Zártosztály a bakancsos Edda 5 tagjával és Hirleman Bercivel?: Interjú Mirkovics Gáborral

írta CsiGabiGa | 2017.04.06.

Már nem is egy, hanem két koncertet ad a Zártosztály zenekar nyáron Talfi 60. születésnapja alkalmából, hiszen az „elhagyott városba”, Miskolcra is visszatérnek a volt Edda-zenészek egy kis nosztalgiázásra. És nem, Pataky Attila nem lesz ott a Zártosztály koncerten, de rajta kívül szinte mindenki, aki megfordult az ős-Eddában. Sőt, az a hír is felröppent, hogy Hirleman Berci lesz a csapat dobosa. Ezzel kapcsolatban kerestem meg a zenekar basszusgitárosát, Mirkovics Gábor Zserbót egy rövid (ezúttal tényleg rövid) röpinterjúra. Azt már csak az élet hozta, hogy menet közben felhívtam Bakó T. Gábort, az újjáalakult Carat vezetőjét, énekes-szerzőjét is.

Hard Rock Magazin: A legújabb fotókon már nem láttam Donászy Tibit, ezért „óvatosan” rákérdezek: Tipcsi a Mobilmánia miatt kilépett a zenekarból?

Mirkovics Gábor: Mikor felröppent a hír, hogy Tibi a Mobilmániába visszamegy, Csuka mondta, hogy hívjam fel, kérdezzem meg, hogy jön-e azért a bulira vagy sem. Még jó, hogy felhívtam, mert azt mondta, már éppen akart szólni, hogy nem ér rá aznap, mert Mobilmánia-koncert lesz. Sajnálom nagyon, mert Tipcsit én mindig is örökös Edda-tagnak gondoltam, és egy ilyen kaliberű bulit szerintem hiba kihagyni. Minket egyáltalán nem zavart, hogy ő bekerült abba a csapatba, sőt örültünk neki. Sajnos mi nem tudunk annyit koncertezni, mint ők, mert Sipi egyéb elfoglaltságai nem teszik ezt lehetővé, de ebből sohasem csináltunk ügyet. Tudjuk, hogy így együtt erős ez a dolog, itt tényleg örömzenélésről van szó. Mindegy, ez az ő döntése.

HRM: Hirleman Berci hogy került képbe?

MG: Ahogy megtudtuk, hogy nem lesz Tipcsi, kézenfekvő volt, hogy Hirleman Bercit kérdezzük meg először, akivel gyakorlatilag az 'Edda 6'-os lemezt írtuk. Berci jelenleg egy nemzetközi banda, a Sainted Sinners dobosa. Ha nem lesz ütközés, ő biztosan elvállalja.

HRM: És miért nem hozza el a Sainted Sinnerst előzenekarnak? Egyedül úgysem töltenének meg itthon egy koncerttermet, de előttetek biztos nagy sikerük lenne a volt Accept-énekessel, és talán még több nézőt is bevonzanának a Barba Negra Trackbe.

MG: Az újjáalakult Carat lesz az előzenekarunk, ezt Sipi találta ki. A Sainted Sinnersnek úgysem tudnánk kifizetni a gázsiját.

HRM: A Carat szintén a '80-as években működő zenekar volt, olyan tagokkal, mint Szekeres Tamás gitáros, Ács András basszusgitáros, Gyenizse András dobos és Bakó T. Gábor énekes. Van egy kislemezem is tőlük abból az időből. Sajnos több hivatalos felvétel nem maradt fenn utánuk. Csak nem összeállt az a felállás újra? Az igazán nagy durranás lenne!

MG: Erről Sipit kérdezd!

(Sipi azonnal válaszolt a Pofakönyv-üzenetemre.)

Sipos Péter: Az újjáalakult Carat zenekar úgy jött a képbe, hogy zenésztársam, Molnár Imi Dickinson lett az új basszusgitáros. Erdélyi Frici gitározik, és persze Bakó T. Gábor maradt az énekes. Mivel együtt játszunk Imivel a Mirigyben, adta magát az ötlet, hogy lépjünk fel együtt. Mindketten nagy Carat-rajongók voltunk régen, még játszottunk is tőlük dalt a Mirigy hajnalán.

(Ezen a ponton felhívtam telefonon Bakó T. Gábort, a Carat énekesét is, hogy mondjon valamit az újjáalakult zenekarról.)

HRM: Hogyan jött az ötlet, hogy ennyi év után felélesszétek ezt a legendát?

Bakó T. Gábor: Erdélyi Frigyes ötlete volt, aki annak idején nagy Carat-rajongóként került a csapatba, ez volt a „második felállás” 10 évvel Szekeresék után. Most Frici akarta megint újrakezdeni, és ehhez kerestünk zenészeket. Molnár Imi egyszer már kisegített minket, amikor beugrott az éppen kirúgott basszusgitáros helyére egy dalversenyen, úgy ’93 körül. Így először őt kerestük meg, ő pedig hozott egy dobost magával, Gerő Balázst, aki a Mátyás Attila Bandben játszik. Szóval ez a jelenlegi felállásunk balról jobbra: Molnár Imre, Gerő Balázs, Bakó T. Gábor, Erdélyi Frigyes.

HRM: Volt valami kapcsolódási pont korábban az Eddával, vagy csak a „mirigyesek” rajongása hozott össze titeket?

BTG: Sipi ötlete volt, hogy ha már újjáalakultunk, akkor mutatkozzunk be előttük, de ’83 nyarán már a Budai Ifjúsági Parkban játszottunk az akkori Eddával.

HRM: Várjunk csak! Most alakultatok újjá? Ez lesz az első fellépés? Ennyire friss ez a történet?

BTG: Igen, március 2-án volt az első próbánk. Annak a bizonyos kislemeznek a két dalát, meg a második felállás Éva című nótáját próbáltuk először össze ami fenn van a Youtube-on –, hogy lássuk, hogy tudunk együtt muzsikálni. Most fogunk majd még Facebook-elérhetőséget és honlapot is csinálni a zenekarnak.

HRM: A miskolci koncerten is felléptek majd, vagy csak a budapestin?

BTG: Arra is kaptunk meghívást, de a dobosunk egyéb elfoglaltsága miatt azt nem tudtuk vállalni, így csak Budapesten lépünk fel a Barba Negra Trackben. Ott fognak 24 év után először megszólalni a – zömében általam írt – Carat-dalok.

HRM: Visszatérek Zserbóhoz: Kik lesznek ott az Edda bakancsos korszakából a két koncerten?

MG: Természetesen ott lesz a születésnapos, Barta Alfonz Talfi (Edda 1-3) billentyűs hangszereken, Zselencz László Zsöci (Edda 1-4) basszusgitáron, két ős-dobos, Csapó György Buksi (Edda 1-2) és Fortuna László Tüsi (Edda 3-5), valamint Darázs István Dudi, aki Pataky Attila előtt volt az Edda énekese. Talán most utoljára lesznek együtt egy színpadon! És persze ott leszünk mi, a Zártosztály tagjai: Csillag Endre Csuka (Edda 6) gitáron, jómagam, Mirkovics Gábor Zserbó (Edda 5-6), valamint Hirleman Berci dobos, Sipos Péter Sipi énekes, és Lázár Zsiga billentyűs.

HRM: És mi van Slamóval? Egy darabig lebegtettétek, hogy talán ő is jön.

MG: Slamót ugyancsak megkeresték a régi tagok, mi is nagyon örültünk volna, és Talfi is, ha elvállalja a dolgot, akár néhány szám erejéig. Azért mégiscsak Talfi 60. születésnapját ünnepeljük! Ő azonban kategorikusan elzárkózott a fellépés lehetőségétől.

HRM: A plakáton az szerepel, hogy „2 Edda-korszak 22 sikerdala a Kölyköd voltamtól a Gyere őrültig.” Ez egy kicsit leegyszerűsítése a dolgoknak, kiragadva két sláger címét, ugye?

MG: Természetesen pontosíthatjuk: korábbi és későbbi dalok is lesznek. Ahogy a két évvel ezelőtti bulinkon is Talfival, az Edda első lemezétől a 'Változó idők'-ig terjedő korszakból válogatunk, azokról a lemezekről, amikhez a színpadon megjelenteknek közük van.

HRM: Gondolom, nem lövitek le előre a poént, hogy mely dalok lesznek, de én azért reménykedhetek, hogy Tüsi csatlakozásával végre lesz apropója az Érzés eljátszásának is a harmadik lemezről?

MG: A régi dalokból olyanok kerültek még a műsorba, mint az Érzés, A keselyű, Azok az éjszakák, Kínoz egy ének...

HRM: Köszönöm a válaszaidat. Búcsúzóul pedig egy idézet Talfi Pofakönyv-bejegyzéséből, mely tökéletes végszó a beszélgetésünkhöz: „Arra gondolok, mennyivel egyszerűbb összehozni egy hazai csapat koncertjét, mint a bakancsos Edda eredeti vagy fél-eredeti összeállítását. Egy otthoni zenekarnál (akár működő, akár nem) a tagok ott vannak egy országban, talán egy városban is. De egy ilyen bulira összetoborozni a zenészeket nem oly egyszerű. Talán épp ezért lesz különleges ez! Edda-koncertre bármikor el lehet menni, de ez a két koncert (július 13 - Miskolc, Ifiház és július 15 - Budapest, Barba Negra Track) igazán egyedi és egyszeri lesz. Attis és Slamó sajnos nem jönnek, de mi hárman, a nyomorúságos kezdettől az első-második lemezek idején keresztül együtt voltunk, nem keveset. Tüsi a harmadik lemez idején került képbe, addigra már kitapostuk az utat, neve lett az Eddának. Én szívem szerint örülnék annak, ha az eredeti Edda 1-2-es lemez gárdája csinálna együtt egy koncertsorozatot, de ha ez nem megy, akkor legalább így legyünk ismét együtt, egy időben és egy színpadon. Mindenkit örömmel látunk, és köszönjük előre is érdeklődéseteket és jelenléteteket. Ölelés: Talfi”