A Svédországban alapított Ghost nálam a teátrális metál kategóriába tartozik. Április 25-én jelent meg hatodik stúdióalbumuk, a ’Skeletá’. A kosztümös, igazi színpadi előadással hódító együttes a popos rockzenét egyesíti a misztikus sötét szövegekkel és egyedi látványvilággal. Saját bevallásuk szerint ők nem sátánista zenekar, csak szórakoztatnak, semmi több. A cél, hogy sötét humorral és utalásokkal mutassák be az emberiség viszonyát a hithez, uralkodókhoz, rendszerekhez, babonákhoz. Ezt spékelik meg szövegeikkel, az emberi érzelmekről szóló gondolatokkal. Elképesztő munkát tettek bele a zenészek az elmúlt közel két étvizedben ebbe a zenekarba, s megérdemelten jutottak el a világ nagy stadionjaiba. Nálunk három koncertet adtak eddig, reméljük, lesz folytatás. Szerencsémre mindhárom hazai koncerten részt vehettem, így láttam a folyamatos fejlődést.
Majd két hónap telt el a ’Skeletá’ megjelenés óta, így rendelkezésre állnak a kezdeti eladási eredmények. A fogadtatás, úgy gondolom, várakozás feletti. Ez az első Ghost-stúdiólemez, ami az amerikai Billboard 200-as lista élére jutott, 86 ezres példányszámmal indult az eladás. Svéd együttes utoljára 1993-ban tudta elérni ezt a sikert, mégpedig az Ace Of Base a ’The Sign’ lemezével. A Ghost számos országban az első helyen nyitott a megjelenéskor, köztük Svédországban és Finnországban is. A megjelenés előtti felvezetők megmutatták a várható minőséget. A Satanized, a Lachryma és a Peacefield című dalok mindegyike hibátlan az együttes lassan 20 éves alkotói történetében.
Az album producere Gene Walker álnéven a projekt vezetője, Tobias Forge, neki segített társproducerként Salem Al Fakir, Vincent Pontare, valamint Max Grahn. Utóbbi az ’Impera’ írásában is részt vett, hat dalban tüntetik fel Tobias mellett szerzőként. Különösen érdekes ez számomra a 2017-es, az ex-Ghost Ghoulokkal történt pereskedés fényében. Ez egy igen gyümölcsöző zenei együttműködés, reméljük, sokáig kitart és nem csökken a minőség. A ’Skeletá’-n 10 olyan alkotást kaptunk, amibe könnyű beleszeretni.
Az indítás szokás szerint erős és hangsúlyos, mint eddig mind az öt lemezen. A Peacefield magasztos zenéje, összetett szövege, melybe belelátom napjaink háborúit ugyanúgy, mint a szerelmet, árulást és az intő sötét holdat a béke mezeje felett. Örök igazság, hogy „mindannyiunknak kell valami, ami hitet ad a végsőkig”, ahogy Tobiasék megfogalmazzák.
A Lachryma és Satanized kettőse a súlyos címek ellenére sem csábít a sötét oldalra. Emberi érzelmeket gondolok ezekbe az emocionális szövegekbe, melyeket dallamos középtempós zenével támogatnak, figyelemreméltó basszusszólammal és kellemes, ámde rövid gitárszólókkal. Ez a két dal nekem az energiavámpír felismeréséről, a tőle való megszabadulásról és egy szerelemről szól, melynek során az ember lebénul, mozdulni sem tud és átadja magát az érzéseinek, legyen ez beteljesületlen és fájdalmas jelen esetben.
A Guiding Lights gyönyörű dallamvilággal és nagy igazsággal világítja meg elménket, ad tanácsot az életút választásához. A sehova sem vezető út hosszú. Akik oda akarnak menni, elvesztek. A De Profundis Borealis lassú zongoradallam indítása után ritmust vált, a gitár átveszi a főszerepet, hogy a végén a dallamot is az vigye, miközben az egyházi kórus énekel, és mi megtanuljuk, hogy a reggel felolvasztja a jeget. A Cenotaph igazi galoppozós középtempó, ritmusra bólogatás nélkül nehéz hallgatni, ahogy emlékek hamvain, érzések viharán keresztül, mindig ott lovagol mellettem. Az alkotók itt sem spórolnak a gyönyörű költői képekkel. A Missilia Amorban találtam meg a lemez számomra legkedvesebb gitárszólóját, amit ghostos húzós riffek mellé kapunk.
A záró két tétel pedig megkoronázza az eddigi élményt. Az Umbra sötét oltár előtti szóképeivel, sötét romantikájával megkapjuk a hatodik lemezük talán legjobb dalát, gitárszólóval, orgonával. A befejező dal pedig az i-re a pont. A sokadik lassú, gyönyörű Ghost-tétel, mélyben az elmúlást olyan természeteséggel tárják elénk, melybe belegondolva minden élő elkeseredik. Ennél kettősebb érzésekkel befejezni egy albumot… Le a kalappal! Gyönyörűen burjánzó dallamok, megtámogatva billentyűs hangszerekkel, bontott akkordokkal, haranggal, az egész lemezen uralkodó ének általi dallamvezetéssel. A dal harmadik harmadánál egy szívbe markoló gitárszólóval, szépséges zongorasávval. Boldogsággal tölt el e zene, de a szöveg mélyen érint mindenkit, aki valaha vesztett már el közeli rokont vagy barátot.
A 10 dalt tartalmazó új anyag számos formátumban kapható, kérdés, melyiket válassza az ember. Nálam a fekete vinylt koptatta a lemezjátszó hangszedője. Bizony, nem tudok elmenni a nagylemez formátum kidolgozottsága mellett. Maga a borító a fekete-ezüst színeivel, anyagával, minőségével eleve kiemelkedik az albumok közül, de az az ötlet, hogy adtak hozzá egy átlátszó fóliát, amin Papa V Perpetua fényképe van, amit a hátsó borítóra illesztve, mintha ott trónolna épp, elképesztő! Ha ezt a fóliát betesszük a lemezborítóba, akkor a dalcímek vannak az üres trónon. Az igényes vinyl és az ötletes LP borító mellett a szép fényképeket és szövegeket rejtő lemezvédő tasak szinte említésre sem méltó. Érdemes lett volna egy antisztatikus fóliát még belecsempészni.
Összegzés:
Az új lemez dalai mind tökéletességig finomított, simára csiszolt ékkövek. A Ghost most addig ment el a zeneszerzésben, hogy már-már a sterilséget súrolják. De nekem hiányoznak azok a kiemelkedően dallamos, azonnal emlékezetbe vésődő szerzemények, amik az ’Imperia’ vagy a ’Prequelle’ albumokon megtalálhatók.
Pontszám: 8,5
Megjelenés: 2025
Kiadó: Loma Vista Recordings / Universal Music
Stílus: hard rock, glam metal
Származás: Svédország
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, fekete és ibolyaszínű vinyl.
Zenészek:
Papa V Perpetua és egy csapat név nélküli Ghoul
Dallista:
01. Peacefield
02. Lachryma
03. Satanized
04. Guiding Lights
05. De Profundis Borealis
06. Cenotaph
07. Missilia Amori
08. Marks Of the Evil One
09. Umbra
10. Excelsis
Legutóbbi hozzászólások