Ozzy Osbourne – 2021-re halasztotta európai turnéját

írta TAZ | 2019.10.10.

Ismét elhalasztotta európai turnéját Ozzy Osbourne. Az énekes szerint még nem áll készen a koncertekre, így jövőre csak Észak-Amerikában lép fel a tervek szerint.

 

 

Tavasszal törölte 2019-es koncertjeit Ozzy Osbourne, amit most még tovább tolt, ugyanis nem áll készen a 2020 eleji európai kanyarra. „Mint talán tudjátok – vagy nem –, év elején elestem, és az összes nyakcsigolyám megsérült, ami miatt meg kellett műteni, így most már sokkal több csavar van a nyakamban, mint egy autóban – mondta közleményében. –  Nem haldoklom, hanem gyógyulok, csak éppen egy kicsit tovább tart a dolog, mint azt előzetesen gondolták. Nagyon unom, hogy egész nap a kib.szott ágyban kell lennem, szóval alig várom, hogy felemeljem a seggem és ismét meginduljak, de még egy kicsit türelmesnek kell lennetek. Az európai turnét elhalasztom, mert nem állok készen rá. Nem vonulok nyugdíjba, még mindig vannak koncertjeim, de amikor visszatérek az amerikai turnén, azt akarom, hogy száz százalékos formában legyek, és mindenkit ledöntsek a lábáról. Ugyanakkor egy új album is úton van. Köszönöm a zenekaromnak, a stábomnak és a Live Nationnek, de leginkább a Judas Priestnek. A rajongóknak csak annyit mondanék: őszintén hálás vagyok a türelmetekért és a lojalitásotokért. Szeretlek benneteket. Most azonban hagyjatok a francba, hogy meggyógyulhassak.”

A svéd Live Nation szerint európai koncertjeire 2021 elején kerül sor.

Legutóbbi hozzászólások