Hosszú munka eredményezte az iLAND bemutatkozó albumát, hiszen már a járvány alatt, 2020-ban elkezdték Pálvölgyi Géza zenei vezetésével azt, amelybe jórészt Takáts Tamás unszolására vágtak bele. Eredetileg East-lemeznek szánták, mégis más nevet választottak. Nem mondták ki direkt, de utaltak rá, hogy Móczán Péter nem kívánt részt venni a felvételekben.
A XXI. század első negyedének vége felé egy új progresszívrock-csapat alakult. Nem, ez nem utópia, nagyon is valóság, hiszen új album is készült a műfaj ősi útmutatása alapján, ügyelve arra, hogy a kor hangján szólaljon meg az anyag.
Bár kilenc dal hallható rajta, egységes koncepció alapján készült a lemez, hiszen a kezdő és a záró zenei téma ugyanaz, mint például egy opera esetén, és azt tudjuk, hogy a progresszív rock szívesen merít a klasszikus műfajból. Ez a kilenc szerzemény is összefüggő, nemcsak zeneileg, a szöveg is egységes mondandót közöl: el kellene menni erről a világról, de a sok viszontagság után mégis látjuk az alagút végén a fényt, mégis élünk, apák és fiúk együtt jobbá tehetik ezt a bolygót, bár ahhoz sok mindent másképp kellene csinálni. Mindezt Pálvölgyi Géza és Márkus József költői szépségű soraiban elmesélve.

A zene minden ízében a progresszív rock legjobb hagyományait folytatja, ha jobban be akarjuk határolni a zenei irányvonalat, én a Pink Foyd felé indulnék el. Ez leginkább a De mégis élünk című kompozícióra jellemző, ami Madarász Gábor édes gyermeke, ő is énekli a dalt, Takáts Tamás vokálozik. Madi gitárfutamai erősen hajaznak David Gilmour játékstílusára, ennél – és más daloknál is – a finom, lebegő billentyűs részek szintén a Floydot idézik, mint ahogy Dorozsmai Péter megfontolt, Nick Mason-szerű, minden ütésnek nyomatékot adó dobolása is. Azt azonban egy pillanatig se gondoljuk, hogy egy Pink Floyd-epigonról szól a történet, mert kihalljuk az Eastet is belőle, és Takáts Tamás jellegzetes, ma már érett énekstílusát azonnal felismerjük, Pálvölgyi Géza egyes helyeken felcsendülő dzsesszes futamai is önálló elképzelésekről tanúskodnak. Olyan ez az alkotás, mint egy festmény: a színek, az alakok, az árnyak együtt fontosak. Ha valamelyik hangszer nem így szólna, az már nem az iLAND lenne.

A lemez dinamikusan kezdődik, a középső rész halkabb, Pálvölgyi Géza hangról hangra kidolgozott billentyűs játékáé a főszerep itt. Takáts Tamás remekül játszik a hangjával, megidézve a kétségbeesést vagy a reményt. Géza amúgy máshol előszeretettel használja a Moog szintetizátort, amit már a ’80-as évtized elején az Eastben is alkalmazott. Az anyag nagyobb része az ő műve, így nem meglepő, hogy jobbára a billentyű dominál, alapot adva a többi hangszer kibontakozásának.
A második lemez a gyökereket mutatja meg, hiszen ez egy élő felvétel, ahol a banda az East jól ismert dalait nyomja. Az East eme kései korszakában, amikor Dorozsmai Péter és Takáts Tamás is velük játszott, könnyebb hangvételű volt a zenéjük, mint a korai időkben, de megtartották az elvárt zenei igényességet. Itt viszont úgy csendülnek fel a dalok, hogy passzolnak az iLAND megszólalásához, teret engednek a progresszívebb hangoknak.
Nagyon nagy szükség volt erre az albumra, végre egy minden részében igényes, nagy műgonddal kidolgozott progresszívrock-alkotás született. Az igényes zenehallgatóknak gyógyírként szolgál egy ilyen produktum az utóbbi években szisztematikusan lerombolt magyar könnyűzene maradványain. Zeneileg és szövegileg egyaránt nagyszerű anyag került az asztalra, modern muzsika, de a gyökerekben ott van a régi iskola, a szövegekben súlyos üzenetet hordozva.

Pontszám: 8,5

(Bigfoot)

Még soha nem kezdtem lemezismertetőt a dalszövegek és az albumborító méltatásával, de az olyasmire felkapja az ember a fejét, hogy „szomorú béke vár a vesztes oldalán” vagy „a fű hamar kihajt a vasszobor alatt”. Hátborzongató áthallása van a dolognak napjaink komor valóságához, pedig amikor a lemez dalai születtek, még egy kicsivel jobb világban éltünk. Az egyik költő Márkus József – akinek a nevéhez tucatnyi East-dalszöveg fűződik, a zenekar az iLAND művészi előzményét jelenti –, a másik Pálvölgyi Géza, aki nemcsak az iLAND billentyűse és dalszerzője, hanem zenei vezetője is, és tagja volt az East klasszikus felállásának. A borító Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész – civilben a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese – Utópisták című festménye alapján készült, ő alkotta az első három East-albumborító grafikáját is. A kép disztópikus szürrealizmusára hangolva indítja a szöveg az album keretes történetét, amelyben a világvége-hangulatból kiindulva a végén eljutunk egyfajta katarzisállapotba, miközben bibliai motívumok és az emberi élet szimbólumai: atya-fiú-ajtó-fény-otthon… vezetnek minket.
Mégsem a briliáns szövegek és a képi világ az album legnagyobb erőssége, hanem a csodálatos zene, és itt ki kell térni a már többször emlegetett East megkerülhetetlenségére.

A hazai progresszív rockzene legendája, az 1975-ben alakult East gyakorlatilag feloszlott 1994-ben, gazdag életművet hagyva rajongótáborára. Egészen 2012-ig csend volt, ekkortól viszont szinte évente befigyelt egy-két koncert – többnyire ikonikus, nagy helyszíneken – egészen 2017-ig, ekkor a Budapest Arénában megrendezett életműkoncerttel lezárult egy korszak, ugyanakkor „…többen is úgy éreztük, hogy a történet nincs lezárva, sőt szerettünk volna új lemezt készíteni, ez vezetett az iLAND megalakulásához” – idézte fel az előzményeket Pálvölgyi Géza.
A diplomatikus nyilatkozatokból az derült ki, hogy Móczán Péter East-alapító basszusgitáros nem akart részt venni a folytatásban, erről Dorozsmai Péter dobos így beszélt: „…a munkái miatt nagyon elfoglalt volt, nem volt reális, hogy vele folytassuk”. Az East visszatérésének időszakában végig “állandó vendég” státuszban zenélt a magyar pop-rock szcéna all-round gitáros-énekes-dalszerzője, Madarász Gábor, az ő szerepe nem volt kérdőjel, Takáts Tamás énekes pedig eleve a folytatás motorjának számított. Adva volt tehát az East utolsó felállásának négyötöde, hozzájuk csatlakozott Kontor Tamás, aki a nagyközönség számára a 2005-ös Megasztárból ismert, de több formációban is felbukkant már, és az iLAND lemezét kiadó Tom-Tom Records hangmérnöke, nagy valószínűséggel így kapta a felkérést, amelyet elfogadott.

Pálvölgyi Géza így vallott az új zenekar művészi hozzáállásáról: „Az általam elképzelt úton, ötletekkel kezdtünk dolgozni a dalokon, aztán mindenki hozzátette a maga részét. Általában filmbe illő, valamilyen hangulatot teremtő zenéket szerzek, szöveget viszont keveset írtam eddig, ezért is új kihívást jelentett ez a fajta munka. A stúdiólemez 46 perc hosszú, szünetek nélkül, egy egységes világot fejez ki, mind az ötünk eddigi munkásságát tükrözi. Úgy nevezem, hogy léleklemez. A címadó dal, A Sziget arról szól, hogy mindenki vágyik egy még felfedezetlen helyre.”
Az East zenei örökségének továbbvitele nyilvánvaló a lemezen, ugyanakkor nem tért vissza a csapat a korai idők karcosabb, szögletesebb hangzásához, hanem egy könnyebben befogadható irányt választott, nem tudok nem párhuzamot vonni a David Gilmour-időszakos Pink Floyd zenei törekvéseivel. Ezt igazolja Madarász Gábor De mégis élünkje, amelyet olyan tisztelgésnek érzek a nagy előd előtt, amelyből mégse hallható ki egyetlen hangnyi azonosság se.

A szövegek kapcsán már szóba került a lemez teátrális felépítése, amelyben a Kék gyémánt monumentális nyitánya jelenti a fenekestől felfordult világról a keret egyik felét, a Coda pedig – a címhez illően – a Kék gyémánt egyes témáinak optimistább felfogásban történő újraértelmezésével a másikat. A kereten belül pedig egy olyan zenei utazás történik, amely alapvetően borongós hangulatú, de mégis mosolyt csal az ember arcára, és az út végén már nincs nyoma a fenekestől felfordult világnak, jó megérkezni.
Az album kétlemezes, idáig az elsőről volt szó, amely új dalokat tartalmaz, a másodikon egy koncertfelvétel található, amelyet 2021. augusztus 30-án rögzítettek a Klebelsberg Kultúrkúria szabadtéri színpadán. A műsor teljes egészében East-dalokból áll, az 1988-as ’A szerelem sivataga’ és az 1994-es ’Radio Babel’ albumokról hangzanak el sikerdalok, illetve az eredetileg 1989-ben kislemezen megjelent ’56, a lemezt pedig a Party Is Over zárja az 1992-es ’Taking The Wheel’-ről.
Ez is tükrözi, hogy a zenekar nem szakított az East zenei örökségével, hanem továbbgondolja azt.

Zárszóként a lemezborító garafikáját alkotó Szurcsik József ajánlását szeretném idézni:
„Az iLAND olyan muzsikusokból alakult zenekarrá, akik nagyrészt a XX. században szocializálódtak, ám a XXI. század első negyedében mégis kortalan zeneművet hoztak létre ’A Sziget’ címmel. Ez az iLAND művészeinek egy olyan közös alkotása, ami egyszerre ötvözi a lélek szárnyalásának poézisét és korunk jelenségeinek intellektuális lenyomatát. A minden tekintetben magas színvonalú, kvalitásos muzsika egy olyan belső utazásra hív, amely utazás valójában önmagunk felfedezésének új kalandját kínálja számunkra, miközben mindannyian rálelhetünk saját, belső szigetünkre. ’A Sziget’ című dupla CD olyan, mint egy szívvel-lélekkel felépített érzelem-kollekció: a művészet nyelvén megfogalmazott kompozíciók sora valójában az emberi lét fontos kérdéseinek érzékeny gyűjteménye.”
Minden szavával egyetértek, egy zenei gyöngyszem született, amely folytatásért kiált. Lesz, biztos vagyok benne.

Pontszám: 9,5

(Dzsó)

Megjelenés: 2022
Kiadó: Tom-Tom Records
Stílus: progresszív rock
Származás: Magyarország

Zenészek:

Pálvölgyi Géza – billentyűs hangszerek
Dorozsmai Péter – dob
Takáts Tamás – ének
Madarász Gábor – gitár, ének
Kontor Tamás – basszusgitár, ének
Jamie Winchester – vokál

Dalcímek:

1. CD

1. Kék gyémánt
2. Zarándok
3. Tárd ki az ajtód
4. De mégis élünk
5. Úton haza
6. A Sziget
7. Párbaj
8. Elkésett szavak
9. Coda

2. CD

1.David Bowie szeme
2. Ha zászlót bont a félelem
3. Túlélők dala
4. ’56
5. A szerelem sivataga
6. Elrejtettél a szívedben
7. Party is over