EDDA művek – Csütörtökön jelenik meg az új dupla album

írta karpatisz | 2018.02.06.

A 22 dalt tartalmazó harmincharmadik nagylemezre már csak pár napot kell várni az EDDA-rajongóinak. A kiadványt a MOL kutakon lehet majd beszerezni, a megjelenés napján pedig dedikálás is lesz.


A 2015-ös ’A Sólyom Népe’ után idén jelentkezik friss anyaggal Pataky Attila és zenekara, az EDDA Művek, amely a csapat történetének második dupla nagylemeze. A ’Dalok a testnek, Dalok a léleknek’ című korongokat rejtő digis csomagolású kiadványt 2018. február 8-tól lehet majd megvásárolni a MOL benzinkutakon, 1490 Ft-os áron. A boltokba kerülésre időzítve egy dedikálást is meghirdettek, a Harley-Davidson Budapest (XI., Neszmélyi köz 3.) klubban 17 órai kezdéssel lehet majd találkozni a teljes zenekarral, akik ellátják kézjegyükkel az újdonságot.

A dalok címei mellett a Karácsony után ismét egy friss, a „léleknek szóló” szerzemény is bemutatkozik, amely az Ima címet kapta.

A zenekar egyébként közben gőzerővel készül 2018. március 10-én a Papp László Budapest Sportarénában élőben is bemutatja az új nagylemez dalait. Facebook-esemény ITT.

’Dalok a testnek, Dalok a léleknek’ dallista:

CD1:

1. A 33.
2. Ki Mondja Meg
3. Pont Neked
4. Lazíts Haver
5. A Szív Kínjai
6. Elengedett Kézzel
7. A Hegyen Túl
8. Tetőtől-Talpig
9. Jó Vagy, Nagyon Jó Vagy
10. Nem Adom
11. Csak Játszunk
12. Piros-Fehér-Zöld

CD2:

1. Ima
2. Isten Tenyerében
3. A Kék Madár
4. Még A Szél Is
5. Mit Kezdenél Velem
6. Karácsony
7. Közös Álmunk
8. Addig Szeretlek…
9. A Fájdalom
10. A Várakozás

Legutóbbi hozzászólások