A kanadai nehéztüzérség az év egyik legjobb power metal monolitjával törte rá az ajtót erre az elcseszett évre, és nagyon remélem, még sokáig kitart a lendületük. Brittney Slayes pedig korunk csúcsragadozója. Ha mindezeket nem hiszed – az a te bajod.
Emlékezetemben kutatva nem találok még egy olyan Joe Bonamassa albumot, mely zeneileg ennyire szerteágazóra, eklektikusra sikeredett, mint ez a mostani.
Az ’Islands’ egy tökéletes bizonyíték arra, amit a The Tangent főnőke, Andy Tillison mondott: „A progresszív rock nem múzeumi darab. Még mindig él és lélegzik, volt múltja, van jelene is, és mindenekelőtt van jövője.” A The Flower Kingsnek addig biztos van jövője, amíg ilyen minőségű albumokkal jelentkezik.
A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma.
A ’Terminal Velocity’ a legjobb dolog, ami ebben a fura 2020-as évben történt velünk! A dalok minősége olyan lett, ami túlmutat még a Portnoy & Petrucci „reunion” körüli hájpon is.
Végy egy Jimi Jamison hangú énekest és egy John Norum szólóin nevelekedett, de Jim Peterik dalszerző képességeivel megáldott gitárost és máris kész a Tökéletes Terv, a 21. századi Survivor, dögösen, dallamosan, ellenállhatatlanul.
Legutóbbi hozzászólások