Henrik Freischlader ismét Gary Moore szellemét varázsolta az Analog színpadára. Semmi azonosság, csak a feeling, de az nagyon.
A bemelegítésről Markuz Walach “one man bandje” gondoskodott.
Nagyon erős anyaggal jelentkezett a Stones. Jó, a producer Andrew Watt és a hangmérnökök munkája se elhanyagolható, valamint a közreműködők névsorában fellelhető sztárparádé sem, de Mick és Keith is rendesen odatette magát, már ami a dalírást illeti.
Tökéletes kezdésről gondoskodott a magyar páros, az olasz Marco szerintem sokkal jobb annál, mint ahogy azt sokan gondolják, az amerikai duó nagy meglepetése volt az estének, a két főhős pedig igazi profi, nagyon tudják, mi kell a népnek.
A „Minden, ami Alapi” képzeletbeli üstjébe egy újabb elem került. Igen, hallhattunk már ilyen riffeket és témákat, ilyen szólókat Alapi Istvántól, hallhattuk őt énekelni is, de az Alapi Power Band mégis más, mint a korábbiak. Színes és változatos lemez lett a ’No.1’. És a cím optimizmusát magunkévá téve máris várjuk a másodikat.
Kevés olyan zenekar van, mint a Flower Kings. Nemcsak a harmincéves karrier alatt született remek albumok mondatják ezt velem, hanem az a megtapasztalt alázat, amivel a színpadon zenéltek.
Ez a szürke vasárnap délután jó táptalaja lett a ránk váró bánatáradatnak, amit a brit Paradise Lost és az ír Primordial hozott magával. A csomag tartalma volt még a Harakiri For The Sky és az Omnium Gatherum, akik próbálták színesíteni az estét és megteríteni a két főattrakciónak.
Legutóbbi hozzászólások