A Blues Pills zenéje már az első album idején teljesen magával ragadott annak ellenére, hogy soha nem hallgattam efféle muzsikákat. Én ezt jobb híján power bluesnak nevezem, bár nem biztos, hogy ez a helyes skatulya. Mindig készültem, hogy megnézzem őket élőben, de valamiért eddig sohasem jött össze. Szerencsére most úgy álltak a csillagok, így Elin Larsson és csapata bebizonyíthatta, hogy élőben is olyan energikusak tudnak lenni, mint a lemezeiken.
A ráadás számomra, hogy a legfrissebb, ’Birthday’ című lemezzel eshettem át a tűzkeresztségen, amelyet már korábban a 2024-es év egyik legjobb lemezének nyilvánítottam, már első hallásra beütött nálam, és azóta sem múlik el hét, hogy legalább kétszer-háromszor ne pörögjön le a korong. A csapat is érezheti azt, hogy most valamit nagyon elkaptak, mert a koncertprogram masszívan az új album köré épült fel. Összesen 7 dal hangzott el róla (vannak olyan állomások a turnén, ahol még a Holding Me Back is belefért), ami manapság már ritka.
Érdekesség, hogy a ’Lady In Gold’ lemezt viszont teljesen kihagyták. Ennek a miértjét nem teljesen értem, mert azért azon is vannak bőven jó dalok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hiányérzetem van emiatt, mert így is egy tömény, élvezetes programot kaptunk, amelynek megvoltak a maga érzelmi mélységei és csúcspontjai egyaránt.
Elin a színpadi jelenlétével az első pillanattól magára vonzotta a tekinteteket, a kirobbanó energiájával, közvetlenségével és kedves, magával ragadó mosolyával uralta a színpadot és mindemellett hibátlanul énekelt. Teljesen felfoghatatlan, hogy hogyan szorulhat valakibe ennyi energia és ennyi pozitivitás.
Persze a mögötte álló srácokat is méltatnom kell egy-egy mondat erejéig, mert ők is kivették a részüket abból, hogy egy ilyen feelinges estének lehettünk fültanúi. Zack Anderson egy ideje a négyhúrost hathúrosra cserélte, de ez nem okozott neki gondot, simán lehozta, mintha mindig is szólógitáros lett volna.
A basszusgitárnál Kristoffer Schandert láthattuk, aki bár jól fésült frizurájával külsőre nem egy hippi fazon, de személyiégével és karakterével mégis beleillik a bandába.
A dobok mögött André Kvarnström igazi őserő, aki nem cicomázza túl a dalokat, inkább pontosan és elemi erővel üti a cájgot, mint annak idején John Bonham vagy Bill Ward.
A koncertműsor dalok szempontjából két etapra volt bontva. Az első fele egyértelműen a ’Birthday’ albumról szólt, mert az első négy dal kapásból erről a lemezről csendült fel, majd jött a Bliss, aztán pedig a ’Holy Moly!’ legjobban sikerült slágerei.
Ezután az első lemez néhány tételét hallhattuk, kiegészülve a Grande Roses-feldolgozással, az I Don’t Wanna Get Back On That Horse Again dallal. Az ilyen lassabb, melankolikusabb tételeknél érződött igazán az, hogy Elin mekkora tehetség. Kevés manapság az olyan énekes, aki képes ennyi őszinte érzelemmel, hatalmas erővel és ennyire mélyről, lélekből énekelni. Színpadra született és minden porcikájával jelen is van a deszkákon.
A csaj mindemellett meg – jó értelemben véve – totál lökött. Még arra is képes volt, hogy a Black Smoke dal alatt kimásszon a közönség közé énekelni, hogy az energiáit teljesen át tudja ránk sugározni. Mindezt a Bye Bye Birdy alatt megismételte és a szóló alatt még jól meg is táncoltatta közönséget. Majd zárásként a Devil Man zaklatott ritmusai után elbúcsúztak.
Régóta vártam már, hogy élőben láthassam a Blues Pillst, de megérte várni. Ritkán távozom a teremből ennyire széles mosollyal, csurig töltve pozitív energiával. Még bármeddig elhallgattam volna őket, mert teljesen megfertőztek.
Birthday / Don’t You Love It / Bad Choices / Top Of The Sky / Bliss / Proud Woman / Low Road / Like A Drug / Piggyback Ride / High Class Woman / Ain’t No Change / Black Smoke / Little Sun / I Don’t Wanna Get Back On That Horse Again / Bye Bye Birdy / Devil Man
Szerző: Losi
Fotók: Mahunka Balázs
Köszönet a H-Musicnak!
Legutóbbi hozzászólások