Európai turnéra indult Sari Schorr, az amerikai blues-rock énekes és dalszerző, aki In Your Two Arms címmel Radnóti Miklós Két karodban című versét dolgozta fel. Budapesten október 25-én, szombaton lép fel az Analog Music Hallban.

Sari Schorr

Sari Beth Schorrnak eddig három szólóalbuma jelent meg, ebből az utolsó koncertlemez, mely 2020-ban került a polcokra, azóta viszont készített egy közös lemezt Robin Trowerrel ’ Joyful Sky’ címmel. Ha igazak a híresztelések, a művésznő már dolgozik az új lemezén, melynek dalaiból talán hallhatunk pár előzetest október 25-én az Analog Music Hall nagytermében, ugyanis az őszt november végéig az öreg kontinensen tölti ’Unbreakable Tour 2025’ néven futó aktuális körútján.

Egy most megjelent klipben Sinha Róbert magyar gitárművész-zeneszerzővel közös felvételét hallgathatjuk meg, az In Your Two Armsban Radnóti Miklós Két karodban című versét dolgozták fel, az angol fordítás Barabás Gábor érdeme. Úgy hisszük, ez a dal budapesti világpremierért kiált! Sinha Róbert a Holland Királyi Zeneakadémián diplomázott gitár szakon 2006-ban. Klasszikus zenei gyökerei mellett mindig is nagyra tartotta a rock- és blueszenét, sokszor szerepel könnyűzenei produkciókban.

Az idei felállás: Sari Schorr – ének, Ash Wilson – gitár, Chris Cliff – basszusgitár, Russ Parker – dob és Bennett Holland – billentyűs hangszerek. Sari idei turnéja eddig az alábbi műsorral futott, mely – reméljük – kiegészül a Radnóti-feldolgozással Budapesten:

The New Revolution (‘Never Say Never’)
Ain’t Got No Money (‘A Force Of Nature’)
Ready For Love (Mott The Hoople-feldolgozás) (‘Never Say Never’)
Freedom (‘Never Say Never’)
Oklahoma (‘A Force Of Nature’)
Cat And Mouse (‘A Force Of Nature’)
Hit The Road Jack (Ray Charles-feldolgozás)
Call It Stormy Monday But Tuesday Is Just As Bad (T‐Bone Walker-feldolgozás)
Love The One You’re With
Joyful Sky (Robin Trower-feldolgozás)
Highway 69
King Of Rock and Roll (‘Never Say Never’)
Ordinary Life (‘A Force Of Nature’)
Damn The Reason (‘A Force Of Nature’)
Black Betty (Lead Belly-feldolgozás) (‘A Force Of Nature’)
Rock And Roll (Led Zeppelin-feldolgozás)

És egy másik új dal, ami élőben debütált a turnén:

A budapesti koncertre jegyek a Tixánál kaphatók 9900 forintért, további infók az esemény Facebook-oldalán.

Sari Schorr

Megosztás