Ace Frehley: Anomaly
írta Kotta | 2009.10.15.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Bronx Born Record
Weblap: www.acefrehley.com
Stílus: hard rock
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Ha ne adj isten a tengerentúlon növök fel és faterom 10 évesen elvonszol egy Kiss koncertre, ma minden bizonnyal egyik megveszekedett rajongójuk vagyok, akinek ők a kemény rockzene alfája és omegája. Megkérdőjelezhetetlen, hogy amit a 70'-es években véghezvittek az egészen egyedülálló és rettenetesen impozáns. Ez itt, a legvidámabb szocialista barakkban viszont teljesen esélytelen volt, néhány külföldi újság képein kívül nem lehetett találkozni velük. Úgy emlékszem, a '80-as évek elején belefutottam a Dynasty c. lemezükbe, azt még a Jugoton is kiadta, de az éppen "diszkó-korszakát" élő zenekar (I Was Made For Lovin' You) akkori zenéje már/még nem találkozott a NWOBHM formálta zenei ízlésemmel. Azóta persze pótoltam a hiányzást, de úgy már sosem tudtam rájuk kattanni, mint ami akkor következ(het)ett volna be, ha a megfelelő időben találkozom ezzel a különleges zenekarral. (Hja kérem, ez van ha valaki előbb ismeri meg a Twisted Sister-t és a Mötley Crüe-t, mint azok előzményeit.) Megfelelő érzelmi kötödés nélkül viszont nehezebb megérteni azt az egyedülálló rajongást, ami a zenekart körülveszi. Ace Frehley, alias Spaceman például a '70-es évek egyik legkarizmatikusabbnak tartott gitárosa és a Kiss zenészeként nemzedékekre volt komoly hatással. Olyan muzsikosokat inspirált - saját bevallásuk szerint - mint például Dimebag Darell. Megfelelő áhítat nélkül hallgatva jelenkori produkcióit (2006-ban jelentkezett utoljára egy élő albummal, azt megelőzően '98-ban hallhattuk a Psycho Circus-on a Kiss-ben) viszont nem hallani egy mai értelemben vett virtuózt. Kicsit bluesos játéka ma már nem hat a reveláció erejével, természetesen ez akkor, a maga idejében valószínűleg nagyot ütött, leginkább a látvánnyal együtt... De nem akarok cinikus lenni, mert majd megint kapok a fejemre, hogy nem tisztelem eléggé a múltat. Csak szertettem volna leszögezni mindjárt az elején, hogy teljesen objektívan, a túlzott rajongói szubjektivitást nélkülözve írom ezt az ismertetőt. Ha valakinek ez nem tetszik, jobb, ha nem is olvas tovább, haha! Egy 20 éve félbehagyott szólókarriert nem egyszerű újra felmelegíteni (a Frehley's Comet-nek '89-ben jelent meg utoljára soralbuma). Becsületére legyen mondva, Ace tisztességesen megoldotta a feladatot. Láthatóan törekedett arra, hogy modern hangzású lemezt tegyen az asztalra, amely azonban nagyon is hagyománytisztelő. Az első két szám alapján az volt a benyomásom, hogy ugyanazt a receptet követi, amit az új Kiss album is. Azaz kapott egy dögösebb, újszerű gitárhangzást, de a dallamvilág maradt a jól bevált sablonoknál, a legsikeresebb korszak aréna-rock slágereinél. Ahogy azonban haladunk előre, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Frehley jóval mélyebben leásott a gyökerekhez, mint csókos kollégái. Ő egyenesen a '60-as, '70-es évek zenei világát eleveníti fel, gyakran Hendrix, Bowie, Alice Cooper, T.Rex, stb. szelleme kísért az albumot hallgatva. Ez önmagában nagyon is dicséretes törekvés, mindenképpen egyedivé, hangulatossá teszi az anyagot. Mégsem tudok maradéktalanul rajongani érte, mert vannak azért itt gyengébb pillanatok is bőven. A Little Bellow Angel hatásvadász gyermekkórusa nekem például már túl sok a jóból, ahogy a Fox On The Run újabb előrángatását is teljesen feleslegesnek érzem. Adja magát a Sonic Boom-al való összehasonlítás: sajnos azt kell mondjam, a Kiss most jobban elkapta a fonalat és egész egyszerűen kompaktabb, ütősebb nótákat hozott össze. Azért Frehley-nek sem kell szégyenkeznie, nagyon korrekt kis lemez ez is, amit megfelelő hangulatban feltéve kifejezetten élvezni lehet!
Legutóbbi hozzászólások