King Diamond – Stúdióminőségben az új dal

írta TAZ | 2019.11.09.

12 év után új dalt mutatott be a King Diamond. A csapat jelenleg is dolgozik új albumán, ezen kap helyet a folytatásban található Masquerade Of Madness.

Korábban élő verzióban már tesztelhettük, most azonban stúdióváltozatban hallgathatjuk meg a King Diamond új dalát, a Masquerade Of Madness-t. A zenekar a dán énekes szerint készül a következő albumra, aminek dalain jelenleg is megy a munka. „Andy és én is dolgozunk különböző dalokon az új albumhoz, melyekben nagy a potenciál. Mindegyik abszolút gyilkos. Miután decemberben visszérkeztünk az észak-amerikai turnéról, folytatjuk ezt a munkát.”

A frontember tavasszal a következőket mondta az anyagról: „A következő album hátborzongató lesz, abszolút hátborzongató. A történet ráadásul olyan, hogy nem tudtam egyetlen albumba belepréselni, szóval kétlemezes lesz. A történetet különleges módon hozzászerkesztettük az élő fellépésekhez is, a show most Dániában készül, szóval együtt a halad a két dolog. Már most azt is tudom, hogyan alakul a produkció a következő turnén mindezek után, úgyhogy amikor a történet második részét csináljuk, látom, hol ér véget a dolog. Szóval ez egy hosszú projekt, mely néhány évig eltart, igazából a következő három év igazán intenzív lesz a számunkra.”

Az album tematikájáról pedig így vélekedett: „A lemez témája a párhuzamos világokhoz és a büntetéshez, valamint hasonló dolgokhoz kapcsolódik. Láthatod, hogyan kínozzuk meg a mi kis drága Abigailünket a színpadon, ez is s sztori része.”