Roger Waters egyes cselekedeteit az utóbbi időben nehéz értelmezni, ez a produkció is gyarapítja az érthetetlen húzásai halmazát. Pontszámot inkább nem adok rá, annál jobban tisztelem a Pink Floyd-életművet.
Erre a lemezbemutató koncertre amíg a józan eszem meglesz, emlékezni fogok, mert ez a speciális este majd 43 évet csúszott Szomjas György ’Kopaszkutya’ című filmjének forgatása óta. A főszereplő akkor és most is Hobo volt, a Jazztelen “vidám bluesa” pedig remek felvezetés a Barba Negrában.
1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a Marillion ’Seasons End’-jét. Az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult, sötétebb hangulatú csomagolást kapott az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme, a belső grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság.
Bemelegítésnek jó volt a Seven Kingdoms, az All For Metal energikus és színpadias produkciója kilóra megvett, a Wind Rose-ban pedig nem csalódtam, eddig is kedveltem, amit csinálnak, most ebből a jóból kaptam még többet!
Az At Night I Flyt is lelkesen fogadta a Barba Negra közönsége, de a Riverside kizenélte a lelkét és ezt a hallgatóság maximálisan értékelte. Ahogy Mariusz Duda frontember megjegyezte, ugyan ez volt a nyitóbuli, de lehet, hogy a turné legjobb koncertjét játszották le.
A címben szereplő felkiáltás Son Henry szájából szaladt ki az egyik néző „aztak.rva” felkiáltására reagálva az egyik szám végén. Nekem viszont Ben Granfelt koncertje alatt jutott eszembe szinte minden dalnál, ahogy a finn gitáros a Pink Floyd-, Wishbone Ash-, Jeff Beck-nótákat játszotta Gary Moore szellemisége által átjárt saját szerzeményei mellett.
Legutóbbi hozzászólások