Caspian - Post-rock orgia a Dürer Kertben (x)
írta Hard Rock Magazin | 2012.11.03.

A hazai underground koncertszervezésnek mindig megvan az a bája, hogy amikor valaki később ismer meg egy zenekart – mondjuk az aktuális itthoni koncertje után –, egyrészt végtelenül marcangolja magát, másfelől alig várja, hogy ismét láthassa a szóban forgó zenekart. Ugyanezen ment keresztül a Mastodon és a High On Fire, de ez igaz a négy éve az Avalonban fellépő Caspianre is, hiszen az akkor még csak ígéretesnek tűnő bostoni post-rock banda...
...mára az egyik legjobban csengő névvé nőtte ki magát a műfajban. Ehhez főképp a 2009-ben megjelent 'Tertia' járult hozzá, hiszen a zenekar második nagylemeze elrugaszkodott mindazon zenei elemektől, amelyek már a megjelenés évében panelessé és unalmassá tették a műfaj tömegtermelő bandáit. A Caspian ugyanis saját zenei érzékenységének és hangulatközpontú megszólalásának középpontjába nem a hullámvasútszerű érzelmi örvényeket, hanem az elcsendesedés különféle előfordulásait állította. Ennek köszönhető, hogy a gazdag hangszerelés és a szívfacsaró dallamívek kibontakozása elemien mélyről törhet fel, és ez a hatás élőben legalább annyira működőképes, mint lemezen. Utóbbi ad valódi apropót az alábbi turnénak, hiszen nemrég jelent meg a Triple Crown gondozásában a banda új nagylemeze, a 'Waking Season'. A srácok persze nem egyedül jönnek: állandó turnépartnerük a hazai post-rock szerelmeseinek korántsem ismeretlen Thisquietarmy lesz, ám az est egy másik főzenekart is felvonultat a brit iLiKETRAiNS képében. A post-punkot és post-rockot elegyítő bandában az előző évtized egyik legizgalmasabb formációját tisztelhetjük: a Caspian fejlődéséhez hasonlóan itt is mindig meghatározó elem volt az elcsendesedés élménye, ám a zene érzékenysége és megtisztító ereje összetéveszthetetlen karaktert ad a zenekarnak. Ugyanerről tesz tanúbizonyságot a srácok áprilisban megjelent új lemeze, a 'The Shallows' is, amely hasonlóképp ezen a turnén kerül majd bemutatásra, így az este minden értelemben véve a post-rock legnyitottabb előadóinak aktuális elképzeléseiről fog szólni. Ennek szellemében pedig nem is lehetne más az előbb bemutatott három zenekar hazai vendége, mint a marionette ID, aki post-hardcore-tól sem idegen, indie, math- és post-rock elemekkel tarkított hangzásukkal már számtalanszor bizonyították az itthoni közönségnek, hogy méltán lehetünk büszkék rájuk.
Belépők az Eventim oldalán rendelhetők, az eseményhez a Facebookon ITT lehet csatlakozni.

Legutóbbi hozzászólások