Kedvenc lemezeim – Heathen: The Evolution Of Chaos (10th Year Anniversary)

írta Hard Rock Magazin | 2020.02.07.

A Heathen története még a legendás nyolcvanas évek derekára nyúlik vissza. 1984-et írtunk, amikor Lee Altus gitáros és Carl Sacco dobos letették a banda alapjait.

 

 

1986-ra jutottak el az első ’Pray For Death’ című demókazettájukig. A folyamatos tagcserékkel szerencsére nem lassították túlságosan a bandát, így a következő évben sikerült szalagra rögzíteniük a bemutatkozó album dalait, amely 1987 májusában látott napvilágot. A kisebb sikerek ellenére sajnos a banda tagsága továbbra sem tudott megszilárdulni. Az énekesi teendőket rövid ideig Paul Baloff (Exodus) és David Wayne (Metal Church) látta el, amíg vissza nem tért David White, azaz David Godfrey, akinek hangja hallható az első demókon és az első nagylemezen, valamit azóta is a banda énekese. A ’Victims Of Deception’ című második albumra egészen 1991-ig kellett várni, de nem kavart túl nagy port a mezőnyben, így a banda aktivitása is alább hagyott.

Az együttes a legendás Thrash Of The Titans jótékonysági koncerten (amely a súlyos betegséggel küzdő Chuck Billy (Testament) és Chuck Schuldiner (Death) megsegítésére összehozott kezdeményezés volt) állt újra színpadra, amelynek hatására, ha takaréklángon is, de újra aktivizálta magát. Érdekesség, hogy ezen esemény hatására alakult újjá az Exodus és a Death Angel is, akik azóta is aktív tagjai a Bay Area-i színtérnek.

Az írásom tárgyát képező ’Evolution Of Chaos’ című harmadik lemezre egészen 2010-ig kellett várni. Mivel már azóta is eltelt tíz év, a Mascot Label Group, a zenekar kiadója érdemesnek látta ezt a szép jubileumot megünnepelni és újra megjelentetni egy felújított, remaszterizált változatban az anyagot, melyet az együttes rajongói már akár dupla bakelit lemez formájában is a magukénak tudhatnak. Emellett beszerezhető bónusz DVD-vel is, melyen az anyag megszületésének titkaiba engednek betekintést, valamint egy 2009-es japán koncerthez is hozzá lehet így jutni. Az eredeti változathoz képest – a feljavított hangzáson kívül – annyival több az anyag, hogy felkerült rá a Seasons Of Purgatory című dal, mely az azóta elhunyt Jon Torres basszusgitáros szerzeménye és korábban nem jelent meg. Most az ő iránta való tiszteletből helyet kapott a korongon.

Az anyag zeneileg pont olyan, mint amilyennek lennie kell egy Bay Area térségéből származó thrash metal csapatnak. A kicsit hangulatában megtévesztő Intro után belecsapnak a kalapálásba. A Dying Season hamisítatlan thrash metal a legjobb fajtából: arcletépő riffek, döngölő groove-ok, szélvész tempók és technikás dallamos szólók gyűjteménye. Ez az energiaszint megmarad a Silent Nothingness záróakkordjáig. Egy cseppnyi pihenőt engedélyeznek maguknak az A Hero’s Welcome bevezetőjének képében, amely egy power ballada és talán a legdallamosabb dal a csokorban. A korai Metallica hatása az egész anyagon tetten érhető, de nincs szó plágiumgyanúról, csak hallatszik, hogy a srácok egy levegőt szívtak fiatal korukban. A gitárosok képességeit órákig lehetne méltatni, de akihez ez az album eljutott, az valószínűleg ott volt az elmúlt évek valamelyik Exodus-koncertjén (Gary Holtot Kragen Lum helyettesítette Slayer-beli elfoglaltságai miatt, Lee Altus pedig már 2005 óta az Exodus sorait erősíti), ahol megcsodálhatta, hogy milyen arcletépésre képes ez a duó.

Remélhetőleg ezzel az újrakiadással az anyag megkapja a neki járó figyelmet, mert az itt hallható muzsika semmivel sem képez kevesebb értéket, mint a szintér vezető zenekarainak művei, csak sajnos a zenekarozás üzleti és marketing része nem jött össze a srácoknak, így bent ragadtak a másodvonalban. Ettől eltekintve ez minőségi, kíméletlen és hamisíthatatlan Bay Area thrash metal, sokat látott, hiteles arcoktól.

Szerző: Losonczi Péter

Számlista:

1. Intro
2. Dying Season
3. Control By Chaos
4. No Stone Unturned
5. Arrows of Agony
6. Fade Away
7. A Hero's Welcome
8. Undone
9. Bloodkult
10. Red Tears of Disgrace
11. Seasons In Purgatory (bónuszdal)
12. Silent Nothingness

Tagok:

David White – ének
Lee Altus – gitár
Kragen Lum – gitár
John Torres (R.I.P. 1963 – 2013) – basszugitár
Darren Minter – dobok

Legutóbbi hozzászólások