A Kérdőjelek és a válaszok felvételei alatt olyan jól érezték magukat az Ivan & The Parazol és a Carson Coma tagjai is, hogy elgondolkodtak rajta, talán Carson & The Parazol néven kéne folytatniuk.

Coma, Parazol

A rockzenében manapság szinte példa nélkülinek számító kollaborációban a két zenekar minden tagja részt vett. A klipben egy fordulatokkal teli, óriási pingpongmeccset dolgoznak fel, melyben összecsap a Budai Pong Klub és a Carson Coma Asztalitenisz Egylet. Az Ivan & The Parazol tagjaiban régóta motoszkált, hogy jó lenne egy teljes zenekaros együttműködést megvalósítani. „Máté írt egy alap dalötletet, ami a nyári élményeit dolgozta fel, és rögtön beugrott, hogy ezt a dalt az általunk is nagyon kedvelt comás brigáddal kellene megcsinálni. Nagyon örülünk, hogy találtunk valakit, akivel a kreatív munkában és a dalfelvételben is együtt tudtunk működni. Szerintünk a rockzenére manapság ez a fajta közös munka kevésbé jellemző, míg a hiphopban, vagy akár a divatban folyamatosan jelen van” – emeli ki Vitáris Iván. „Amikor Iván felvetette a közös dal ötletét, kicsit szkeptikusan álltam hozzá, hiszen nem nagyon csináltunk még ilyet. Már az első leülésnél minden ilyen kétség elillant. A dal megírásának és összerakásának folyamata újra megerősítette bennem azt, hogy mennyire sokféleképpen lehet felfogni a zenét – különböző szakszavak, motivációk, ötletek” – tette hozzá Fekete Giorgio.

A Kérdőjelek és a válaszok alapját Balla Máté, Vitáris Iván és Fekete Giorgio rakták össze, majd a két zenekar összes tagja levonult a Carson Coma próbatermébe, ahol szinte a teljes hangszerelést elkészítették. Ezután a végleges verziót egy nap alatt felvették a Pannónia Stúdióban. „A pletykák igazak, mindkét zenekar minden tagja játszik a dalban, nekem kifejezetten jó élmény volt, hogy a dobsound, ami megszületett, két dob közös játékával jött létre. Lehet, hogy mostantól kénytelen leszek mindig hívni Barnit a felvételekre, mert iszonyat jól szól a két dob egyszerre” – meséli az Ivan & The Parazol dobosa, Simon Bálint. Tőle származik az az ötlet is, hogy a két zenekar a klipben egy pingpongmeccs során mérje össze a tudását. A klip megvalósítása Szelei Dóri rendező, illetve Csillag Marcell és Kis Márton operatőrök munkája.

És hogy mi lesz a két zenekar közös neve, ha folytatódik az együttműködés? Bár felmerült Ivánnál a Fekete Giorgio Művek vagy a Giorgio Dixieland, Fekete Giorgio szerint a Carson & The Parazol nyert már csak a legnagyobb slágereik miatt is, mint például a Take My Truman Show, az Én még sohasem nyitottam ki a szíved, illetve nem utolsósorban a Néha kevés, néha pók című trekk miatt.”

Megosztás