A GrundRecords gondozásában érkezett ’New Age’ címmel Felkai Miklós negyedik instrumentális gitáralbuma, amit a Hard Rock Magazin oldalán ismerhetsz meg először. A megjelenés kapcsán egy interjú is készült vele.
Felkai Miklós a Lux, az Apostol és a Color együttesekben vált népszerűvé, de volt egy Felkai Jam nevű saját csapata és készített lemezt a Fantomasz nevű bandával is. Nevéhez fűződik az elhíresült 1986-os ’Gitárpárbaj’, melynek azóta két folytatása is lett, közben készített három instrumentális szólólemezt, az első kettő még a nyolcvanas évek végén jelent meg „bakeliten” F.F. Miki név alatt, a harmadikat 2015-ben adta ki a Tom-Tom Records, míg végül a negyedikkel az ötvenéves Lux-jubileumot is felkaroló GrundRecordsnál kötött ki. Több évtizede tartó zenei pályafutását május 23-án, azaz jövő hétfőn egy nem mindennapi estén foglalja össze. Ekkor kerül megrendezésre életműkoncertje – ami egyben az új album lemezbemutatója is – a székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Egy estén színpadra lép a Lux, az Apostol, a Color és a Felkai Jam. Vendégként szerepel Charlie, Varga Miklós, B. Tóth László, Makrai Pál és Csákvári László. Jegyet az eseményre a TIXA felületén lehet váltani.
A 71 éves gitáros korábban így mesélt arról, hogyan került kapcsolatba egykor a zenével és a zenéléssel: „Nyolc évig jártam a debreceni Péterfia utcai zenei általános iskolába. Heti öt énekóra, két zongoraóra és két kóruspróba. Ez adta az alapot a zenei pályámhoz. 13-14 éves koromban már kezdett érdekelni a szárnyait bontogató beatzene. 14 évesen kaptam egy dobozgitárt és ettől kezdve elkezdtem gyakorolni a saját fejem után menve. 15 évesen szerencsésen hozzájutottam egy Jolana lapgitárhoz és ekkor elhatároztam, én beatgitáros leszek, azok között is szólógitáros! Mivel akkor nem volt „beatgitártanár”, sem YouTube, de még internet sem, ezért keresnem kellett, hol tudnék jó beatzenét hallgatni… Ez bizony akkoriban a Szabad Európa Rádió volt, amit csak titokban lehetett hallgatni. Itt találtam magamnak kiemelkedő zenekarokat és gitártanárokat. A teljesség igénye nélkül: Shadows, Ventures, Beatles, Rolling Stones, Cream, Jimi Hendrix, Led Zeppelin, Santana és sokan mások. Ők hatottak rám leginkább, tőlük sok hasznos dolgot tanultam hallás után.”
A ’New Age’ a GrundRecords webshopjában mától kapható CD-n és elérhető az összes népszerű streaming felületen is. A megjelenés alkalmából a gitáros-zeneszerző interjút adott oldalunknak, amiben elárult egy-két kulisszatitkot a dalokról, házi stúdiózásról és egyebekről.
? Rendkívül tartalmas pályafutás áll mögötted, aminek legfrissebb állomása a ma megjelenő ’New Age’ című szólólemezed. Mesélnél nekünk egy kicsit erről, hogy mit takar a cím, mi ihlette a dalokat, milyen zenét is hallhatunk rajta?
? Most, hogy már a negyedik gitárlemezemet is elkészítettem, eszembe jutott a következő dolog. Az életemet három harmincéves szakaszra oszthatnám fel, és már a harmadikat aprítom. Úgy érzem, ez utóbbi szakasz talán a legizgalmasabb, mivel már hatvan év minden tapasztalatával rendelkezem, de ami most jön, az újabb meglepetéseket tartogat számomra. Ez az én „New Age”-em. Igen, voltak már ilyen néven zenei irányzatok és egyéb művészeti tevékenységek, de ez most a saját meghatározásom magamra vonatkoztatva és nem kifejezetten a zenémre utalva. Olyan vagyok, mint a jó bor: minél idősebb, annál jobb. Igaz, ezt Eric Claptonra mondták, de szívesen magamra veszem. Ezek a dalok már a „New Age” koromban születtek és úgy érzem, megint mást alkottam, mint azelőtt. Ezt a lemezt a pandémia okozta „fogságban” készítettem a házi stúdiómban. Új zenék, modern hangzás és hangszerelés. Ahogy a zenék sorban születtek, komoly inspirációt adtak a hangszerelésre vonatkozóan is. Célom egy „érett zenei anyag” létrehozása volt, melodikus dallamokkal és izgalmas ritmusszekcióval, valamint két népdalfeldolgozással fűszerezve. Már 1990-ben készítettem Bartók-Kodály feldolgozásokat. Akkor nem kaptam „engedélyt” egy ilyen lemez megjelentetésére, szerzői jogokra hivatkozva. Ez a jog mára felszabadult, így kipróbálhattam az elképzeléseim megvalósítását a két feldolgozásban.
? Ez a lemez a saját stúdiódban készült. Másabb így dolgozni, hogy a magad ura vagy?
? A házi stúdió nagyobb komfortot biztosít. A felvételek készítése nincs időhatárok közé szorítva, ez több invenciót biztosít az alkotásban. A felvett dalokat napról napra lehet alakítani, akár kicserélni. Ez óriási lehetőség az alkotási folyamatban. Mióta „házi stúdiózással” foglalkozom, megváltozott a metódusom. Minden kényelmesebbé, precízebbé és részletesebbé vált. Régebben bevonultam egy idegen stúdióba és ott 6-8 óra alatt meg kellett csinálnom a dal felvételét. Ez nem volt komfortos és nem volt lehetőség kísérletezésre. Az is igaz, hogy komoly felkészüléssel kellett dolgoznom, ami azt jelentette, szinte kész anyaggal kellett odamenni és a felvételt elkészíteni. A házi stúdiózás lehetőséget biztosít a zenei szerkesztésekre, akár napi módosításokra vagy a keverések újragondolására. Viszont meg kellett tanulnom a stúdió kezelését és a szabványnak megfelelő felvételek elkészítését. Ez egy új kihívás volt számomra, de sikerült korrekt szinten megoldanom. Tehát én vagyok a zeneszerző, a hangszeres zenész, a hangszerelő, a keverő és a zenei rendező egyaránt. Ez komoly kihívás, de nagyon élvezetes számomra. Ez már a XXI. század!
? Szerinted a szólólemezeid közül melyik az, amelyik a leginkább jellemez téged?
? A megjelent lemezeim mind szerzői, mind előadói fejlődésemet jól mutatják, legalábbis remélem. A fejlődést természetesnek érzem és ez el is várható magammal szemben. Talán a gitárjátékom jól beazonosítható, rám jellemző, és ez jelen van minden lemezemen. Ez fontos számomra.
? Anno ötletgazdája voltál a Gitárpárbajnak, ami itthon azóta is egyedülálló vállalkozás. Ennek várható esetleg negyedik felvonása? Mi volt az oka annak, hogy nem rendezted meg sűrűbben ezt az eseményt?
? A Gitárpárbaj mindenképpen érdekes és egyedi ötlet volt. Az, hogy miért csak 3 volt eddig? Egyszerű… Logisztikai és pénzügyi konstellációk alakították a sorozat létrejöttét. Körülbelül 15 évente állt össze egy-egy koncert. Hogy 15 év múlva lesz-e Gitárpárbaj? Erre nem tudok válaszolni. Ha igen, mindenképpen érdekes lesz.
? Ha jól számolok, a Lux jövőre 55 éves lesz. Várható valamilyen különleges megmozdulás tőletek ezen alkalomból?
? Majdnem jól, a Lux 53 éves lesz jövőre! Terveztünk 2021-re egy 52 éves ünnepi koncertet, de azt a pandémia áthúzta. Vannak terveink erre vonatkozóan, a Felkai Miklós Életműkoncerten mindenesetre ott lesz a Lux és legjobb formáját fogja mutatni.
? Erről az életműkoncertről elárulnál nekünk pár részletet esetleg?
? Ez egy zenei időutazás lesz! Kronológiai sorrendben haladunk a fellépőkkel a múlttól a jelenig. Természetesen lesz Lux, ahogy az előbb is említettem, lesz Apostol, Felkai Jam, különleges vendégekkel. Ami a legfontosabb: az estét a Color együttes fogja zárni. Ugyan Bokor Tibor decemberben itt hagyott minket, róla is megemlékezünk majd! És egy érdekesség: ezen a helyszínen, az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban még sosem volt koncert, úgyhogy ez egyfajta főpróba is lesz. Kapunyitás 19:30-kor, 20:30-kor kezdődik a koncert! Várok mindenkit szeretettel!
? Ennyi év után még mindig készítesz lemezeket és keresed az új utakat. Mi az, ami még mindig megihlet és alkotásra késztet?
? A zene, a ritmus, a harmónia ott bujkál bennem. Nem tudok, és nem is akarok megszabadulni tőlük. Ha kiírom magamból, akkor kicsit hátradőlök, de aztán minden kezdődik elölről. Körülbelül ennyi az inspirációm.
’New Age’ dallista:
01. Speedgun
02. Happy Days
03. Esti dal
04. Szeretem őt
05. Rockport
06. A csitári hegyek alatt
07. Mr. Latin
08. Nice Day
09. Fohász
10. Pluto 64
Legutóbbi hozzászólások