Tavaly év végén aktivizálta magát a kultikus death metal csapat, a január végén megjelent ’Chimera’ EP-jükről most pedig egy videó kíséretében is meghallgathatod az Isolation Method dalt.

A zalaegerszegi Monastery neve sokaknak ismerős lehet, akik a kilencvenes évek hazai death metalján szocializálódtak. Első nagylemezüket 1992-ben jelentették meg a Trottel Recordsnál, amellyel be is írták magukat a honi death metal történelemkönyvébe. A második album 1994-ben látott napvilágot ’Postmortem Aggressive End’ címmel, amelyet egy hosszabb kényszerszünet követett. A harmadik stúdiólemezre egészen 2004-ig kellett várni, a ’Misanthrope’ címmel megjelent anyagon azonban már kezdtek elkanyarodni a death metaltól. 2006-ban a ’Play With The Truth’ című EP-vel adtak magukról utoljára életjelet, amely az akkori trendekhez igazodó modern metal anyag volt, de ezután néhány évvel a csapat feloszlott.

12 év után elérkezettnek látták az időt a visszatérésre. ennek kézzelfogható bizonyítéka a január 21-én, saját kiadásban megjelent, három dalt tartalmazó ’Chimera’ EP, amellyel a srácok visszatértek a zenekar gyökereihez, vagyis újra a klasszikus death metalt tűzték a lobogójukra. Két új dal mellett újragondolt formában hallható rajta a 92-es bemutatkozó lemez címadó dala is. A ’Chimera’ EP ingyenesen letölthető a zenekar weboldaláról, valamint postaköltség ellenében digipack CD formátumban megrendelhető a zenekar elérhetőségein keresztül. Örömteli hír lehet az ősrajongók számára, hogy áprilisban a zenekar újra megjelenteti a klasszikusnak számító – eredetileg 1992-ben csak magnókazettán megjelent – ’Far From Christ’ című első nagylemezét, ezúttal már CD formátumban.

’Chimera’ EP dallista:

01. Chimera
02. Isolation Method
03. Far From Christ

A Monastery jelenlegi felállása:

Mórocz Krisztián – ének
Tóth Ferenc – gitár
Szanati Szabolcs – basszus
Kovács Róbert – dobok

Megosztás