fbpx

Ian Gillan, a Deep Purple frontembere nem olyan régen interjút adott a The Guardian magazinnak, ebben előkerült a Black Sabbath, Ritchie Blackmore és pár személyes gondolat is.

Ian Gillan

Ian Gillan a Guardiannak nyilatkozva beszélt karrierjéről, érzéseiről. A hűség a rockszakmában szerinte így fest: „Azt gondolom, a hűség egy túlértékelt fogalom. Láttam egy csomó zenészt, akik végig kitartottak a süllyedő hajón, közben eljárt felettük az idő. Bizonyos esetekben megvan a dolgok természetes élettartama, feltéve, ha megfelelő személyi változások történnek, és ezek frissességet hoznak. Ellenkező esetben elfárad a produkció és én nem akarok egy ilyen részese lenni.”

Párszor énekelt együtt a legendás operatenorral, Luciano Pavarottival is, rá így emlékezett: „Egyszer azt mondta nekem, legalább hatszor hallotta tőlem a Smoke On The Watert, de mindig másként adtam elő.  Ha ő valamelyik híres árián csak egy szikrányit is változtatna, a kritikusok keresztre feszítenék. De így legalább sosem éreztem, hogy csömört kaptam a daltól.”

Az örökzöld téma, a Ritchie Blackmore-ral való kapcsolat is felmerült a beszélgetésben: „Nagy s.ggfejek voltunk mindketten. Ritchie-nek amúgy semmilyen elektronikus kütyü nincs a házában – számítógép, telefon, semmi. Egyszerűen elérhetetlen. Azért váltunk néha üzeneteket és elég jó viszonyban vagyunk.”

A Black Sabbathban eltöltött rövid időre így emlékszik a frontember: „Együtt piáltunk Tony Iommival és Geezer Butlerrel és talajrészegre ittuk magunkat. Másnap hívott a menedzserem és közölte velem, ha a karrieremben valami változást akarok, talán közölhetném vele. Nem tudtam, miről beszél, erre azt válaszolta, hogy tegnap éjjel aláírtam a Black Sabbathnak. Semmire sem emlékeztem az egészből.”

A ’Born Again’ turnén is történt egy s más: „Mivel az összes pénzt elköltötték, a turné próbáin sosem használtunk szárazjeget. Aztán az első koncerten bedőlt a színpadra a vállig érő szárazjég és nem láttam a szövegeket, melyeket egy füzetbe írtam és odatámasztottam az egyik monitor-hangfalhoz, a karommal kellett csapkodni, hogy kitisztuljon előttem a kép. Aztán lehajoltam, hogy jobban lássam a papírt, ekkor meg a padlóra helyezett reflektorok vakítottak el. Egy pillanatra bepánikoltam.”

De nem ez volt az egyetlen forró pillanat azon a bulin: „Volt egy törpe, aki azt a sátáni csecsemőt személyesítette meg a lemez borítójáról. Eredetileg ennek a törpének halálos sátáni sikollyal a mélybe kellett zuhanni az egyik monolit-díszletről. (A Stonehenge szikláit építették meg háttérdíszletnek, de a méretei miatt nem mindenhol tudták használni.)  A baj az volt, hogy a törpe a földet érés után is sikoltozott, mert valaki elvette az odakészített matracot.”

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás