Myles Kennedy múlt pénteken adta ki harmadik szólólemezét, amelyet a magyar rajongóinak is bemutat az Akvárium Klubban november 10-én, vendég a Black River Delta.

Myles Kennedy 2018-as ’Year Of The Tiger’ albuma, illetve a 2021-es ’The Ides Of March’ határozott koncepciók mentén született, míg az október 11-én megjelent ’The Art Of Letting Go’ egyfajta spontán dalgyűjtemény, amelyről a következőket mondta el:
“Az első két szólólemezem egyfajta konceptalbum volt. Az első arról szólt, hogy gyerekfejjel elvesztettem apámat, a második pedig a világ három évvel ezelőtti állapotával foglalkozott. De ezzel a lemezzel azt akartam, hogy csupán dalok gyűjteménye legyen, a narratíva dalról dalra változik. Volt egy maréknyi szerzeményem, ami már évek óta ott lapult a fiókomban, mert nem illett az előző albumok történetébe, szóval azt gondoltam, hogy »ó, de jó, ezt most elővehetem és felhasználhatom ebben a dalcsokorban«. Mivel ez inkább egy riffalapú lemez, sokkal inkább a zene intenzitásáról szól, nem éreztem úgy, hogy a szövegek mondanivalója élet-halál kérdése lenne. Szóval igazából csak arról van szó, hogy először egy meggyőző riffet és egy jó énekdallamot kellett kitalálni, és utána ki kellett tölteni az üres helyeket a szöveggel. De nem vagyok az a srác, aki húsz perc alatt megír egy dalt, én megszállottan átírom és újra átdolgozom a nótákat, mert ha énekelni fogom ezeket a turnén, estéről estére el kell hinnem, hogy tényleg őszinte, és nem csak egy rakás üres közhely.”

A teljes album végighallgatható streaming előfizetés nélkül is Myles Kennedy lenti hivatalos playlistjére klikkelve, de a hazai forgalmazóknál is megvásárolható CD-n és vinylen.
A ‘The Art of Letting Go’ turnéja november 10-én érkezik az Akvárium Klubba, az előzenekar a Black River Delta lesz. Jegyek még kaphatók 13 300 Ft-os áron a Funcode-nál, további részletek az esemény Facebook-oldalán.

The Art Of Letting Go-CD

The Art Of Letting Go-vinyl

Megosztás