God Gave Rock n' Roll To You: Egy dal története

írta szakáts tibor | 2008.07.10.

Tegnap gyermekemmel a legnagyobb videómegosztón szörfözgetve, eszembe jutott egy téma, amit már régen szerettem volna megosztani olvasóinkkal. A KISS által elhí­resült dalról, ami korántsem az Ő daluk... ...osztanék meg néhány gondolatot. Először is, ahogy azt a bevezetőben is í­rtam, a God Gave Rock n' Roll To You nem egy KISS dal, mely állí­tásra sokan felkapják most a fejüket. Sőt, először nem is a KISS játszotta és rögzí­tette a nótát. Sőt, sok-sok évvel az első megjelenés után lett csak a KISS elhí­resült slágere. A God Gave Rock n' Roll To You-t, Russ Ballard überzenész jegyzi, aki 1960-ban kezdett muzsikálni, és tehetséges dalszerzősködése mellett, szinte minden hangszert megtudott szólaltatni. Persze múlt időben elég merész beszélni róla, hiszen 2006-ban új lemezzel jelentkezett. Még felsorolni is nehéz azoknak az előadóknak a nevét, akikkel együtt dolgozott az évek során és a dalok is önmagukért beszélnek, amelyek a Ballard műhelyből kerültek ki. No, de térjünk vissza a górcső alá vett dalhoz. A God Gave Rock n' Roll To You-t Ballard, 1973-ban í­rta és 1974-ben az egyik leghí­resebb keresztény rockzenekar, a hazánkat búcsúturnéjával megjárt Petra rögzí­tett először. Ezzel egy időben a szerző is felvette a nótát saját csapatával, az Argent-el. Lássuk először ezt: A Petra szintén ebben az évben megjelent bemutatkozó albumán í­gy értelmezte a dalt: Ezután a dal pihent egy kicsit, majd a következett a KISS, 1992-es Revenge albuma, ahová feltették a feldolgozást, bár már jó egy évvel előtte a Bill and Ted's Bogus Journey filmben szerepelt mint betét dal: A kilencvenes évek közepén a dal, ismét keresztény kezekbe került, és az egyébként igen kemény metal-ban utazó Bride, egy kis rap segí­tséggel értelmezte újra a nótát: Azóta is akadnak olyanok, akik maguk formájára próbálják alakí­tani a dalt. Íme egy példa a Rockheads nevű zenekartól az idei évből: Hogy mit fog megélni ez a remekmű, azt nem tudom, de egy tény, az idei KISS koncert végén, bár a zenekar nem játszotta a dalt, de a közönség a stadionból való kivonulásközben összeölelkezve énekelte a dalt! A God Gave Rock n' Roll To You felemelkedett a halhatatlan rockslágerek közé az évek során.