Év elején számoltunk be arról, hogy a rövidesen új Machine Head-dalokat hallhatunk. Az első már meg is érkezett, melyet a Nuclear Blast osztott meg a világhálón.
Robb Flynn hatalmas lendületet kapott miután újrareformálta csapatát, de nemcsak friss Machine Head-dalokat hozott össze, hanem egy teljes szólóalbumot is. Utóbbin feldolgozásokat hallhatunk, mely a tervek szerint Robb Flynn & Friends név alatt jön ki.
Az alább hallható Circle The Drain című dalban a Navene Koperweis (Entheos, Whitechapel, Animals As Leaders) dobos játékát élvezhetjük, a produceri feladatokat Robb látta el, akinek segítségére Zach Ohren volt. A felvételek az Oaklandben található Sharkbite Studios falai között készültek. Joel Wanasek az utómunkában segített, de az ő nevéhez köthető a keverés is, a dalhoz készült borítót pedig Christian Sampson tervezte. Flynn így beszélt a Valentin-napi meglepetésről: „A dal születését egy ismerős hazaérkezése inspirálta, aki Afganisztán tért haza és a kapcsolata a lányaival teljesen széthullott. A teljes össze-visszaság egészen a paranoiáig vezetett, majd végül megőrült. Vele beszélgettem egyszer Valentin-napon. Néhány nappal később elkezdtem dolgozni a dalon.”
Robb Flynn tavaly ősszel is kiadott új dalt, azt ITT hallgathatod meg ismét, a budapesti koncertről pedig ITT olvashatsz.
Legutóbbi hozzászólások