A Green Day a 2025-ös évben két különleges lemezzel lepte meg követőit, rajongóit. Egy deluxe kiadású albummal a 2024-ben megjelent ’Saviors’ kapcsán, valamint a ’Warning’ 25 éves évfordulóját is megünnepelték egy deluxe kiadással, cikkünk témája ez utóbbi.
Amióta ismét hódítanak a fizikai formátumok, én is rákattantam több újból megjelentetett lemezre. Ennek több oka is van. Az elsődleges nyilván, hogy azok az albumok, amelyek több évtized után újra kiadásra kerülnek, mind minőségi alkotások. Ezalatt nem csak azt értem, hogy az évek alatt sok közülük legendává vált vagy az adott együttes munkásságát tekintve mérföldkőnek tekinthető, hanem azt is, hogy minden zenekar és kiadó különösen figyel a kivitelre. Ezek a jubileumi újrakiadások olyan formában és extrákkal jelennek meg, melyek vásárlásra ösztönzik a hajlandókat, akik akár több változatban is beszerzik az adott hanganyagot. Így a jubiláló albumoknál összeáll a tökéletes kombó: a sikeres zenéhez egy emelt szintű fizikai megjelenés kapcsolódik. Eddig egy hozzám került “repress” sem okozott csalódást.
Érdeklődésem másik oka, hogy az egykori megjelenésekor számos album kiesett a látókörömből a bőség zavarában, viszont amikor egy újrakiadással ismét figyelem irányul az adott lemezre, kis szerencsével már időt tudok szánni rá.
Ilyen volt a Green Day ’Warning’ című alkotása is, melyet eredetileg 2000-ben, hatodik stúdióalbumként adtak ki. Annak idején ugyan digitális formában megvolt, de ahogy a nagy többség, én is gyorsan hoztam döntést: kimaradt, mert felületesen hallgatva a 12 dalból nem fogott meg egy sem. Egy ’Dookie’ után, amit ráadásul még két sikeres anyag – ’Insomniac’ (1995), ’Nimrod’ (1997) – követett, középszerűnek tűnt. Annak idején hiányoltam azokat a dalokat, amelyek elementáris Green Day-feelinggel törnek a hallgatóra.
Most időt adtam a lemeznek, és időt szántam a háttértanulmányokra is. A korabeli riportok, cikkek kapcsán kerestem, mi mozgatta a három zenészt az album felvételekor, milyen volt 25 évvel ezelőtt az akkori zeneipari állapot.
A hatodik nagylemezen jelentősen előtérbe került az akusztikus gitár, valamint számos olyan hangszer (szaxofon, szájharmonika, trombita, mandolin, Farfisa elektromos orgona, tangóharmonika), ami ugyan nem idegen a Green Day hangzásvilágától, de ilyen masszívan nem volt hallható az első öt anyagon. A frontember Billie Joe Armstrong egy riportban elmondta, hogy számos inspiráló zenei példaképe, mint pl. Bob Dylan, sokat használta az akusztikus gitárt, melyben rengeteg energiát, erőt érzett mindig is. Ez is oka eme hangszer térnyerésének a lemezen.
Erre az időszakra érte el a zenekar azt az állapotot, hogy megengedhette magának a kreatívabb, szabadabb alkotást, és ezt ki is használták, kezdve azzal, hogy producert váltottak, aminek a vége az lett, hogy a zenekar maga vált a producerré (Rob Cavallót leváltották, de az új kiszemelt – Scott Litt – nem hozta meg a kívánt összhangot). A ’Warning’ eladásai messze elmaradtak a várakozástól, főleg annak figyelembevételével, hogy a lemez fogadtatása nem volt negatív, sőt, több kritikus értékelte az előremutató változásokat. Ennyi év távlatából úgy gondolom, nem a minőséggel volt a baj, inkább a rajongók nem voltak fölkészülve erre a váltásra. További korabeli probléma volt a tomboló digitális (akár illegális) letöltés, kirajzolódni látszott, hogy a digitális zenehallgatás kényelme a fizikai hanghordozók vásárlásától egyre inkább eltéríti a hallgatók jelentős részét. (Halkan jegyzem meg, ez is csak feltételezés, mert például az ezt követő 2004-es stúdióalbum, az ’American Idiot’ ismét brutális eladásokat hozott. )
Az albumot nem nevezném öncélúnak, szövegvilága ízig-vérig Green Day, még ha lágyabb hangzásvilágával kicsit ki is lóg a sorból. De minél többet pörgeti az ember, annál inkább beférkőzik a tudatunkba és annál inkább rájövünk, bizony ez is pontosan beleillik a zenekar alkotásainak puzzle-jába. Számomra gyakorlatilag az ’American Idiot’ előállomása, előkészítő lépése az ott is használt széles spektrumban mozgó hangszereknek és dallamoknak. Örülök, hogy a ’Warning’ album nem vette el a banda kedvét attól, hogy színesítsék ezt a punk-pop skatulyába helyezett zenét, mely ezután kiegészült a folk-punk címkével is.
A 25 éves jubileumi újrakiadás a lemezen szereplő információk szerint az eredeti analóg szalagról került újramasterelésre, de bővített verziók is készültek belőle, a narancs LP-n kívül 4 CD-s box-setben és kétféle 5 LP-s csomagban került a boltok polcaira.
Én az első körben ismét a vinylváltozatra szavaztam. A kiadó, a zenekar, a lemezgyár harmonikus együttműködése ismét egy szuper albumot alkotott. Semmi túlzás, szép borító, a lemez maga neon narancssárga, szinte világító gyönyörűség, amely egy szövegekkel és képekkel, valamint alkotói kreditekkel ellátott lemeztasakban kap helyet. A lemezborító belülről zöld, úgyhogy összességében ismét sikerült a zenekarnak egy igen különleges kiadványt összeraknia. A szimpla nagylemez a maga egyedi rikító színével különlegessége lehet bármely gyűjteménynek. De ezt is túlszárnyalja a számos extrával ellátott CD- és LP-csomag. Még vacillálok, hogy beszerezzem-e mellé a 4 CD-s változatot is. Annak 1. lemeze magát a „remastered” albumot tartalmazza, a 2. lemezen a ’Warning’ demói és egyéb ritkaságok kaptak helyet, míg a 3. és 4. korongon egy 21 számos tokiói koncertfelvétel hallható. A doboz tartalmaz egy 32 oldalas füzetet, felvarrót, 4 darabos kitűzőt és matricát is.
Összefoglalásként: egy alulértékelt, kevésbé népszerű Green Day-album került idén év végén a boltok polcaira ismét, amely megfelelő időráfordítás után felfedi az értékeit. Részemről élmény volt visszalapozni 25 évet, egy kicsit a kutakodni a zenetörténelemben, megpróbálni megkeresni az okokat, miért született meg ez az album, mi vezette a zenekart mind a szövegvilágban, mind a zenei alkotási folyamatban. Bízom benne, hogy a zenekar tovább folytatja lemezeinek újrakiadását, és tartják továbbra is azt a színvonalat, amit a ’Dookie’ új megjelenése óta folyamatosan biztosítanak.
Dalok:
Warning / Blood, Sex And Booze / Church On Sunday / Fashion Victim / Castaway / Misery / Deadbeat / Holiday / Hold On / Jackass / Waiting / Minority / Macy’s Day Parade
Zenészek:
Billie Joe Armstrong – ének, gitár, mandolin, szájharmonika
Mike Dirnt – basszusgitár, vokál, Farfisa elektromos orgona
Tré Cool – dob, ütőhangszerek, tangóharmonika
Közreműködők:
Benmont Tench – ének
Gary Meek – szaxofon
Legutóbbi hozzászólások