Még a kazettacserélgető időszakban ismertem meg ezt a lemezt. Azokban az időkben internet nélkül még nem volt olyan egyszerű hozzájutni bármihez is, mint manapság, sokszor komoly kutatómunkára, levelezésre és egyéb – a mai fiatalok számára ismeretlen és elképzelhetetlen – fortélyokra volt szükség ahhoz, hogy megszerezzük az áhított művet. Nekem valamikor 1999 környékén sikerült szert tennem a Sanctuary – írásom tárgyát képező – ’Into The Mirror Black’ című második lemezére. Akkor már komoly Nevermore-„előképzettséggel” rendelkeztem, és minden vágyam volt, hogy beszerezzem az elődzenekar két albumát. Persze ma már minden anyaguk a gyűjteményem ékes darabja, de húsz éve egy keleti kisvárosban nem volt ennyire egyszerű az élet.

A seattle-i Sanctuary tehát a néhai Warrel Dane és Jim Sheppard első közös zenekara volt. A heavy-power metal olyan unikális elegyét hozták létre, amelyet azóta se nagyon hall az ember. Emlékszem, már első hallásra letaglózott az az egyedi megközelítés, ahogy zenéjüket játszották, Warrel Dane hisztérikus éneke és káprázatos dallamai máig fogva tartanak. Mai napig gyakran előveszem és a legnagyobb kedvenceim között tartom számon. Úgy gondolom, ha a grunge nem alakítja át az akkori zenei klímát, sokkal nagyobb figyelmet kapott volna a korong, és a metálzene legnagyobb klasszikusai között emlegetnénk. Ezt szentül hiszem. Bár az MTV elkezdte játszani a Future Tense klipjét, de nem volt már elég idő bekerülni a köztudatba a Nirvana-láz érkezése miatt.

Zeneileg elég vegyes volt az összkép, mert a klasszikus heavy metalt fűszerezték néhol amerikai power metallal, néhol pedig már szinte thrashbe hajló motívumokkal, de olyan egyedi módon, ahogy azt még senki azelőtt. Mindezt körbelengte egy hihetetlenül sötét, és az életből szinte már teljesen kiábrándult, a világ pusztulására készülő atmoszféra. Már itt megjelentek a Warrel Dane-re később is jellemző politikai témák (Future Tense, One More Murder) és a misztikummal átitatott dalok, mint a hátborzongató Epitaph vagy a The Mirror Black. Az Eden Lies Obscured és a záró Communion hallatán a mai napig kiráz a hideg.

A most megjelent felújított változaton hallatszik, hogy Zeuss maximális tisztelettel nyúlt hozzá, mert az eredeti felvételtől tisztábban és érthetőbben szól ugyan, de meg tudta tartani annak különleges hangulatát. Megmaradt a kissé „fülsértő” karcos, rideg hangulat, ami az utánozhatatlan ízt kölcsönözte a felvételnek.

Az eredeti anyagon kívül az első CD-re felfért még a Future Tense és a Mirror Black, valamint az eddig még korábban ki nem adott I Am Insane demóverziója. Ez utóbbi is egy remekül sikerült dal, amely a klasszikus heavy metal jegyeit hordozza magán legfőképpen, de nem ér fel a Communion vagy a címadó nagyságához. A második korong pedig egy tízdalos koncertfelvétel a lemez megjelenésének idejéből. Hat dal erről a lemezről, míg további négy a zenekar első albumáról, a ’Refuge Denied’-ról csendül fel. Köztük az ikonikus White Rabbit, ami egy Jefferson Airplane-dal átdolgozása. Warrel Dane mindig is vonzódott az efféle pszichedelikus rockdalokhoz. Karrierje folyamán a későbbiekben is szívesen nyúlt régi kedvencei dalaihoz, amelyeket a saját stílusára alakított. A felvételen tisztán hallatszik, hogy egy erőtől duzzadó, ereje teljében lévő zenekar játszik. Sajnos a korszak nem volt számukra megfelelő, ezért a turné után át is alakultak. A koncerteken a másodgitáros posztot betöltő Jeff Loomis, Warrel Dane és Jim Sheppard basszusgitáros végül megalakította a Nevermore-t.

A Sanctuary 2010-ben újjáalakult, először ugyan csak egy turnét terveztek, de később tovább folytatva a munkát, megjelentettek egy kiváló albumot ’The Year The Sun Died’ címmel. Warrel Dane halálával azonban valami véget ért, amit helyettesíteni lehet, de pótolni soha. Mindenesetre én ettől függetlenül várom a Joseph Michaellel (Witherfall) készülőben lévő albumot, és reményeim szerint a jövőre átcsúsztatott jubileumi turné is elérhető közelségbe kerül.

Sajnos a mai színtérről nem tudok említeni egy olyan bandát sem, amely képes lenne hasonló érzéseket kiváltani belőlem, mint a Sanctuary ezen lemeze. Persze jelennek meg nagyon jó albumok manapság is, de sokszor hiányzik belőlük a mágia, a mindent körbelengő sajátos atmoszféra, amely igazán különlegessé tud tenni egy lemezt. Az ’Into The Mirror Black’ egy örökérvényű kimagasló alkotás, amely megérdemli, hogy a metál legnagyobb klasszikusai közé sorolják.

Sanctuary 1990:

Warrel Dane – ének
Lenny Rutledge – gitár
Sean Blosl – gitár
Jim Sheppard – basszusgitár
Dave Budbill – dobok

’Into The Mirror Black: 30th Anniversary Edition’ dallista:

Disc One: Original Album (2020 Remaster)

Future Tense / Taste Revenge / Long Since Dark / Epitaph / Eden Lies Obscured / The Mirror Black / Seasons of Destruction / One More Murder / Communion / Future Tense (Demo 1989) / I Am Insane (Demo 1989) / Mirror Black (Demo 1989)

Disc Two: ’Live 1990’

Eden Lies Obscured / Seasons of Destruction / Die Form My Sins / Future Tense / White Rabbit / Teste Revenge / Long Since Dark / Sanctuary / One More Murder / Battle Angels