Karanténinterjúk: Scholtz Attila (Cry Free)

írta Bigfoot | 2020.05.02.

Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Scholtz Attila (Atka), a magyar Deep Purple tribute csapat, a Cry Free frontembere elmeséli, hogy otthon is lehet bulizni, sportolni. Civil foglalkozása révén van mit tennie nap mint nap, ám nem rejtette véka alá aggodalmait a rockszakma iránt.

Hogyan éled meg a járványhelyzetet? Mivel töltöd az idődet?

Mivel a civil foglalkozásom otthoni munkavégzés, nekem akkora változást nem hozott a karantén, és szerencsére nem kerültem anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe sem, ahogy néhány kevésbé szerencsés barátom, családtagom. Nem enyhültek a pörgős napok sem, kimaradt az életemből az internetes poénokban oly sokszor látható végtelen unalom. Ugyanakkor kiestek a próbák és a fellépések, nem járhatok edzőterembe, és nincs éjszakai élet sem, így a négy fal akkor is szűkös keretnek bizonyul, ha egyébként szeretek otthon lenni.

Hogyan érinti a Cry Free-t a járvány? Tudtok valamilyen zenekari munkát végezni?

Természetesen elmaradtak vagy bizonytalan időre halasztódtak a koncertjeink. Épp a napokban kerülne sor egy új és igazán különleges jubileumi Deep Purple emlékműsorunkra, és az a poén, hogy bár természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem tarthatjuk meg a bulit, ugyanolyan lendülettel készülök a dalokból, mintha lenne értelme is! (nevet) Már csak azt remélem, hogy az idén még lehet koncerteket rendezni, mert jövőre aktualitását veszti az évforduló, és akkor hiába gyakoroltam. (nevet) Gondolkodtunk különböző kreatív megoldásokon, hogy virtuális formában muzsikálhassunk szeretett közönségünknek, de végül úgy találtuk, hogy a hátrányok felülmúlnák az előnyöket, és erőltetett dolog egy hangzásában, látványában, hangerejében és energiájában egyaránt elsöprő erejű hard rock koncertet a kisszobából macinaciban szimulálni, így ezt elengedtük. Kéthetente, a próbánk régi időpontjában tartunk egy videóchat-beszélgetést, hogy lássuk, mindenki megvan-e még, és ne felejtsük el, hogy van egy közös zenekarunk, de ennyiben sajnos ki is merül a zenekari tevékenység. Cserébe akad idő a saját zenés projektekkel foglalkozni, ami viszont pozitívum.

Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?

Sok minden hiányzik. Szeretek sportolni, edzeni, és ahogy a mindennel felszerelt konditermet nem igazán helyettesítik a gyerekkori 3 kilós kézi súlyzóim otthon, ugyanúgy sovány vigasz az egészségügyi séta az elmaradó baráti teniszmeccsekre vagy a gyerekeimmel vívott hangulatos foci-, kosárlabda- és pingpong összecsapásokra. Bár utóbbit a minap kreatívan pótoltuk a nappaliban az ebédlőasztal felhasználásával, és még az sem zavart minket, hogy az asztallap félkör alakú (nevet)! Kellő fantáziával sok kieső élmény pótolható egyébként. Barátnőmmel pl. minden második pénteken / szombaton „bulizni járunk”, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy előkészülünk: hajmosás, dögös ruhák, neki full smink, tűsarkú cipő stb. (közben bemelegítő italok) majd kimegyünk az előszobába készíteni egy közös szelfit, és indulunk a buliba. A buli persze a nappaliban kerül megrendezésre egymás társaságában (nevet), de király zenékkel (felváltva DJ-skedünk), kártyával-activityvel és mindenféle őrültséggel, határok nélkül, hajnalig.

Ami viszont pótolhatatlan – vagy legalábbis nem lehet ilyen hatásosan pótolni – az a koncertélmény. Járni is nagyon szeretek bulikra, a színpadi éneklés viszont konkrétan lételemem. Bár jellemzően csak havonta két-három alkalommal állhattam közönség elé az elmúlt években, azok mindig olyan szintű energiabombák voltak, hogy rakétaként repítettek át az egész hónapon. Egy tökösebb rockkoncert olyan tömény koktélja az adrenalinnak, inspirációnak, erőnek, izgalomnak, energiaáramlásnak és sikerélménynek, hogy az számomra a legütősebb drog – ha már „hagyományos drogot” nem fogyasztok. Ez nagyon hiányzik, és minden zenekarommal sorban maradtak el a koncertek: tribute bulik a Cry Free-vel és a Heep Freedommal, egy bécsi szereplés a Nasty Habits nevű osztrák bandámmal, akikkel a Deep Purple basszer Nick Simper társaságában szoktunk fellépni, és a Dinamit-koncertek. A koronavírus legaljasabb övön aluli ütése számomra a május 1-jei Tabán fesztivál lemondása volt. A Dinamit – ezúttal ismét Vikidál Gyulával kiegészülve – bekerült a műsorba, így egy régi álmom válhatott volna valóra: a fejemben magyar Woodstockként szereplő legendás rendezvényen színpadra lépni a domboldalon összegyűlő sok ezer rockrajongó előtt. Nagy örömömre szolgált tehát, amikor kiderült, a fesztivál nem marad el, hanem új időpontban, de változatlan programmal, augusztus 21-én lesz megtartva. Remélem, a hátralévő három-négy hónapban a járvány eltakarodik a fővárosból (is), és nem gördül újabb akadály a várt esemény elé.

Milyen zenéket hallgatsz most otthon?

Hosszú évek után gyakorlatilag először van lehetőségem olyan muzsikákat betenni, amiket az aktuális hangulatom diktál. Mivel valamelyik zenekarom biztosan éppen új műsoron dolgozik – mármint amikor nincs aktuálisan egy járvány, amely megbénítja az egész világot ugyebár – minden szabad percemben az új dalokat szoktam hallgatni a soron következő koncertre. Hirtelen jött zenehallgatási szabadságomban viszont most azt találtam ki, hogy olyan kedvenceim életművét hallgatom végig lemezről lemezre, nótáról nótára, akiket nagyon szeretek, de eddig mégsem volt alkalmam 100 százalékosan megismerni. Ilyen pl. a The Cult, melynek legnagyobb slágereit kívülről fújom, mégis vannak komplett lemezeik, amelyek eddig kimaradtak az életemből. Olyan életművekhez is visszatérek, amelyeket 20 évvel ezelőtt rengeteget hallgattam és imádtam, de épp ideje felfrissíteni az élményt. Ilyen pl. a Whitesnake, különös tekintettel a zenekar korai időszakára. Apropó régi Whitesnake! Nemrég felkerült a közösségi videómegosztóra egy izgalmas nemzetközi kollaboráció, amelynek én is tagja voltam. A két lányból és három srácból álló csapat a WS Sweet Talker című nótáját rögzítette. Mivel a dal feltöltése idején már dúlt a járvány, sokan hihették, hogy ez is egy karanténvideó, azonban a munka több mint egy éve kezdődött el rajta valójában. Szerintem nem lett rossz, ahogy az első közös felvételünk, a Deep Purple Nobody’s Home nótájának feldolgozása is kellemes emlékem három évvel korábbról.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a vele kéz a kézben járó gazdasági válság?

Egyelőre pusztító a hatás. A zenészvilág, amely évtizedeken át a lemezkiadásból élt, amit a turnézással egészített ki, először ezt az elsődleges forrását veszítette el 10-20 évvel ezelőtt, amikor az internet elterjedésével szinte teljesen földbeállt a fizikai hanghordozók árusítása, most pedig a korábbi kiegészítő tevékenységet, ami mára a fő megélhetési forrássá vált, a koncertezést is elvette tőle / tőlünk a koronavírus-járvány. Áldom az eszemet, hogy kölyökként hallgattam szüleimre, akik bár maximálisan támogattak zenészi pályámon, mindig hangsúlyozták, hogy ezzel párhuzamosan fontos egy „civil” karrier kiépítése is, ugyanis a zenélésből érkező pénz „olyan, mint a kutya vacsorája”. És tényleg.

Őszintén aggódom azokért a zenésztársakért, koncertszervezőkért, klubtulajdonosokért, technikusokért, roadokért, kisbuszkölcsönző / sofőrökért stb., akik kizárólag a zenére tették fel az életüket, és ki tudja, meddig tart még ez az áldatlan helyzet, de a legújabb hír szerint augusztus 15-ig biztosan. Azt is hallottam, hogy egyes nyugat-európai országokban jövő tavaszt vagy nyarat emlegetnek a nagyobb szabású koncertek, fesztiválok visszatérésére, ami már egy-másfél év kényszerszünetet jelent!

Kétféle elmélettel lehet találkozni arra nézvést, hogy a szórakoztató rendezvények visszatérésekor mi várható. Az egyik teória szerint az emberek alig várják majd, hogy újra legyenek bulik, és ezerrel ugranak majd fejest az éjszakába, a másik vélemény szerint viszont annyira erős lesz még bennük a félelem a vírusfertőzéstől, illetve olyan mértékben elszoknak a közösségi élményektől, hogy nagyon lassan és óvatosan térnek majd csak vissza a klubokba és koncerttermekbe. Az anyagiaknak is lehet ebben jelentősége természetesen, hiszen sokak megtakarításai esnek áldozatul a hónapokig tartó krízisnek, így a szórakozás lesz az utolsó pont a listájukon, amikor végre véget ér a járvány. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ezek a tényezők talán pont kiegyensúlyozzák majd egymást, és minden egyes óvatos otthon maradóra jut majd egy kiéhezett partiarc, ahogy szerencsére sokan vannak olyan anyagi helyzetben is, hogy pár hónap megszorítás nem veszi ki a zsebükből a koncertjegyek árát.

Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a járvány?

A népszerű mémes poénnal válaszolok: „Ha ez egyszer véget, én úgy berúgok, mint tegnap!” (nevet)

Karanténinterjúk korábbi részei:

#16 Medvegy László (Concerto Music)

#15 Molnár Máté (Beast In Black)

#14 Alapi István

#13 Hobo

#12 Kóbor János

#11 Török Ádám

#10 Gábor András (Ozone Mama)

#9 Dudás Ivett (Tales of Evening)

#8 Tadeusz Rieckmann (TÝR)

#7 Bogdán Gomilko (Livesound)

#6 Áron András „Apey”

#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)

#4 Rudán Joe

#3 Paksi Endre

#2 Zeffer András

#1 Bátky Zoltán