A Toto-alapító Steve Porcaro 9 év után új szólóalbummal jelentkezik, amelynek itt az első előzetese.

Október 3-án jelenik meg a Toto-társalapító Steve Porcaro új stúdióalbuma ’The Very Day’ címmel, amely a 2016-os ’Someday/Somehow’ óta az első szólóanyaga lesz.
Bár Steve 1988-ban kiszállt a Totóból, továbbra is közreműködő maradt zenészként vagy produkciós szereplőként a csapat lemezein, illetve visszatért teljes jogú tagként 1998-ban egy időre, illetve 2010-ben 9 évre. Emellett komoly szakmai tekintéllyel rendelkező szintetizátor innovátor és dalszerző, közismert filmes és televíziós munkáiról.

Most újra a reflektorfénybe lép, ezt így kommentálta: „Abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy miután évekig a zeneipar kulisszái mögött kerestem a kenyeremet, végre lehetőségem adódott, hogy azt csináljam, amit szeretek: bevonuljak a stúdióba és befejezzem a dalaimat. Ez az album egy új fejezet kezdete számomra: nincs turnézás, nincsenek kompromisszumok, csak zenét csinálok a saját feltételeim szerint.”
Az új lemez első előzetese a Miss Jane Sinclair, amelyet barátjával és szerzőtársával, David Kamppal közösen írt. Az albumon közreműködik Michael McDonald, Jude Cole, Gardner Cole és Jason Scheff. „Mindig is vonzódtam a fogós dallamokhoz, de úgy nőttem fel, hogy szerettem az olyan zenéket is, amelyek a határokat feszegetik: Steely Dan, Emerson, Lake & Palmer és Yes. Most követem ezt a késztetést, és hű lehetek önmagamhoz, az új dalaimat ez inspirálta.”

Megosztás