fbpx

Seventh Wonder: The Great Escape

írta Kotta | 2010.12.30.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Lion Music

Weblap: http://www.myspace.com/officialsw

Stílus:  progresszí­v power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Andreas Blomqvist - bass Johan Liefvendahl - guitar Tommy Karevik - vocals Andreas "Kyrt" Söderin - keyboard Johnny Sandin - drums
Dalcímek
1. Wiseman - [5:42] 2. Alley Cat - [6:06] 3. The Angelmaker - [8:29] 4. King of Whitewater - [7:20] 5. Long way home - [4:26] 6. Move on Through - [5:04] 7. The Great Escape - [30:14]
Értékelés

Őszinte sajnálatomra a New Wave Of European Heavy metal elnevezés (lásd alább Illusion Suite recenzió) nem akar elterjedni, pedig számomra teljesen világos, hogy a kétezres évek egyik markáns európai zenei vonulatáról van szó, mely igenis megérdemelne egy frappáns önálló elnevezést. Rendre tűnnek fel ugyanis Oslótól Milánóig a - jobb hí­ján - melodikus progresszí­v power metalnak titulált bandák, melyek egyrészről a Rainbow - Malmsteen vonal neoklasszikus metaljára és hard rockjára, másik oldalról pedig a Kansas - Dream Theater dallamos - progresszí­v megközelí­tésére támaszkodva hoztak létre egy új hangzásvilágot. Az év vége ebben a stí­lusban is erős, nemrég jelent meg a DGM, a Darkwater és az Empty Tremor új lemeze, kicsit korábban a Silent Call és a Vanden Plas, és ha minden igaz, itt van a kanyarban az új Circus Maximus és Cloudscape korong is, hogy csak az ismertebbeket emlí­tsem. Én mégis a Hetedik Csodát vártam leginkább, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy előző, 2008-as albumukat (‘Mercy Falls') jómagam a szcéna egyik alapművének tartom. Nyugodtan oda lehet tenni az ‘Operation: Mindcrime', a ‘Tyranny' vagy a ‘Scenes From A Memory' mellé, de nem csak azért, mert ez is konceptlemez. Hanem, mert olyan jó. Ebben a közegben megszokott, hogy a zenészek igen magas szintű képzettséggel ugranak neki a feladatnak, ebben nincs nagy különbség, í­gy némileg egyéni í­zlés kérdése is persze, hogy kinél mi találtatik kiemelkedőnek. Egy, a témában amúgy igen kompetens sorstársamnál (merthogy ő is rocklemezekről í­rogat szabadidejében), akinek a véleményére általában sokat adok, súlyos pontokat lehet veszteni a neki nem tetsző szintetizátorhangzásokkal. Na igen, ha már másba nem lehet belekötni... Ezt csak azért emlí­tem, hogy érzékeltessem: ebben az al-műfajban egységesen igen magas a szí­nvonal és sokszor tényleg csak nüanszok alapján lehet rangsort állí­tani. (Egyébiránt a '80-as évek Balaton-parti diszkóihoz, és egyáltalán ahhoz az egész korszakhoz nekem igen kellemes élményeim fűződnek, úgyhogy engem cseppet sem zavarnak a Casio hangszí­nek - tessék lebuktam, szeretem annak az időszaknak a butácska popdalait. Ugyanezt az utóbbi 20 év tahócska tánczenéjéről már nem mondhatom el.) Ha már itt tartunk, azért azt megjegyezném, hogy a hangszeresek a Seventh Wonderben még ebből az erős közegből is kiemelkednek valamelyeset. Nemcsak azért mert Karevik nagy tehetség és csodálatosan énekel (főleg a lí­rai részeknél - szerintem bármelyik AOR együttes szí­vesen látná a soraiban), de ahhoz sem kell nagy szakértőnek lenni, hogy halljuk, a két gitáros (Blomqvist és Liefvendahl) sem egy gyorstalpalón sajátí­totta el a hangszerkezelés és a zeneelmélet alapjait. Természetesen az egyik legfontosabb differenciáló tényező, amely elválasztja a gyöngyöt a korpától, hogy az alapvetően összetett zenére mennyire fogós dallamokat sikerül ráültetni, hiszen kapaszkodót kell adni a hallgatóknak a téma- és tempóváltások erdejében. Sajnos, azt kell mondjam, ezúttal e tekintetben nem sikerült a ‘Mercy Falls' erényeit túlszárnyalni, sőt, még megközelí­teni sem. Nem mintha nem lennének ragadós énektémák itt-ott, elég csak a cí­madó bevezetőjét meghallgatni, melynek a dallamaiért egy popbanda komoly összeget fizetne és simán világsikerré gyúrná azt. Csakhogy ezek az igazán jó pillanatok eléggé esetlegesen fordulnak elő a korongon, ez pedig nem elég a számok jól elkülöní­thető, karakteres egységgé gyúrásához. Azért azt ne gondolja senki, hogy gyenge teljesí­tményről van szó, csak éppen - annak ellenére, hogy ez most nem egy összefüggő történetet elmesélő alkotás, azaz zeneileg kötetlenebb, ergo nagyobb lehetőség lett volna a hallgatóbarát megközelí­tésre - nem sikerült újfent mesterművet összefércelni. Nem baj, nem lehet mindig száztí­z százalékosan teljesí­teni. Szóval, aki most ismerkedik a műfajjal, ne ezzel kezdje, mert túl tömény lehet elsőre. Hanem mondjuk az előzővel, vagy a Circus Maximus egyik opusával. Ajánlott linkek: Illusion Suite: Final Hour MindKey: Pulse For A Graveheart Killing Touch: One Of A Kind Aspera: Ripples Circus Maximus: Isolate Seventh Wonder: Mercy Falls

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások