Vandenberg – Újabb dal a jövő héten megjelenő lemezről: Skyfall

írta CsiGabiGa | 2020.05.21.

A jövő pénteken megjelenő '2020' című album zárónótáját is bemutatta a Ronnie Romeróval újjászervezett Vandenberg. Ez már a negyedik tétel a lemezen szereplő 10 dalból.

A csapat legnagyobb slágerének, az 1982-es Burning Heartnak az új verziójával mutatkozott be az újjászervezett Vandenberg, melyben Bert Heerink helyén Ronnie Romero énekel. Az előzetes infók szerint Rudy Sarzo basszusgitáros és Brian Tichy dobos segítségével vették fel az albumot, a gitáron kívül a billentyűs hangszerekről – melyekből egyébként nem túl sok van a lemezen – is maga Adrian Vandenberg gondoskodott. A rendezvények tilalmának feloldása esetén viszont őszre egy egész más felállással tervezik az Európa-turnét. Az élő fellépésekkel kapcsolatban a következőket mondta Adrian: „Ronnie Romero - ének, Adrian Vandenberg - gitár, Koen Herfst - dobok, Randy Van der Elsen - basszusgitár. Ez a négy srác akkorát szól majd, mintha 44 ember lenne. Sőt több...”

A régi nótán kívül újat is fújnak, a Shadows Of The Night után érkezett a Freight Train, most pedig a Skyfall is bemutatkozik.

Legutóbbi hozzászólások