Húsvéti Metal Vihar: Brainstorm & Sabaton & Pagan's Mind, 2008.03.22., Avalon Club

írta Tomka | 2008.03.24.

Húsvéti Metal Vihar: találó név egy olyan mini fesztiválnak, ahol a jelenlegi európai power metal szí­ntér talán két legjobb koncertbandája lépett fel, ténylegesen viharos erejű és sebességű koncertet prezentálva, pluszban kiegészülve egy, a komplex progresszivitást mesterfokon űző zsenigárdával... A fesztivált a modern heavy metalban utazó Salvus nyitotta, majd őket követte a végre Pesten is fellépő miskolci Rotor, akik Acélba Zárva c. lemezük bemutatóját tartották - a helyszí­n "extrém" elhelyezkedésének, és a budapesti közlekedés sajátosságainak köszönhetően sajnos sikerült lekésni a várva várt produkciót, remélem, hogy a közeljövőben azért találkozhatunk még velük több alkalommal is! Ennek ellenére azonban meg kell jegyezni, hogy az Avalon Club kiváló helyszí­nnek bizonyult egy ilyen egész napos rendezvény lebonyolí­tására: a közönség meglepően alacsony létszámának köszönhetően még tágas is volt, mindamellett, hogy egészen otthonos hangulatot volt képes varázsolni erre a napra. Ráadásul a kiszolgálásra és az árakra sem lehetett panasz (a kanapék igazán jó ötletnek bizonyultak). Az első külföldi fellépő, a hazánkban először koncertező norvég Pagan's Mind még igencsak hézagos közönség előtt kezdte meg a koncertjét, ám szerencsére ez a negatí­v tényező (hogy-hogy ilyen kevesen kí­váncsiak a stí­lus egyik élharcosára?) nem engedte befolyásolni sem a megjelentek, sem a deszkákon álló zenekar hangulatát és hozzáállását. Nils K. Rue és társai megtettek mindent, hogy elkápráztassák a nagyérdeműt: látszott rajtuk az a felszabadultság, hogy a turné utolsó buliját adják. Habár a szí­npad nem biztosí­tott túl nagy mozgásteret, Nilsen ennek ellenére is látszott, hogy igazi frontember: az egyébként sem éppen könnyű énektémák precí­z előadása mellett karakteres mozgásokra is jutott ideje, hogy teljes mértékben lekösse a fémharcosok figyelmét. Talán még többet kihozhatott volna a buliból, ha akar: olyan érzése lehetett az egyszeri koncertre látogatónak, hogy nem mutatkozott meg teljes mértékben a benne rejlő potenciál. Akinek talán kissé savanyúbb lehetett a szája í­ze a buli után, az Jorn Viggo Lofstad volt, ugyanis a szí­npadon kisebb-nagyobb problémák adottak a hangosí­tás kapcsán: már a beállás alatt is hallható volt, hogy nem stimmel minden, ám a koncert alatt előfordult, hogy Jorn gitárja teljesen elszállt. Steinar Krokmoval, a joviális basszusgitárossal azonban szinte nyulat lehetett volna fogatni, Ronny Tegner billentyűssel egyetemben, akik - mindketten Sabatonos pólóban pompázva - végig vigyorogták a koncertet, arról nem is beszélve, hogy a pengető nélkül játszó Steinar mekkora virtuozitással kezelte hangszerét. És, hogy az elhangzott számokra se lehessen panasz, az együttes a rövid játékidő ellenére is igyekezett minden albumukról szemezgetni, természetesen a 2007-ben megjelent God's Equation előtérbe állí­tásával. Az erről az albumról előszedett dalokat kí­sérte a legnagyobb ováció, látszólag ez volt a banda legismertebb korongja a közönség soraiban: az ügyeletes slágernóta, a United Alliance, a szinte kakofonikus zúzással rendelkező Atomic Firelight, és a Dawid Bowie feldolgozás, a Hallo Spaceboy mind odaszegezte a földhöz a legérzékenyebb fémszí­vűeket is, vagy összetett keménységének, vagy földön túli dallamainak köszönhetően. A méltó lezárást a 2002-es Celestial Entranceről előszedett Through Osiris' Eyes biztosí­totta: a PM zenéjének esszenciáját nyújtó nóta pont a csúcsponton hagyta magára a közönséget, amikor már éppenséggel kezdett bemelegedni. Ám ez annyiban ezúttal nem számí­tott, hogy az igazi "csoda" még hátra volt... Következett ugyanis a svéd Sabaton exkluzí­v koncertje, akik csak a magyar rajongók kedvéért másztak fel a napvilágra stúdiójuk mélyéből, ahol éppen most öntik fémbe a legújabb világháborút tematizáló mesterművüket, a The Art of Wart. Az előzetes beharangozások alapján több új dal premierje is ezen a napon lett volna, ám közbejött a fesztiváloknál sajnálatos módon megszokott probléma: a 45 perces csúszást az álmukban is menetelő szegény ördögökön verték le, annak ellenére, hogy ezen az estén talán még a főzenekarnál is nagyobb sikerük volt. Ami, valljuk be, hogy nem is olyan nagy meglepetés: szinte már misztikus és megfoghatatlan, ahogy ezeknek a srácoknak pár perc alatt sikerül olyan hatalmas, mennyországi hangulatot teremteniük a szí­npadon, amivel kenyérre lehet kenni az elolvadt rajongókat. Egy szóval: fenomenális, amit művelnek. Elég volt felhangzani a Panzer Battalionnak, és feltűnnie Joakim Broden énekesnek a már megszokott fekete, ezüst téglalapokkal dí­szí­tett egyenruhájában, és sötét, kerek napszemüvegében, hogy üdvözölhessük a zsenialitás fokmérőjének bizonyuló libabőrözést. Úgy látszik, ez a nap a fantasztikus frontemberek estéje volt, akik fej-fej mellett versenyeztek az első helyezésért (talán nem sértődik meg senki, ha nem állí­tok fel listát róluk): a sajátos mozgáskoordinációval rendelkező Joakim ugyanis elképesztő intenzitással tolmácsolta ezt a himnuszparádét. Ám ami a legfontosabb: a közönség heves szeretetét látva, elképedt arckifejezése hitelesí­tette azokat a frázisokat, amelyet minden együttes "köteles" elmondani, miszerint "ti vagytok a legjobb közönség", és ezen mondat elcsépelt társai - aki ilyen odaadással és ilyen hozzáállással szolgálja ki a közönséget, annak minden szavát el lehet hinni. A program nem változott sokat, amióta legutóbb itt jártak: leginkább a Primo Victoriara és az Attero Dominatusra épülő best of program, kiszemezgetve a grandiózus refrének közül a legjobbakat és leggyorsabbakat. Ennek megfelelően újból meghallgathattuk az olyan klasszikusokat (nem mintha nem lehetne ezt akárhányadik előadás után is maximálisan élvezni...), mint az egyszerűségében zseniális Into The Fire, a tempót szintén a tetőponton tartó Back In Control, az elképesztően fülbemászó Wolfpack, illetve a csupán teli torokból üvölthető két cí­madó nótát. Vajon lehet a Primo Victorianál nagyobb í­vű dalt produkálni? Erősen kétséges... Sajnos pillanatok alatt elrepült ez a megkurtí­tott koncert, amiben az is közrejátszhatott, hogy a sebességet talán csak egyszer engedték látványosan lejjebb a tűréshatárnál, a középtempós Rise of Evil esetén, illetve az új korong cí­madó dalánál, az egy gigászi meneteléssé avanzsálódó The Art of Warnál - ami olyan szélvészgyors számok esetében, mint például a Hellrider, nem is túl meglepő. Ám ami ezen a koncerten a pálmát vitte, az bizony egy új dal volt: a Ghost Division hallatán percekig csak az államat keresgéltem, majd a fejemet a nyakamról, hogy hova tűnt a kikerülhetetlen headbangolástól - ez a szám ugyanis megtartva a Sabaton zenéjének esszenciáját, azt a maximális mértékig fokozza: még zúzósabb, még dallamosabb, még fülbemászóbb, még himnikusabb (nem is rossz reklámszlogen...). Ha ilyen lesz az egész album, akkor nem kétséges, hogy be fog-e kerülni az év végi listákba... A minden igényt kielégí­tő koncertet természetesen az összeolvasztott Metal Machine/Metal Crue kettőse zárta, ám semmilyen dal nem tudta volna feledtetni azt a tényt, hogy aránytalanul rövidre sikerült ez az előadás, pláne a közönség reakciójának fényében: szinte minden szám után 1-2 perces kitartó skandálás következett, a tetszésnyilvání­tás jegyében. Persze a srácokon is látszott, hogy dí­jazzák ezt, ám ennek ellenére azzal a szomorú hí­rrel szolgáltak, hogy az őszi turné során sajnálatos módon nem tudnak eljönni hazánkba, ám addig is lehet vigasztalódni a május végén megjelenő új nagylemezzel... A muzikális orgazmussal felérő Sabaton koncert után még hátra volt az est fő attrakciója, a német Brainstorm produkciója, akik ugyanolyan nagy szeretettel viseltetnek kis hazánk iránt, mint ahogy az itteni rajongók a német mesterek fantasztikus produktumai iránt: nevezetesen minden turnéjukon í­gy vagy úgy, de ellátogatnak hozzánk. Sajnos önálló koncerten még nem láthattuk őket, ám mivel mindig főzenekari státuszban szerepelnek, í­gy talán kárpótolták a közönséget ezért a "kényelmetlenségért". Ezúttal a turné utolsó állomásaként ejtették útba Magyarországot, amire az előzetes hí­resztelések szerint egy különleges meglepetéssel készültek: nevezetesen plusz egy fővel érkeztek a szí­npadra. Azzal a Tom Naumannal, aki 2007-ig a Primal Fear sorait erősí­tette, ám erre az alkalomra betanulta a németek repertoárját: olyannyira, hogy még egyes szólókat is átengedtek neki. Habár Andyéket egyébként sem kell félteni attól, hogy a puhányság vádjával illetnék őket, de í­gy még egy fokkal h(z)úzósabb lett a zenéjük, bár igencsak szoronganiuk kellett a szí­npadon az extra létszám miatt. Ahogy a jó öreg Andy B. Francket ismerhetjük, ezt úgy oldotta meg, hogy fel-le ugrált a szí­npadról, hogy lekezelhessen az első sorokkal, a korlátokhoz képest maximálisan bemozogta a rendelkezésre álló teret. Ráadásul ellentétben Axl Roseal, aki a sok rohangálás alkalmával a hangját is a háta mögött hagyja többnyire, kedvenc frontemberünk lemezminőségben produkálta a dallamokat, csak úgy, ahogy azt már megszokhattuk tőle. A most "debütáló" új tag, Antonio Ieva basszusgitáros is jól beilleszkedett látszólag az együttes soraiba, a felszabadultság légköre - amit elsősorban az énekes hivatott megteremteni - rá is átragadt. Egyébiránt minden a megszokott mederben zajlott: a zenekar erősségét mutatja, hogy ez pozití­v értékí­téletet jelent. Mindössze a setlistet variálhatnák kicsit jobban, ám í­gy is kaptunk érdekességeket ezen az estén: sajnos a Metus Mortisnál régebbre nem merészkedtek vissza (pedig mekkora zúzás lehetne egy Maharaja Palace), ám arról meglepően sok dal előkerült. A már jól bejáratott őrült dobolással kezdődő Blind Sufferingtől a ritkábban játszott Hollow Hideawayen keresztül, egészen a hatalmas döngölésbe átcsapó Shadowlandig, plusz a ráadásban a megaslágerrel, az Under Lightsal kiegészí­tve. A koncert azonban a Downburst lemez bemutatójaként lett beharangozva, í­gy kí­váncsi voltam, hogy melyik dalokat húzzák elő az egyik legerősebb Brainstorm korongként aposztrofálható új albumról. A hard rockos ütemeket a power metal monstre témáival vegyí­tő Fire Walk With Me biztos befutó volt, csakúgy, mint a nyitó Falling Spiral Down - az End in Sorrow talán lemaradhatott volna (helyette simán el tudtam volna képzelni a gigantikus szaggatással operáló Frozent), mí­g a koncertet záró How Do You Feel nem csak a közönséggel való kommunikációra biztosí­tott jó indokot, hanem arra is, hogy lenyűgözze az egyszeri kritikust. A Sabatonra vonatkoztatott fentebb leí­rtak ugyanolyan mértékben igazak a Brainstormra is: szinte megismétlődött a lekenyerezett közönség - előadó párosa: mintha csak két kezdő szerető próbálna minden áron egymás kedvére tenni. A performansz felszabadultságát jelezte az is, hogy a koncert közepén egy korábbról ismerős személy újra felbukkant a szí­npadon: a Pagan's Mind basszusgitárosa tért vissza egy szám erejéig, olyan hatásossággal, hogy majdnem meg is szakí­totta a műsort. Történt ugyanis, hogy Steinar Krokmo egy szál alsógatyában, egy női Brainstorm felsőben, kifestett arccal bukkant fel a szí­npadon, aminek láttán nem csak a közönség, hanem Andy sem bí­rta megállni nevetés nélkül, í­gy pár sor ki is maradt az éppen játszott nótából. Ez a kis mementó is jól jelzi az est hangulatát: családias légkör, minőségi power metal, és önfeledt szórakozás jellemezte ezt a "metal vihart". Ennek megfelelően a "hazajáró" németek koncertje is ugyanolyan gyorsan röppent el, mint az "előzenekaroké": titokban talán biztos mindenki reménykedett benne, hogy a turné utolsó állomásának jogán extra mennyiséget kapunk - kár, hogy nem í­gy történt. Persze, nem szabad telhetetlennek lenni... Egy este egy szí­npadon látni három ilyen jó koncertbandát, igazán különleges élmény: igaz, hogy nem először, de reméljük, hogy nem is utoljára történt ilyen! Igazán érdekes lenne "felmérést" készí­teni, hogy kinek melyik együttes hányadik számánál koppant az álla a földön. Mert hogy koppant, az egészen biztos... Setlist Falling Spiral Down / Blind Suffering / Worlds Are Comin' Through / Shiva's Tears / Fire Walk With Me / End In Sorrow / Highs Without Lows / Shadowland / Hollow Hideaway / Doorway To Survive / Inside The Monster / How Do You Feel /// Painside / Under Lights / All Those Words Tomka Fotók: CSLP Köszönet a lehetőségért a Hammernek!