Tátrai Tibusz, Takáts Tamás és Ferenczi György társaságában ünnepli 77. születésnapját Deák Bill Gyula a Budapest Sportarénában.

Deák Bill Gyula

Alig hihető, de igaz, Deák Bill Gyula is hamarosan betölti a 77. életévét. A jeles alkalomból november 15-én ismételten együtt ünnepel rajongóival a Papp László Budapest Sportarénában, ahol kiváló zenésztársaival és vendégeivel eddigi pályafutásának legismertebb dalait adja elő – Bill kapitány bő repertoárból válogathat… Sztárból lett Király – hiszen Kőbányán kezdte pályafutását a Sztár zenekarban, majd a Syriusban is énekelt, később a Hobo Blues Band tagjaként lett országszerte ismert énekes. Ekkoriban már nemcsak ő pingálta a falra krétával – ahogyan a ’Kopaszkutya’ című filmben szerepe szerint tette –, hogy „Bill, a király!” 1983-ban Torda táltosként „véres kardot hozott” az ’István, a király’ című rockoperában, később az ’Itt élned, halnod kell’, a ’János vitéz’ és a ’Jézus Krisztus szupersztár’ című musicalekben is jelentős feladatokat kapott. Miután a HBB-ből kivált, előbb a Bill és a Box Company, majd a Deák Bill Blues Band frontembereként állt színpadra, s aratott sikereket, szólólemezei is nagy példányszámban fogytak. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között 2023-ban a Magyar Érdemrend Tisztikereszt kitüntetést vehette át. Még 1984-ben a rock & roll egyik alapítója, Chuck Berry mondta róla: „Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.” De saját bevallása szerint a közönség szeretete minden egyéb elismerésnél többet jelent számára. „A blues egy életforma, egy életérzés – magával ragad és nem ereszt” – mondta egykoron a legendás énekes. Még valamikor a 60-as években ragadta el a zene, s túl megannyi telt házas nagykoncerten, többszörös arany-, platina- és gyémántlemezes előadóként sem tud, s nem is akar szabadulni a hatása alól.

November 15-én természetesen pályafutásának minden korszakából felcsendülnek majd ikonikus dalok, így a HBB, a szólólemezek, a rockoperák slágerei sem maradhatnak el, de elhangzik majd a szintén legendás  A zöld, a bíbor és a fekete című nóta is. A jelenlegi zenésztársak (Nagy Dénes – szólógitár, Takács József – basszusgitár, Szabó Csaba – dob, Koltay Kurszán – billentyű) mellett olyan sztárvendégek érkeznek a színpadra, mint Tátrai Tibusz, Takáts Tamás és Ferenczi György!

Jegyek a Broadwaynél és az ismert jegyirodákban kaphatók 9 900 és 15 900 Ft közötti árakon, további infók az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás