Wig Wam: Wall Street

írta meszo | 2012.06.24.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.wigwam.no

Stílus: Glam rock

Származás: Norvégia

Dalcímek

Értékelés

Norvég glam. Egyeseknek már ez az összeegyeztethetetlennek tűnő szókapcsolat megindokolja a Wig Wam zenekartól való tisztes távolságtartást, pedig az északi srácok már bőven bebizonyították az eddigi, nagyjából egy évtizedes karrierjük alatt, hogy bennük bizony amerikai lazaságú vér csörgedezik. Mindez ma a nyolcvanas évek stílusában íródott stadion rockkal párosítva egy olyan ritka iparcikket alkot, amelyre szüksége van az emberiségnek. Így hát azok, akik előzőleg már képesek voltak túllendülni a kijelölt műfaj és a származási hely egymástól való több ezer kilométernyi távolságán, és a fiúk semmit sem komolyan vevő, vicceskedő attitűdjén, az elmúlt években új favoritot avathattak CD-tároló alkalmatosságukon. A zenekar legutóbb 2 évvel ezelőtt jelentkezett új anyaggal, az ekkor kiadott ’Non Stop Rock N’ Roll’ értékeit pedig mi sem igazolja jobban, minthogy magazinunk emberenként más-más műfajt képviselő társulatában is csaknem egyöntetű sikert aratott.

A banda felállása természetesen az évek óta megszokott állapotnak megfelelően változatlan, tehát ezúttal is itt van velünk Glam, Teeny, Flash és Sporty. A zenei megközelítést illetően némi változás, avagy fejlődés történt, a zenekar ugyanis erre az albumra kiszélesítette eddigi eszköztárát, és némileg eltávolodott a hagyományosabb jellegű glam metal daloktól. Az efféle akcióba több, egykor napfényes éveket átélő zenekar bicskája is beletört a kilencvenes években, szlengen innen, lelkek karneválján túl… Lássuk, hogy sikerült a Wig Wam reformja 2012-ben!

Azt már írásom elején, mindenfajta titkolózás nélkül kijelenthetem, hogy a ’Wall Street’ egy szórakoztató anyag. Kellemes kikapcsolódást képes nyújtani az épp agyalás mentesen lazítani kívánó hallgató számára, de ugyanakkor zeneileg sem vall szégyent. Sőt, Teeny gitározása kimondottan kreatívan és ízlésesen hat, szinte elviszi a hátán a produkciót. A gitárjáték tulajdonképpen az egész album legerősebb pontjának tekinthető, azonban mielőtt még bárki is a szívéhez kapna, mindenkit megnyugtatok: a dalok jók. Jómagam azonban kissé keveslem az igazán fogós, lazább, rockosabb témát, és kissé sokallom a kísérletezést. A címadó, és egyben nyitó dal, majd pedig a súlyosságban még erre is egy lapáttal rátevő OMG! (I Wish I Had A Gun) remek duója után még igényelném a hasonló jellegű folytatást, épp ezért nehezemre esik akceptálni a némileg giccsbe hajló epikával operáló Victory Is Sweet című szerzeményt. Természetesen a dalíró kvalitásokat nemigen lehet kétségbe vonni, azonban számomra mégiscsak a hetedik számtól tér vissza a lemez a rendes kerékvágásba. Személyes kedvencem pedig a kilencedikként érkező Try My Body On, amely az „early Van Halen meets Extreme” jellegű világával ismét arról győz meg, hogy talán több ilyen jellegű nótát is felpakolhattak volna a fiúk.

Zeneileg persze nem nagyon lehet belekötni az albumba, sőt, biztosan lesznek olyanok is, akiknek pontosan ez a több stíluson és hangvételen átívelő megközelítés fog tetszeni. A Wig Wam pedig továbbra is korunk egy nagy lehetőségeket tápláló és szórakoztató brigádja, jelen album után pedig csak fokozhatja az érdeklődést, miszerint vajon merre halad tovább a négyes fogat a következő lemezén.

Pontszám: 7