Bár a SOEN már 2004-ben elstartolt, ezt hivatalosan csak 2010-ben jelentette be a gárdát vezető ex-Opeth dobos Martin Lopez és az énekes Joel Ekelöf, hogy később 2012-ben bemutassák ’Cognitive’ című első lemezüket. Jómagam csak évekkel később, a 2017-es ‘Lykaia’ lemez kapcsán kéredzkedtem be a rajongók közé, azonnal magával ragadott a progresszív metálnak ez a sajátos megközelítése. Lenyűgöztek a jellemzően középtempós dalok, a hipnotikus és fogós témák. Tetszett, hogy ha kellett, nem féltek lelassítani és kellően kibontani a dalokat, felszínre hozva azok apróbb részleteit, a hol felkavaró, hol visszafogott dallamokat pedig Joel kifinomult, nyugodt énekhangja koronázta. Sokan a Tool zeneiségét vélték felfedezni a SOEN munkásságában, azonban én inkább azok táborát erősítem, akik egyfajta Opeth-leágazásként tekintenek a bandára. Míg a ’Lykaia’ zárta le a csapat első nagy kísérletező korszakát, addig a negyedik, ’Lotus’ című darabbal a SOEN evolúciójának egy újabb lépcsőfokára lépett a zenekar. Az eddigieknél jóval modernebb szemléletű, letisztultabb lemezt villantottak a srácok, sallangmentes és energiával teli dalokkal. Lopeznek és csapatának addigi talán legkiegyensúlyozottabb anyaga született meg, a SOEN még soha nem volt ennyire önmaga. Ezen az úton halad tovább az ’Imperial’.

Az új lemezzel a banda folytatja szabadságharcát az emberekért, a hátrányos helyzetűekért és mindenért, amit fontosnak tartanak az életben. A zenekar az album dalait egyfajta lélekgyógyító terápiaként alkalmazza, és ugyanezt a felhasználási módot javasolja a hallgatóság számára is. Ennek a frusztrációval teli évnek az egyik pozitív hozadéka az volt, hogy bőven jutott idő kikalapálni a lemezt, így nem volt ritka, hogy hónapokon át, akár napi 12 órát is dolgoztak rajta. A játékidő elsőre kevésnek tűnhet a maga 42 percével, de a lemezen található 8 tétel van annyira tartalmas, hogy ne legyen a végén hiányérzetünk. A lemez produceri munkálatait a ’Lotus’-hoz hasonlóan Iñaki Marconi látta el, aki dolgozott már Carcass,- Leprous,- Sepultura- és Katatonia-anyagokon is, a keverést és maszterelést elvégző Kane Churko pedig Ozzy Osbourne,- Bob Dylan,- Five Finger Death Punch- és Papa Roach-lemezeket is pofozott már ki. Az ő munkájuknak köszönhetően az ’Imperial’ egy többdimenziós, gazdag és rétegelt hangzást kapott, a hangszerek csodálatosan harmonizálnak egymással, Lopez tűpontos dobolása pedig remek hangsúlyt kapott.

A lemez a Lumerian című tétellel indít, ami bárminemű felvezetés nélkül robbantja be a hallójáratainkat, mindenki dobja el, ami a kezében van, jó lesz figyelni, mert a svédek már a spájzban vannak. Talán az ’Imperial’ rejti a zenekar történetének eddigi legagresszívabb gitártémáit, ezeket pedig szépen aládúcolja Lopez irgalmatlanul feszes dobjátéka, nekem csak most, az új anyag hallgatása során tűnt fel igazán, hogy az eddigi lemezeken mennyire alá volt rendelve a dobsound a többi hangszernek. Ha hallottad az előző lemezt, akkor nem hinném, hogy igazi meglepetés érne a dalok terén, de nem kell attól tartanod, hogy egy unalmas anyaggal van dolgod. A lemez tömve van jobbnál jobb dalokkal, a Deceiver személyében ezúttal is megkapjuk az előző lemez slágerét, vagyis a Martyrs itteni megfelelőjét, ez egy imádnivaló dal tele lendülettel és szépséggel.

A Monarch a Katatonia Shifts című dalához hasonlóan légvédelmi szirénával indul, aminek köszönhetően – egyfajta pavlovi reflexként – minden egyes alkalommal azt várom, hogy felcsendüljön ez a tétel, szerencsére Lopez felvezetése józanító pofonként teszi helyére a dolgokat. A lemez mozgalmasabb felét képviselő tételek, a Lumerian, Monarch, Antagonist, illetve az album hátsó fertályában tanyázó Dissident, igazából bármilyen sorrendben felkerülhettek volna a korongra. Első nekifutásra talán nehéz különbséget tenni köztük, kezdetben hajlamos voltam keverni őket, de néhány hallgatás után egytől egyig beértek.

Nyugodtabb vizekre evezve, az Illusion, Modesty és Fortune dalokat kínálja a lemez, ezek közül talán a Modesty a legegyedibb a maga Katatoniát idéző zaklatott alapjával, amit az érzelmes vonós betét csak még üdítőbbé tesz, az itt hallható magával ragadó refrén pedig egyik legjobb a lemezen. És ha már itt tartunk, nem hagyhatjuk ki az Illusion című csodát, ami egyszerre juttatja eszembe Phil Collins Another Day In Paradise című dalát és a Riverside legjobb pillanatait, toronymagasan a lemez csúcspontja, jobb lesz, ha Lopezék vigyáznak, nehogy Collins és Mariusz Duda egy nap becsengessen és követelje a jussát az inspirációért. Egyedül az ’Imperial’ zárótételéül szolgáló Fortune volt problémás számomra, ami bár igazi epikus befejezése is lehetne ennek a kiváló lemeznek, valahogy mégsem üt akkorát, mint ahogy azt elvárná tőle az ember, a Modesty jóval grandiózusabbnak hat, pedig az egy fokkal elvontabb darab.

Összegzés:

Nem titok, hogy egy ideje a SOEN-nek bérelt helye van a kedvenceim közt, ez a pozíció csak tovább erősödött az ’Imperial’ eljövetelével. Az új dalokkal a banda az eddigieknél szélesebb közönséget célzott meg, ami deklarált célként lebegett előttük, ezért a ’Lotus’ hagyományait követve könnyen befogadható, univerzális dalokkal töltötték meg a lemezt. Az ’Imperial’ belépőjegy egy érzelmekben gazdag utazásra, amin aligha fogsz unatkozni.

Pontszám: 9

Megjelenés: 2021
Kiadó: Silver Lining Music
Stílus: progresszív metál
Származás: Svédország

Zenészek:

Joel Ekelöf – ének
Martin Lopez – dobok
Lars Enok Åhlund – billentyűs hangszerek, gitár
Oleksii “Zlatoyar” Kobel – basszus
Cody Ford – gitár

Dalcímek:

1. Lumerian
2. Deceiver
3. Monarch
4. Illusion
5. Antagonist
6. Modesty
7. Dissident
8. Fortune