Kér a nép címmel mutatta be legújabb szerzeményét a Tankcsapda, amelyben Lukács Laci és Fejes Tamás mellett Tátrai Tibor és Lukács Peta gitározik.

Sidlovics Gábor távozása után a Tankcsapda úgy határozott, ahelyett, hogy azonnal új gitáros keresésébe kezdenének, új lemezt vesznek fel 10 vendéggitárossal. Erről korábban látható/hallható volt a Mondd ki a nevemet Nagy Máté, Takács Vilkó és Vörös Attila közreműködésével, most pedig itt a Kér a nép Lukács Peta gitárjátékával és Tátrai Tibor szólójával. A dal a Retro Rádió reggeli műsorában debütált egy beszélgetést követően. Ebben Lukács László elmondta, hogy „Sidi távozása után Tomival sokkal jobban összezártunk. Ráadásul annyi új ötletünk volt, hogy újra elkezdtük élvezni a közös munkát.” „A bizonyítási vágy olyan energiákat szabadított fel, teljesen más munkametódus jött a zenekarba” – tette hozzá Fejes Tamás. „Tíz gitáros van a lemezen, amikor elkészültek a demók, megmutattuk nekik, hogy melyikhez lenne kedvük, hogy melyik dalban játszanának, de erről a dalról úgy gondoltuk, ez Tátrai Tibuszért kiált” – mesélte Lukács Laci, a telefonon elért Tátrai Tibusz pedig így mondta el a történetet a saját szemszögéből: „Első gondolatom az volt, hogy nem is hiszem el, hogy képbe kerültem, olyan heavy rock-, heavy metal-gitárosok vannak ebben a társaságban. A Laci átküldött egy olyan vázlatot, amiből érezhettem a dal ívét, meg a hangulatát, és amikor először meghallgattam, reflektáltam neki, hogy már ki is találtam, mit fogok benne játszani. Szeretném ezzel kapcsolatban elmondani, hogy az az emberséges, szeretetteljes környezet, ami a debreceni stúdióban volt, amilyen módon segítettek a srácok a felvételnél, az nagyon ritka. Azt éreztem, hogy ez brutálisan erős dal, de amikor megláttam a klipet, könnybe lábadt a szemem, mert annyira egyben van az egész, irgalmatlan energia van benne.”
A beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy a Tankcsapda évzáró koncertjén, a debreceni Főnix Arénában élőben is eljátsszák ezt a dalt Tibusszal közösen.
(Címlapkép: Busi Bálint)

Legutóbbi hozzászólások