Karanténinterjúk: Rudán Joe

írta Tomka | 2020.04.17.

Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. „Páran földbe fogunk állni” – mondja a járvány és a válság várható hatásairól Rudán Joe, aki otthonról dolgozik a harmadik szólólemezén, írja az életrajzi könyvét, és két kislányával meg egy 43 éves lakóautó bütykölésével tölti a szabadidejét.

 

 

Hogyan éled meg a járványhelyzetet?

Megpróbálom betartani a „maradj otthon” szabályt, csak a legszükségesebb esetben megyek emberek közé, akkor is a kellő távolságtartással. Nekem ezt nagyon nehéz megszoknom, az egész életemet a barátokkal, a közönséggel élem a hétköznapokban is. Remélhetőleg mielőbb visszatér minden a régi kerékvágásba, bár ezentúl én is óvatosabb leszek a túlzottan közvetlen rajongói ölelkezésekkel, barátkozással.

Mivel telnek most a napjaid?

A két kicsi lányommal töltöm az időmet, és ha elengednek, akkor irány a műhely. Ott a soron következő oldtimer autómat restaurálom, most éppen egy 43 éves lakóautót szedtem darabokra. Remélem, a nyár végére végzek vele, és a muzeális értékelésen ismét jó pontszámmal szerepel ez az autó is.

Mióta foglalkozol oldtimerekkel?

Mindig is szerettem autókat bütykölni, de amióta befejeztem a kocsmába mászkálást, teljesen rákattantam a hetvenes évek járgányaira. Általában nem úgy indul, hogy teljesen szétszedem, csak mindig találok olyan alkatrészt, ami felújításra szorul, és a végén az üres váz marad. Aztán kezdődhet az összerakás az új cuccokkal, mint a lego. Türelemjáték, a Caprit 3 évig csináltam. A muzeális értékelésnél az eredeti alkatrészeket részesítik előnyben, és esztétikailag is kifogástalannak kell lennie a gépnek, mintha most jött volna ki a gyárból. Ha valami nem típusazonos, vagy nem eredeti, lepontozza a négytagú bizottság, és nem kapja meg az OT rendszámot. A lakóautónál kicsit megbonyolítja még a játékot a víz- és gázrendszer, tehát csak mostanában kezd leesni, hogy ez erősebb menet lesz.

Tudtok valamilyen zenekari munkát végezni a járvány alatt? Hat rád kreatívan is ez az időszak, írsz zenét, szövegeket?

Minimális simításokat végeztünk a Rudán Joe Akusztik A38 koncertfelvételen, amit most márciusban vettünk fel a hajón. A műsor terv szerint május 3-án este 22:00-kor a Petőfi Rádióban, május 4-én 22:05-kor az M2 Petőfi TV-n kerülne adásba. Emellett folyamatosan dolgozunk a harmadik Rudán Joe-albumon, érkeznek a dalötletek, készülnek a szövegek, az eddigi szerzők mellett új arcok is szerepelni fognak az új lemezen. Az életrajzi könyvem is lassan készülget, nem egyszerű feladat visszaidézni pontosan az elmúlt közel 40 évet, amit a zenei pályafutásom alatt átéltem, de nem szeretnék kihagyni semmit belőle. Szentesi Zöldi Laci barátom kérdez, és utána megpróbálja olvasható formába önteni azokat a történeteket, amiket rázúdítok. Vele még Erdélyben barátkoztunk össze sok évvel ezelőtt, több klipet készítettek nekünk annak idején.

Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?

Nyilván a zenélés, az éneklés, és a fellépések hangulata.

Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a járvány?

Megígértem a lányoknak, hogy elmegyünk a lakóautóval egy kirándulásra.

Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a vele kéz a kézben járó gazdasági válság?

Ez attól is függ, mennyi ideig leszünk kivonva a forgalomból, páran földbe is fogunk állni, de remélhetőleg lesz komolyabb kapaszkodónk, ami kisegít bennünket a slamasztikából. A jóslásokat viszont meghagyom az önjelölt „nostradamusoknak”.

Milyen zenéket hallgatsz most otthon, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot?

Mivel sorban olvasom az életrajzi könyveket zenészekről, ezért mostanában Tony Iommi, Freddie Mercury, K.K. Downing, Rod Stewart, Bruce Dickinson és Ozzy Osbourne zenéi szólnak nálam. Jólesik visszaugrani 20-30 évet a rockzenében. Persze azért is olvasom a könyveiket, hogy eldöntsem, mennyire kell, illetve szabad tényleg mindent elmesélni magadról, a magánéletedről, vagy a zenekaraid belső dolgairól, és hol kell meghúzni a határt, de ettől függetlenül is élmény olvasni a nagy példaképek történeteit, jó belátni a kulisszák mögé.

A Karanténinterjúk korábbi részei:

#3 Paksi Endre

#2 Zeffer András

#1 Bátky Zoltán

Legutóbbi hozzászólások