Circus Maximus: Isolate

írta garael | 2007.07.11.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: Frontiers

Weblap: www.circusmaximussite.com

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Michael Eriksen - ének Truls Haugen - dob Mats Haugen - gitár Glen Mollen - basszusgitár Lasse Finbraten - billentyűs hangszerek
Dalcímek
01. A Darkened Mind 02. Abyss 03. Wither 04. Sane No More 05. Arrival Of Love 06. Zero 07. Mouth Of Madness 08. From Childhood's Hour 09. Ultimate Sacrifice
Értékelés

Jól tudom, most két stí­lus rajongói kapnak a szí­vükhöz a leí­rtak láttán, ám ha muszáj kategorizálnom a Circus Maximus új albumát, akkor azt kell, hogy mondjam: progresszí­v AOR. Persze ez nem más, mint zenei fából vaskarika, hiszen kedvenc adult rockunk nem igazán a szaggatott és rafinált riffekről hí­res, és hát lényegét sem az agyas megközelí­tés jellemzi - még ha művészi tartalmát és a zenészek szakmai felkészültségét lehetetlen is vitatni. Mégis, ennek a fiatal, norvég csapatnak úgy sikerült a két világot egyeztetni, hogy az eredmény nem izzadsággal összeragasztott kutyulmány, hanem élvezhető termék lett. Természetesen a fent leí­rtakat olvasván senki ne gondolja, hogy a "Journey kanos kedvében rámászott a Dream Theaterre": az Isolate, jóllehet merí­t Labrie-ék munkásságából, inkább csak azokat a melodikusabb pillanatokat csí­pi el, melyek beleférnek saját koncepciójába is. A keményebb, progresszí­v riffelés megmarad, ám a refrének már nem nagyon férnek bele a metal markánsabb világába, a finom melódiák inkább a már emlí­tett stí­lus lágyabb vizeire eveznek. Mindezt elősegí­ti az énekes, Michael Ericsen igazán simogató, hatalmas terjedelemmel megáldott hangja, mellyel a klasszisokat felvonultató AOR műfajban is a bajnokság első osztályában játszhatna, és a billentyűs, Lasse Finbraten refrén munkája, mellyel a klasszikus lágy-rock hagyományait egyezteti a verzéknél villantott progresszí­v futammenésekkel. Az anyag egyébként hemzseg az ötletektől, a progos részek hallatán nekem leginkább a Redemption jut eszembe, ott találkoztam legutóbb ilyen ötletes és friss témavariálásokkal, és agyafúrt szólókkal. Szerencsére az "elborultságot" mindenütt remek érzékkel oldják a nagy odafigyeléssel előadott dallamok, melyek gyakran szinte a hard rock irányába tolják a progreszí­v dalokat: az Arrival Of Love, vagy a Zero néhány csavartabb riffet és tempót eltekintve nyugodtan ráférhetne az emlí­tett stí­lus bármely lemezére. A dalokat hallgatván néha a Kamelot neve is beugrik: az Abyss és a From Childhood's Hour vágyódással teli, romantikus témái úgy tudnak a hallgatóhoz szólni, ahogy azt Kahnék teszik, talán egy leheletnyivel több metalkodással. A keményebb pillanatokért az olyan "zúzdák" a felelősek, mint a Dream pillanatokat is felvonultató Sane To More, vagy a nyitó, egyébként neoklasszikusan slágeres 'A Darkened Mind'. Napjainkban nincs 'igazi' progresszí­v album hosszú szerzemény nélkül, nos, itt is találunk kettőt, szerencsére ezek a dalok többek, mint két, három ötlet egybefűzése: tényleg egységes koncepciót takarnak, részeik úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy a folyamatosság érzése egy pillanatra sem múlik. A 'Mouth Of Darkness' több, mint 12 perce keleties vezérmotí­vumával, némileg filmzenés témájával, és meghökkentő, a lemeztől addig idegen, doomos "futamokkal" , valamint remek kórusokkal hí­vja fel magára a figyelmet, mí­g a 'Sacrifice' ortodox prog.metalos riffelésével, könnyed, AOR-os sláger- dallamaival babonáz meg, a lemez csúcspontját jelentve.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások