Mike Portnoy - Kicsit kárörvendő
írta szakáts tibor | 2012.07.13.

Ahogy tegnap arról mi is beszámoltunk, a Queensryche sztorinak még koránt sincs vége, hiszen most a csapat tagjai tárták a nyilvánosság elé mik is történtek ez elmúlt években…
…köztük és Geoff Tate énekes között. Az interjú áradatot látván Mike Portnoy sem tudott már csöndben maradni és kifejtette véleményét. „Hú-hú, micsoda olvasmányok… Ehhez képest az én kiválásom a Dream Theaterből egy délutáni séta volt egy parkban.” – kezdte a dobos, majd a múlt sérelmeivel folytatta. „Én is többször konfliktusba keveredtem Geoff Tate-tel. Először 2000-ben, amikor az utolsó pillanatban mondták vissza a közös amerikai turnét, egy Iron Maiden/Rob Halford körút kedvéért. Akkor jól ki…tak velünk. Biztos rájött, ha utánunk lépnek fel, a közönség azonnal levágja, mennyivel szarabbak, mint mi. Aztán 2006-ban kiderült, hogy miket mondogat rólam a háttérben, és hogy a rádióinterjúkban meg akarta tiltani a riporternek, hogy megemlítse a Dream Theater nevét. Na, ekkor pattant el nálam a cérna és nem hallgattam tovább. Akkor nyilatkoztam azt, hogy a Queensryche srácokkal semmi bajom, de Geoff Tate egy kétszínű köcsög. Sajnáltam a srácokat, hogy egy ilyen kétarcú idióta vezeti a bandát.”

Legutóbbi hozzászólások