Ian Paice egy friss interjúban megosztotta a nagyérdeművel, hogyan született meg a Deep Purple egyik legérdekesebb dala, a The Mule. A dobos azt is elárulta, hogy a dal manapság is hallható változata miért rövidebb.
A Deep Purple ötödik stúdióalbuma, a ‘Fireball’ 1971 júliusában jelent meg, amit a mai napig a zenekar egyik legelvontabb, legnehezebben emészthető lemezének tartanak. Hét szám, hét különböző stílusban, különösen a lemez B-oldala, a The Mule – Fools – No One Came dalfolyam agyalós. Ezek közül a The Mule 1971-72-ben a koncerteken Ian Paice dobszólójának keretét adta, de a következő években, a David Coverdale–Glenn Hughes-érában is feltűntek motívumai a fellépéseken. Az eredeti dal közel öt és félperces, ám a legendás ’Made In Japan’ koncertlemezen kétszer ilyen hosszú. A Cream rajongói – akiknek a mérce Ginger Baker dobszólója volt a Toadban – ledöbbentek Paice technikás, erőteljes, mégis könnyed játékától.
A dal születéséről Ian Paice mesélt nem olyan régen: „Az ötlet a The Beatles Tomorrow Never Knows szerzeményéből jön a ‘Revolver’ albumról. Ringo Starr csodásan dobol, de maga a téma sötétebb, borzongatóbb, mint az én stílusom. Csak a hatását vettem át, a játékom viszont sokkal erőszakosabb. Nagy rajongója vagyok Ringónak, számomra ő a rock and roll egyik elhallgatott hőse, épp olyan Buddy Rich-típusú dobos, mint én. Mindig kiválóan játszik, legyenek azok a Cavern Clubban felvett korai felvételek, vagy az Abbey Roadon hallható komplikáltabb témák. Ez nem szerencse, hanem tehetség kérdése. Semmi sem történt véletlenül…”
A szöveg fő karakterét, az Öszvért (The Mule) Isaac Asimov ’Alapítvány’ regényfolyamának galaxist elfoglaló figurájáról mintázták. Ian Gillan – aki a szöveget jegyzi – elismerte, hogy Asimov inspirálta a sorokat, akit szinte kötelező volt olvasni a ’60-as, ’70-es években. Gillan egyébként mindig úgy konferálta be a dalt, hogy az Luciferről és barátairól szól. Paice viszont más aspektusból közelítette meg a sorokat: „A szöveg úgy kezdődik: »Senki nem látja, mit csinálsz, mert előtted állok. De végig te irányítasz.« Ez rólam szól, a koncerteken Ian mögött vagyok és én diktálom neki a ritmust, ám évtizedekig nem így gondoltam. Asimov biztos inspirálta Iant, de én ezt a szöveget személyesnek érzem. Két-három éve kezdtem el róla így gondolkodni, amikor az egyik bulin különösen hangosan szólt az ének. Hallgatva azt, akkor jutott eszembe, hogy sosem gondoltam rá ilyen szemszögből.”
A dal rögzítése nem volt problémamentes:„Nyolcsávos magnót használtunk akkor, és hogy másfajta hangeffektusokat produkáljunk, megfordítottuk a szalagot és visszafelé játszottuk le. A The Beatles gyakran alkalmazta ezt a fogást, nagyszerű effekteket lehet vele előhozni. A dal felétől a hangmérnökünk azonban egy véletlen mozdulattal letörölte a dobsávokat, viszont a dobcucc, amin játszottam, már nem volt a stúdióban, mivel egy teherautón volt, úton Európa felé. Így a következő nap egy másik dobfelszereléssel vissza kellett mennünk a stúdióba. Ez azonban már nem úgy szólt, mint az előző, bármennyire is próbáltuk ugyanúgy behangolni. Amikor a The Mule feléhez értek, onnantól hallhatóan másként szól a dob.”
Pár évvel ezelőtt a nóta visszatért a Purple koncertrepertoárjába, persze nem olyan hosszan, maga a szóló csak két-három perc. „Sokan akarták újból hallani, ezért hoztuk vissza. Lényegesen rövidebb, de a mai korban ennyi is elég” – magyarázta Paice a manapság hallható verzió hosszát.
Legutóbbi hozzászólások