Szeptember 22-én jelenik meg a Grymheart debütalbuma. Megérkezett az első tétel, melyben – hatalmas meglepetésre – a Wisdom korábbi gitáros-dalszerzője, Kovács Gábor énekesként mutatkozik be.

Meglepetésként érkezett a hír idén áprilisban, hogy Kovács Gábor (a Wisdom korábbi dalszerző-gitárosa) friss zenekara, a Grymheart három albumra szóló szerződést írt alá egy nemzetközi kiadóval. Most jött ki az első dal a ’Hellish Hunt’ elnevezésű anyagról, amihez képi megvalósítást is kaptunk. A szeptember 22-én megjelenő korongról elsőként a To Die By The Succubust ismerhetjük meg, és rögtön egy hatalmas meglepetést is felfedezhetünk a videón, a mikrofonnál ugyanis a gitáros Kovács Gábor látható, aki a Wisdomban nem nagyon énekelt vagy hörgött. A Scarlet Recordsnál megjelenő kiadványnak ő maga a producere és a maszter is az ő műve, a borítót pedig az a Havancsák Gyula készítette, aki rengeteg nagy nemzetközi banda lemezborítóját rajzolta már meg. A ’Hellish Hunt’ fizikai formátumban digipak CD-n jelenik meg, hazai forgalmazóknál még nem, de a kiadó oldaláról már előrendelhető,
A Scarlet Records szerint a Grymheart ötvözi a power metal energiáját, a folk metal harmóniáit, a szimfonikus metál epikusságát és a death metal hörgő énekét. A zenekar koncepciója olyan ikonikus szörny- és démonvadász karakterekből származik, mint a The Witcher (Vaják), Solomon Kane vagy Van Helsing, minden dal misztikus lényekről szól. A vadászat elkezdődött!
A zenekar vezetőjével és dalszerzőjével, Kovács Gáborral készített interjú hamarosan olvasható lesz a magazin oldalán!

 

 

A Grymheart tagjai:

Gabriel Blacksmith – gitár, ének
Dargor Rivgahr – gitár
V’arhel – basszusgitár
Sorin Nalaar – dob

’Hellish Hunt’ dallista:

01. The Twilight Is Coming
02. Hellbent Horde
03. Ignis Fatuus
04. To Die By The Succubus
05. My Hellish Hunt
06. Army From The Graves
07. Everlost
08. Fenrir’s Sons
09. Facing The Kraken
10. Harpies Of Devil
11. Monsters Among Us

Grymheart

Megosztás