Rammstein – Már közel egymillió jegyet értékesítettek a turnéra

írta Kidlacee | 2018.11.11.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Rammstein legénysége turnéra indul a jövő év folyamán, amire az érdeklődés egészen elképesztő.

Közzétette az Eventim az eddigi jegyeladások számát a Rammstein 2019-es turnéjával kapcsolatban. Elmondásuk szerint már több mint 800.000 jegy talált gazdára gyakorlatilag egy nap leforgása alatt, ami a szerverek többszöri lefagyását eredményezte. Az adatok azért is helytállóak, mert a fellépésekre névre szóló belépőket lehet váltani, és maximum hat darabot, amire azért volt szükség, mert az együttes tagjai nem szeretnék, ha a jegyüzérek felvásárolnák a jegyek nagy részét, amiket aztán többszörös áron adnának tovább. Alexander Ruoff, az Eventim munkatársa a következőket nyilatkozta a vásárlói rohamra reagálva: „Ha a zenekar ennyi jegyet tudott eladni ilyen rövid idő alatt, az kivételes művészi státuszt, és az élőzene folyamatos vonzerejét jelenti.”

A jövő nyári stadionturnén a Rammstein 17 országban lép fel, és 30 koncertet adnak. Több állomás már most teltházas, beleértve a hozzánk legközelebbi helyszínt, Bécset is, ezért augusztus 23-ára be lett iktatva még egy fellépés az osztrák fővárosban.

A Hard Rock Magazin partnere, a Todi koncertutazások a Rammstein bécsi koncertjére szervez utazást, jegyeket foglalni IDE kattintva tudsz.

Legutóbbi hozzászólások