A nap, ami nem a koncertek miatt marad örökre emlékezetes.
Idén a korábbi évekhez megszokotthoz képest egy héttel későbbre került az osztrákok rockfesztiválja a nyári naptárban. Hogy ez vajon mennyire szólt a korábbi két év esőzéseinek (2022-ben majdnem fél nappal később indult emiatt a fesztivál), az nem derült ki, mindenesetre az égi áldást idén sem úszta meg az összesereglett rockerközönség.
A helyszínről jelentjük.
Az elmúlt évek egyik legerősebb programja
A COVID előtti időszak sokszor bitangerős lineupjai (Iron Maiden, Red Hot Chili Peppers, System Of A Down, Linkin Park, hogy csak néhányat említsek) a világjárvány óta nem igazán tértek vissza, 2022-ben és tavaly is a korábbiak árnyéka volt a fesztivál felhozatala.
Idénre végre egészen komoly programmal jelentkezett a Nova Rock, ha csak a napi főfellépőket nézzük, olyan nevek szaladtak össze, mint az ’American Idiot’ albummal jubiláló Green Day, a mindig bivaly szettel érkező Avenged Sevenfold, a hozzánk is benézett Bring Me The Horizon, Billy Talent, Corey Taylor (aki a koncert napján sajnos végül lemondta a fellépését).
A harmadik nap pedig annyira acélosra sikeredett, hogy erre sok-sok rocker elismerően csettintett: a búcsúturnézó Sum 41, a betegsége után visszatérő Avril Lavigne, a soha fel nem növő, hajmetálos Steel Panther vagy a mindig tökéletes show-t csináló örök rocker Alice Cooper. A nap fénypontjának a nemrég berobbanó olasz rockbanda, a Måneskin fellépését szánták.
De mégsem a koncertek miatt fogunk sokáig emlékezni erre a napra…
“Olyan dögösek vagyunk, hogy még az ég is benedvesedik tőlünk” – énekelte a Måneskin
Több mint hatszáz fős magyar különítmény utazott június 15-én a Nova Rockra, az idén – és pont az ominózus apokalipszis napján – fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Todi Koncertutazásokkal.
Történt ugyanis, hogy este 11 körül – pont, amikor a Måneskin és Alice Cooper színpadra lépett –, leszakadt az ég. A fesztivál az applikációján keresztül ugyan már küldött jelzést, hogy estére eső várható, de erre senki nem gondolt.
Özönvíz a fesztiválon
Olyan durva zivatar kerekedett, amitől néha már a színpadot sem lehetett látni! Az ugrálás, táncolás hamar alábbhagyott, ugyanis rövid időn belül bokáig érő dagonyává áztatta a szántóföldet a lezúduló víz.
Eleinte csak a sneakeresek tűntek el bokáig a sárban, utána jöttek a vizet elvileg jobban bíró túracipősök, majd a bakancsosok, de végül a gumicsizmások is át kellett, hogy adják magukat az égieknek. Egyik utastársam több liter vizet öntött ki a sajátjából, mielőtt visszaszállt a buszra.
Az Alice Cooper-koncert színpad előtti – egyébként mélyedésben fekvő – területén nem is igazán pocsolyák, hanem kisebb-nagyobb tavak kezdtek kialakulni. Megkerülni esélytelen volt, a mélységét megtippelni sem tudtuk, csak akkor, ha valaki minden mindegy alapon belevágtatott. Mert voltak azért jó páran, akik megértették, hogy ezt a meccset nem lehet megnyerni, és cipőtől megszabadulva, félmeztelenül szaladtak végig a mezőn.
Kifelé akkora összefüggő vízfelületek alakultak ki, hogy szinte lehetetlen lett eljutni a főbejáratig, ezért a szervezők (talán az egyetlen aznapi okos húzással) megnyitották a vészkijáratokat.
Képzeljünk el 40-50 ezer, kacsajárásban tavakat kerülgető, csuromvizes, átázott-átfázott rockert, ahogy a bokáig süllyedő sárban próbálnak kikecmeregni egy majdnem teljesen töksötét mezőről. Na ezek voltunk mi. A szél persze feltámadt, és bár nem volt kifejezetten hideg, de kinek esik jól, amikor a vizes nadrágot az esős szél csapkodja a lábához?
Kifejezetten balesetveszélyesnek tűnt a helyzet, hiszen egy alig kivilágított, 10-15 centis sárral terhelt mezőn kellett a tömegnek araszolva kijutnia. Őszintén reméltem, hogy nem történik baj senkivel, és bár jártak-keltek a mentőautók, komolyabb történésről nem lehetett hallani.
Totális káosz éjfélre
A fesztiválon rettentő kevés a fedett, esővédett hely, ezek szélvészgyorsan teltek meg. Mi, akik a koncert végéig maradtunk, egyből a hazainduló buszok felé startoltunk, egy rövid megállóval a bejáratnál felállított sátornál. Se eső, se szél, és a tömeg által termelt nyájhő; nem véletlenül nem akaródzott utána továbbmenni a találkozási pontra.
Ott már jelentős magyar kompánia verődött össze, és – bár az adott helyzet tényleg tragikus volt –, sikerült a csapatnak némi humorral fűszerezve jó hangulatot teremtenie. Járt körbe a megmaradt pálinka, előkerült néhány sztorizó arc, közben pedig a csoportkísérők serényen intézkedtek, hogy minél hamarabb a buszok melegét és szárazságát élvezhessük. A hirtelen kialakult káosszal szemben sajnos a helyi szervezők csúfos kudarcot vallottak, így 30-40 busz ragadt forgalmi dugóba, köztük a magyar különítményt szállítók is. Végül a csoportkísérők elindítottak minket a hosszú sorban álló járművek felé, mondván, hogy keressük a magyar rendszámúakat, és szálljunk fel minél hamarabb, ne a szeles esőben várakozzunk.
Több mint két órába telt végül, mire kiszabadultunk. A kétórás várakozás végén még mindig több százan, ha nem ezren várakoztak a fesztivál által szervezett transzferjáratokra, nagyon sajnáltam az ott fagyoskodókat.
Ahogy az egyik utastárs fogalmazta: “nekünk egy hatalmas kaland volt, aminek tényleg minden percét imádtuk, az esővel és a sárdagonyával együtt”.
Nova Rock, találkozunk jövőre!
Legutóbbi hozzászólások