Kaipa: Vittjar
írta nagybandi | 2012.10.03.
Megjelenés: 2012
Kiadó: InsideOut Music
Weblap: http://www.kaipa.info/
Stílus: Progresszív rock
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Többszöri meghallgatás után is sokat goldolkodtam, mit is tudnék írni a Kaipa legújabb alkotásáról. Természetesen nem elég, ha csak annyit, hogy egy tökéletes prog album; bár ezt sejthettük is, ismervén az előzményeket, ugyan mi is lehetne más. Nincs meglepetés, a két év elteltével új lemezzel előrukkoló svéd veterán csapat hozza ugyanazt a magas színvonalat, melyet eddig is produkáltak. Erre ugyebár garancia a 2005 óta stabil névsor, miután az 1974-től itt ügyködő Roine Stolt elhagyta a zenekart. Ugyanazokat a széttördelt ritmusokat halljuk folkos elemekkel fűszerezve, itt vannak az ugyancsak megszokott hosszabb lélegzetű szerzemények (az Our Silent Ballroom Band 22 perces!), melyek között azért fellelhetünk néhány rövidebbet is, mint amilyen például a svéd nyelven előadott gyöngyszem, a címadó Vittjar, de a koncepció lényegében nem változott.
A nem éppen kimagasló hangi adottságokkal megáldott Aleena Gibson most talán megkapóbban énekel, mint eddig, a parancsolgatóan dalolászó Hans Lundin azonban most sem, de ha ismerjük lemezeiket, hozzászokhattunk már ezekhez a védjegynek is nevezhető jellegzetességekhez. Per Nilsson kiváló játéka főszerepet játszik, a Scar Symmetryben is pengető zenész társaival egyetemben kiemelkedő teljesítményt produkál, bár véleményem szerint néha öncélúan nyekteti gitárját, itt-ott túl sok a technikai zsenialitás és bonyolultság benne, mintsem a dallam. Ám ne ijedjünk meg, ez mindössze egy apró észrevétel részemről, valójában nem ez dominál a lemezen. Izgalmas és megkapó gitározása mellett ami még nagyon érdekes itt, az a gitársound. A sokszor metalos riffek, szólók – köszönhetően a nagy valószínűséggel szándékosan porosabb, retrósabb megszólalásnak – ügyesen távol maradnak napjaink megszokott heavy metal hangzásától, amely nyilvánvalóan más jelleget adna a Kaipa zenéjének. Ezzel együtt lehet, hogy e hangzást illetően az egész lemez kissé ’70-es évekbeli hangulatúra sikeredett, némileg túlságosan is analóg, kicsit talán még mosolyogtató is a mai világban, de aki vágyik valamiféle régebbi feelingre, itt igazán részese lehet, sőt a fanatikus gyűjtők még a bakelit apró sercegéséit is hozzákapják – persze, ha megvásárolják az LP-t.
A lassan 40 éves, amúgy ebből „csak” 20 év aktivítást letudó csapat nem hazudtolja meg önmagát, tizenegyedik lemezén is jelen van a ’70-es évek nagy progresszív korszakának hangulata, a Genesis vagy a Yes legelvontabb pillanatai. Mindemellett ez az anyag is egyedülálló és misztikus zenei utazás, hegedűvel, fuvolával folkosra turbósított, néhol a reneszánsz kor muzsikájára emlékeztető megoldásokkal operáló zenei folyam. És itt álljunk meg egy pillanatra, ugyanis nem hinném, hogy nagyon mellélövök azzal, ha megjegyzem, a ’Vittjar’-on az a fajta pszichedelikus-folkos-dzsesszes progresszív rockzene hallható, mely talán meg tudja újítani a stílust, új színt vihet ebbe az amúgy sem unalmas zenei műfajba. Kétségtelenül ez a lemez egyik legnagyobb erénye, ez az a pont, amelyet mindenképp vastagon alá kell hogy húzzak, akár a ’Vittjar’-ról, akár magáról a Kaipáról is van szó. Példaként talán épp honfitársaikat említhetném, számomra a Pain Of Salvation hozott valami hasonló újítást (bár ezen természetesen most nem a folkos megközelítést értem), újabb színfoltot annak idején e stílus berkein belül sajátságos, egyedi megközelítésű progresszív rockzenéjével, de ne felejtsük el a jó öreg Jethro Tullt sem, akik már a ’70-es évek elején tökélyre fejlesztették a kelta eredetű dallamok vegyítését a progresszív rockzenével.
Legutóbbi hozzászólások