Egypercesek #41: Santana, Ben Granfelt, Jasmine WG, Ian Gillan, David Bowie

Úgy tűnik, egyre több posztumusz anyag lát napvilágot David Bowie halála óta. Némelyik eddig sosem hallott felvétel, a többi régi kiadványok feljavított verziója. De foglalkozzunk előbb az élőkkel! Santana júniusi lemezének előfutáraként megfestette hangszerével Mona Lisát, Ben Granfelt pedig a tavalyi lemezbemutató koncert felvételét tette le elénk. A szemfülesebbek már az idei Gary Moore Emlékesten is elcsíphették a lemezt. Az Emlékestek látogatói Ben Granfeltnét (Jasmine Wynants-Granfelt) is megismerhették már, aki kiváló énekesnő és most ő is előrukkolt egy rádióbarát dalgyűjteménnyel. Ian Gillan '60-as évekbeli zenésztársaival adott ki egy új lemezt tavaly szeptemberben, fél évre rá a kiadó most előszedte egy korábbi anyagukat is. Sokan talán nem is tudtak erről a gyöngyszemről korábban! És hogy végül visszatérjünk Bowie-ra, egy 1983-as koncertfelvételét pofozták ki XXI. századi hangzásúra.

Év elején Carlos Santana meglepte rajongóit ezzel az EP-vel, hogy ne legyenek olyan türelmetlenek június elejéig, amikor is boltokba kerül a Santana huszonhatodik stúdióalbuma, az ’Africa Speaks’. 

A lemez ötlete akkor fogant, amikor legutóbb Párizsban játszott, és szabadidejében ellátogatott a Louvre-ba, és megtekintette Leonardo Da Vinci portréját. Ugyan a hetvenes évek eleje óta jár a városba koncertezni, most ment el először a múzeumba.

Három dalt hallhatunk, kettőt megismételnek rövidebb, szerkesztett verziókban a rádióállomások számára. A stílus alapján folyatódik a 2016-os ’Santana IV’ zenei világa, vagyis újra azt a hangot ütik meg, amit az első három albumon is játszottak öt évtizede, ami oly népszerűvé tette őket. Igaz, Neal Schon és Gregg Rolie most nem található a közreműködők listáján.

A Do You Remember Me nekem erőtlen. Ugyan tipikus Santana-szerzemény, mégsem pörögnek benne az ütős hangszerek, az ütem is lassú, ha felpörgették volna, jó kis felvétel lehetett volna. Az In Search Of Mona Lisa jobb, egy igazi rockos téma, latin ízzel, Santana jellegzetes gitárjátéka egyértelműen irányt mutat. A Lovers From Another Time egy instrumentális szerzemény, úgy kezdődik, mint egy szirupos hollywoodi filmnek a főcímzenéje, aztán egyértelművé válik az egész. 

Figyelemfelkeltőnek jó ez az anyag az új lemez előtt, ám azt gondolom, Santana ezeknél a daloknál többre képes. Ha egy kicsit többet engedett volna az ütősöknek, nagyobbat ütött volna az egész. Így inkább egy kiváló gitármágus stílusgyakorlatát halljuk kissé rutinszerű megoldásokkal.

Tavaly – mondanám, hogy nagy sikerű, de inkább csak – jó hangulatú turnét bonyolított le Ben Granfelt az év elején megjelent 'My Soul To You' albumának bemutatására. (Legalábbis nálunk, Magyarországon mindössze ötvenen voltunk kíváncsiak a tényleg frenetikusra sikeredett koncertre.) Szerencsére az összes bulit felvették, így akár kármentésnek is jó a most kiadott koncertlemez.

A koncerten így köszöntötte a népet: „Good evening, Hamburg!” Merthogy állítólag hivatalosan ott rögzítették a koncertet. Végül egyetlen dal került bele ténylegesen a hamburgi koncertből, javarészt négy másik helyszín felvételeiből lett összevágva az anyag, de ezt fel is tüntették végül a borítón számonként. Azt szoktam mondani, hogy jobban szeretem az egy helyszínen felvett dolgokat, de végül is ez elsősorban a képi felvételekre igaz. Egy koncertlemezt ma már simán össze tudnak vágni úgy, hogy sem a felvétel minőségén, sem a hangulaton nem jön át, hogy nem egy konkrét koncertnek a felvételét halljuk. (Lásd: Iron Maiden: 'The Book Of Souls: Live Chapter'!)

A hangulattal nincs is probléma, a felvételen is elhangzik, hogy „My name is Kimi Räikkönen”, amin jót nevettünk Budapesten is, inkább a lemez szerkesztésével vannak gondjaim. Teljesen össze-vissza vannak feldobálva rá a dalok – vagy legalábbis más koncepció szerint, mint a koncerten –, elveszett az az ív, amit élőben annyira élveztünk. És például amiről úgy éreztem, hogy az „Endless című David Gilmour-szerű merengés a Breathe elé biggyesztve” végre megtalálta megfelelő helyét, a lemezen a My Soul To You intrójaként lett elhelyezve. Természetesen a kilencperces Almighty Blues és a majdnem ugyanolyan hosszúra nyújtott Going Home a lemez csúcspontjai is, ahogy a koncerté is voltak.

Bentől a magasszintű gitározás mellett azt is megszokhattuk, hogy nem pocsékolja a papírt. Ott Finnországban még becsülete van a fáknak. Így egy sima – booklet nélküli – digipack csomagolásban nyújtja át koncertlemezét, melynek borítóján a hasonló című stúdióalbum hangulata köszön vissza.

Aki ott volt, újra átélheti a felemelő pillanatokat, aki nem jött el, az meg utólag sírhat a párnái között, hogy mit hagyott ki. De legalább lemezről bepótolhatja az élményt. Mindenképp javaslom beszerzésre a blues-rock szerelmeseinek!

Vajon mi jár Jasmine Wynants-Granfelt fejében? Talán az, hogy ki kéne adni a legjobb szerzeményeit egy szólólemez formájában. A lemezen szereplő dalok egy kivételével Jasmine korábbi zenekarainak megjelent, demóként felvett vagy koncerten már játszott dalai. A Vicky Lovecat egy korábbi alternatív rockzenekara, melyben Kimmo Lindholmmal játszott együtt, aki két dalban társszerző is. A másik a Roxsy Surowiakkal létrehozott Queens Of Hellsinki nevű duó. Az említett egy kivétel az Extraordinary Man, melyet Ricky Gervais színész-komikushoz írt, aki az angol 'The Office' sorozat irodavezetői feladatai után rocksztárként tért vissza egy mozifilmben David Brent megszemélyesítőjeként.

Azon felül, hogy Jasmine első igazi dalgyűjteménye ez a csokor, sokkal nagyobb érdeme ennek az anyagnak, hogy azokat az alternatív rockdalokat rádióbarát formába pofozták át. A háttérzenészek gyakorlatilag azok a muzsikusok, akik férje, Ben Granfelt lemezeit is felvették, szóval zeneileg rendben van a produkció, ha nem is lesz feltétlenül mindenki kedvence. Ben gitáron és néhol basszgitáron, Masa Maijanen basszusgitáron és Miri Miettinen dobon játszik, ezen felül a társproducer Magnus Axberg programozott hozzá az anyaghoz, kialakítva annak végső formáját.

Azok az egykor disszonáns, tremolózott akkordok így kaptak egyfajta Billiy Idol-os rádióbarát punk rock jelleget a dalokban. Mintha a Gravedigger's Wife (a lemezt nyitó nóta címe) elment volna a White Weddingre.

Három akusztikus feldolgozással zárja az albumot – ez férjemuram 'Handmade' lemezére emlékeztet –, két Vicky Lovecat-dal és egy Gary Moore-feldolgozás szerepel a lemez utolsó harmadában. Utóbbit éppen a két évvel ezelőtti budapesti Gary Moore Emlékestre találták ki és adták elő Bennel, annyira megtetszett nekik, hogy a lemezre is rákerült, és éppen az idei Emlékest napján, április 4-én, Gary Moore születésnapján jelent meg kislemezként. Mellesleg aznap ismét eljátszották élőben az A38 Hajón.

Összességében egy tehetséges, jó hangú énekesnőt ismerhettünk meg, akinek lemezen is kellemesen cseng vissza a hangja.

Az earMUSIC tavaly kiadott egy albumot, melyen a Deep Purple énekese összeszedte ifjúkorának bandáját, a Javelinst és a lemezen az akkori repertoárt, a nagy blues- és rock and roll előadók dalait elevenítették fel. Azt már kevesebben tudják, hogy 1994-ben egyszer már újra összejött a banda, és akkor is elkészült egy album, hasonló szellemiségben, ám ennek akkor nem volt nagy publicitása.

Nos, a Deep Purple kiadója gondolt egyet, kezelésbe vette ezt a huszonöt évvel ezelőtt készült lemezt, és újra kiadta azt. És ahogy lenni szokott mostanában, LP formátumban is kapható a The Javelins első lemeze.

Csakúgy, mint a tavaly megjelent albumon, ezen is sok ismert dallam hallható. A Too Much Monkey Business, a Roll Over Beethoven Chuck Berry szerzeményei, Eddie Cochran nagy slágere, a Somethin’ Else is bekerült a szelekcióba, és felcsendülnek olyan dallamok is, amiket a Rolling Stones is rögzítetett azokban az időkben, mint például a Money, a Poison Ivy vagy a You Better Move On.

Ian Gillan sosem rejtette véka alá a rock and roll iránti vonzódását, hiszen köztudott, hogy az egyik legnagyobb inspiráció számára Elvis Presley – játszotta is tőle a Trouble című dalt a Gillan Band idejében, és még a Deep Purple fénykorában is rendszeresen nyomta Little Richardtól a Lucille-t.

Ennek az albumnak szélesebb kőrben történő terjesztésével kerekebb képet kapunk Gillan zenei gyökereiről, inspirációiról. Érdemes összevetni őket az eredeti változatokkal, vagy épp a a Stones felvételeivel. Bár Gillan kizárja az élő koncerteket, szerintem izgalmas lenne őt egy vérbeli rock and roll bandában látni a színpadon. Két albumnyi dallal már kiállhatnának pár buli erejéig.

Ha jól számolom, egy éven belül ez már a negyedik olyan élő anyaga David Bowie-nak, amit újrapolírozva adtak ki. És ez is csak több hónapos késéssel jutott el hozzánk.

1980 után három évig Bowie-album nélkül maradtak a rajongók. Az eltelt időben újragondolhatta tevékenységét, megválaszthatta, melyik irányba lép tovább.

1983-ban kezdődött Bowie-nak az a szériája, amikor bekerült a zene mainstream vonulatába, amikor nemcsak saját hardcore rajongói, hanem a populárisabb zene fogyasztói is elkezdték hallgatni őt. A ’Let’s Dance’ album (már a címe is erre utal) a diszkózene közönségéhez is utat talált, a lemezről a China Girl vagy a címadó belefért a rádiók napi zenei kínálatába. Mainstream zene ide vagy oda. Stevie Ray Vaughan és Omar Hakim közreműködnek a felvételeken

Ezt a koncertalbumot a ’Let’s Dance’ promóciós turnéja során rögzítették. Látványos show kísérte a dalokat. A látvány előtte is megvolt, akkor kicsit másképp tűnt, elgondolkodtatott, sokkolt, mondott valamit. Most a szórakoztatás került előtérbe, nem sokkolta a nézőket a kiakasztó megjelenésével, a show is konszolidáltabb lett. Ez az élő felvétel viszont nem követi az album modern, könnyed megszólalását, talán itt gondoltak a régi rajongókra. is. Markáns a megszólalás, a gitárnak fontos szerepet osztottak – igen kérem, rockzenét hallunk. Számomra némileg érdekes, hogy Bowie egyik legismertebb szerzeménye, a Heroes már a buli elején elhangzik, ma biztos, hogy a ráadásban kapna helyet.

Az anyag sokaknak ismerős, hiszen filmre vették ezt a montreali hangversenyt, most pedig a hangminőséget feljavítva újra kiadták, ezzel is gyarapítva David Bowie élő fellépéseinek archivált verzióit.

Szerkesztette: CsiGabiGa