság egyre erősödő – társadalmi problémát világít meg: a változástól való félelmet, a régi idők konstans favorizálását. Harmadik rétegén pedig személyesen talál meg mindenkit: az ágy melletti pohár, a bezárt kocsma, ahol éveket/évtizedeket töltöttél, és a poros csend, és a vágy, hogy valaki törje már rád azt a kicseszett ajtót, és rángasson ki. Ismerős kell, hogy legyen! És a dal pontosan ezt csinálja: rád rúgja a falaidat. Erőt ad, és ettől lesz Sing Sing. Persze nem szól ugyanúgy. De az „úgy” sem szólt soha ugyanúgy. A lyukasra hallgatott Sing-gyűjteményem dacára a ’Sztrájk’-ot pl. képtelen vagyok végighallgatni.

Akkor már inkább a balladai hangvételű Ugyanúgy, pedig az is elég poposra sikerült. A dal rendben, mindene megvan, ott ahol kell, épp csak nem tépi ki vagy borítja bársonyba a lelkem, mint a korábbi Sing-balladák. Olyan, mintha közepes rádióslágernek írták volna… a kilencvenes években. A második hallgatásnál odaírtam a papír szélére: jobb, mint a Manhattan. (És lényegesen jobb, mint a Vakáció. Soha nem fogom megérteni, pedig annyian imádják!) Ami érdekes, hogy ez a track pont ott gyenge, ahol a többi dal erős (egyedi mondanivaló, látásmód, szóló), és pont ott zökken helyre, ahol a többi khm… kihívásokkal küzd: ez pedig a szöveg.

(Itt jön a kritikus rész!) Az új EP ha valahol nagyon vérzik, azok a dalszövegek. Amennyire sikerült eltalálni a mondanivalót, annyira nem sikerült olyan színvonalon formába önteni, amit ettől a bandától – már bocsánat – elvárok. Már a Valami másnál is bántottak a rímek, amiket első hallásra is előre tudtam (pl. írsz-sírsz), a „kezdj hát el élni ezerrel” sor nagyon kilóg, szinte gyerekvers kategória, de a Lesz még holnap és a Visszaesők szövegét mintha egy elsőlemezes banda írta volna. Az utóbbi sorait ráadásul egy profi dalszövegíró jegyzi (Barbaró), így végképp nem értem a dolgot. A lánc-tánc kombó nüansznyival van csak a magyar gettórap baszom-faszom joker-ríme felett, de a dal nagy része durván kiszámítható, elkopott. A ’holnap annyiból áll jobban, hogy közvetlen; Sipos Tomi szinte nem is akart dalszöveget írni, csak a dal ritmusában és hangnemében elmondja a mondanivalóját, és ez a közvetlen őszinteség (ami Tomi sajátja) elviszi a számot.

A ’holnap egyébként mélyebb szinten is őszinte, önreflexív dal. Gyakorlatilag az egykori Féleknek az ellentéte (’Tettes vagy áldozat’ album). Amíg a ’96-os dal a múltból a társadalmi részeket emeli ki (koldus, pap, halál, születés), és fél a jövőtől, addig a ’holnap személyes történetből táplálkozik (barátok, lányok), elégedett, és bizalommal tekint a jövőbe, tartson az akár csak egy pillanatig csupán. Tomi megírta a „midlife crisis” ellentétét, nevezzük „midlife positivis”-nek. Nem dölyfösen, fitogtatva, hanem mintegy megköszönve. Az üzenet itt is Sing Sing-es: ha megteszel mindent, amit lehet, nem múlsz el nyomtalanul. A dal amúgy amolyan középtempós, nem ugrálós, nem lassan zúzós, még csak nem is headbangelős; nekem valamiért az egykori Kisváros című sorozat ugrott be róla. (Ez inkább jellemez engem, mint a számot.)

Sing Sing-es hagyomány, hogy az album címadó dala (már ha van, lásd ’Élve vagy halva’) egyrészt rohadt húzós, másrészt szerves részét képezi valami büntetés-végrehajtási gyakorlatnak. Nem mellesleg találó, akárcsak a Visszaesők. Riff- és dallamív tekintetében ez a legjobb dal a lemezen. A szövegről már írtam, a mondanivaló szinte adta magát, bár érződik, hogy nem belsős tag írta. Nem annyira személyes, nincsenek rétegei, ezzel együtt jó. Tomi hangja karcosodik, keményedik, a zenekar ott van, csuklóból lökik ki az apró kis játékokat. Boros Peti pörgetései nagyon jók, Hangya betonkemény alapot hoz, Antin és Marcin meg érződik, hogy gitárral a kézben töltötték az elmúlt évtized nagy részét.

Külön kiemelném a hangzást! Noha hallatszik, hogy hazai pályán készült (van valami jellegzetes hangzása a magyar lemezeknek), kicsit sterilebb is a kelleténél, de a végletekig részletes: mindegyik hangszer minden egyes nyekkenése tisztán kivehető. Aki már próbált leszedni kétgitáros zenekartól riffet fülre, tudja, miről írok. Závodi Gabi keverője és a zenészek profizmusa egymást támasztja meg. A dolog innentől szubjektív, nekem például egy kis „zsír” még elfért volna a képben.  

A Best Of

Bevallom, ettől a résztől tartottam a legjobban: régi kedvencek újra felvéve, húsz évvel később. Lehet ez egyáltalán jó? Pláne ha egyszer már nem volt az? Az ’Összezárva’ című Sing Sing Vállogatás (sic!, a kiadó nem tudott magyarul) újra felvett Halál a májra trackje számára demarkációs vonalat léptettem életbe a lejátszóm körül. Félelmem legyűrve, megnyomtam a Play gombot… ám gyanakvó szívem hamar megenyhült. 

Nem mondom, hogy jobb. Sem azt, hogy rosszabb. Más, pont amennyire kell. Már az, hogy valamivel mélyebbre vitték („egy lehangolt gitár”), új ízt adott a daloknak. A zenészek jobbak lettek, és nyilván nem kis rutinnal játsszák már ezeket a számokat. Pár helyen változtattak is egy keveset rajtuk, a Hinni kellből eltűnt a régi szinti, a Szárnyalok kapott egy zongoraszólamot – eddig mondjuk nem hiányoltam –, pár új szóló (pl. a Soha ne engedj!-ben), effektek, sound. Nem mellesleg a dalok végre szólnak valahogy, mert a Sing Sing első három albuma a hangzás ellenére lett siker. (Nemrég megérkezett a DeLorean, vissza kellett volna dobni pár jó cuccot és hangmérnököt az eredeti felvételek idejére!) A rizikós rész persze az ének, de Tomi jól adja elő a dalokat. A két évvel ezelőtti bizonytalanság eltűnt, és – megtartva a dalok iránti tiszteletet – Tomi egyre jobban rátalál a saját Sing Sing-hangjára (karculj, Tom, karculj!). Külön respect, hogy nem próbál meg Csabaházi lenni.

Azt ugyanis nem lehet. A ’90-es évek Abaházy Csabája utánozhatatlan énekes volt, még a 2014-es Abaházy Csabának sem sikerült (Závodi Gabi 50. születésnapi koncert, Sing Sing rész). Nem azért, mert olyan kitűnő torok volt – bár szerintem nagyon jó volt –, hanem mert annyira át tudta élni/adni a dalokat. A Sing Sing szövegeinek nagy részét ő írta, megélt érzésekből, őszintén. Érezni, hogy nem a dalszöveg, hanem maga az ihlető történet pergett a fejében. Tegyük hozzá, hogy tehetséges dalszövegíró, és máris látjuk, hogy rádiós karrierje milyen brutális veszteség a rockszakmának.   

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk a 2015-ös Sing Sing-album kapcsán, hogy a régi Sing Singet akarjuk hallani benne. És nem az eltelt idő, Cerka vagy Csabi pálfordulása miatt, hanem mert nem igazán van régi Sing Sing. Volt róla szó: mindegyik más, hatlemeznyi útkeresés. Az első öt abszolút klasszikus, részemről szüleimként tekintek rájuk, (vasárnaponként találkozunk, és minden új barátnőmet bemutatom nekik), de a ’Sztrájk’-hoz képest a ’Visszaesők’ sokkal Sing Sing-esebb. Ezzel együtt: ha azt mondod, a régieket jobban szereted, teljesen megértem… Tudod: igazad van!

Az 1989-ben alakult zenekar első hat éve egyszeri, megismételhetetlen Rare Diamondja a magyar rockzenének. A hely, az idő, a hangulat, a dalok, és a zenészek, akik vállalták, hogy maximálisan átélik ezt, olyan dolgot teremtettek, ami máig él, ráadásul nem holmi kötelező klasszikusnak kikiáltott, mesterséges nosztalgiahullám hátán. Saját jogon, egyszerűen mert jók. A zenészek éhesek voltak valamire, olyan tűz lobogott bennük, ami sok mindent lángra lobbantott, ők pedig megcsinálták azt, amit ma Sing Singként ismerünk. Sőt, csak ezt csinálták!

Szerintem ez a legnagyobb különbség. Ahogy Anti mondta az interjúban, azokban az időkben reggel felkeltek, és egyből Sing Sing. Ez volt a dolguk, a munkájuk, az életük. Akkor ezt megtehették, ma nem. Hosszú vita lenne, hogy mi változott, hogyan lettek mára az egyedüli megélhetést biztosító dalok munka mellett hallgatható háttérzenék. Ott van a közönség és a zeneipar elkurvulása, a mesterségesen fenntartott erővonalak, és hogy a zeneiparban maga a zene sokadrangú tényező lett, meg a napállás, holdállás, rinyálás; 2015-ben teljesen mást jelent a szó: zeneipar. Az, hogy Marci, Hangya, Pöpi, Anti és Tomi egy szívüknek kedves side-projektként tudják csak működtetni a Sing Singet, nem az ő hibájuk. Akkor sem, ha közben nyilván ők is változtak. Befutott zenészek, család, háttér, miegymás.  Más a tűz, más ellen lázadnak. De lázadnak. És nem állnak be politizálni, nem rabolták el őket az ufók, nem alapítottak tinipicsogtató cukicsapatot – Marci pólóledobásaival nincs gond, de ha Hangya ezüstös atlétában és elefántos tangában grasszálna a színpadon, nagyon csúnya kritikát írnék. Egyszerűen csak játszanak.

És koncerteznek. Bevallom, meglepődtem, mikor a kezembe nyomott tokban egy CD és egy DVD osztozott a térfogaton. És nem egy amolyan ÖsszeszedtünkMindentaPadlásról-gyűjtemény (bár annak is lenne fílingje), hanem egy korrektül összerakott koncert DVD a 2013. novemberi Sing Sing-jubileumról. Végignézve újra: veszett jó volt** (írtuk mi is). Benne van minden: a jókedv, a lendület, a barátság, a Zene… hogy mi ma a Sing Sing. Kivesézhetném, de felesleges, hely sincs rá, meg legjobb esetben is csak azt írnám le, ami egyébként is látszik a videón.

1993-ban egy Rocktükör-interjúban hangzott el egy mondat. „A hely, a helyzet és az idő teljesen más.” De a ’Visszaesők’ lemez régi és új dalaival, koncert DVD-jével, összes hibájával és erősségével együtt ugyanazt mondja: van helyük a magyar rockéletben.

* Ajánlott irodalom: Warrant: Uncle Tom’s Cabin (a Nem érhetsz el énekdallama egy az egyben). A Vár a végtelen szövegét, a Miért játszol a tűzzel témáját, a Halál a májra intróját pedig már kiveséztük máshol. 

** Ajánlom a koncert DVD-t minden Sing Sing-rajongónak. Azoknak is, akik szerint „ez már nem Sing Sing”. Ahogy Lemmy mondta: „Adjatok neki egy kibaszott esélyt!” Hangulatos, őszinte, benne van sok minden (és Závodi vendégénekesként komoly Rock’n Rollt vág le a színpadon).

Pontszám: 6.5