Feuer Frei!: Rammstein – Rock In Vienna, 2016.06.03.

írta Hard Rock Magazin | 2016.06.07.

Tavaly szeptemberben végre újra aktivizálta magát a Rammstein legénysége, hogy egy új lemezen kezdjenek dolgozni. Nem sokkal ezután már egy fesztiválturnét is bejelentettek, aminek egyik állomása a bécsi Rock In Vienna lett. A háromnapos rendezvény első napjának fő headlinereként léptek színpadra, mintegy hároméves szünet után. A germán indusztriál csapattal együtt több neves metalbanda is tiszteletét tette az osztrák fővárosban, olyanok, mint például a Slayer vagy az Anthrax. Mivel Budapesten majdnem öt éve léptek fel utoljára, így még a magas jegyár – ami valószínűleg csak a mi keresetünkhöz nézve az – sem tántorított el attól, hogy élőben is megnézzem az új produkciót.

Ha koncertekről van szó, jómagam inkább az arénás/csarnokos fellépéseket kedvelem, a fesztiválok valahogy sosem vonzottak, így itt volt a lehetőség, hogy e jeles alkalomból kipróbálhassam ezt is. A rendezvénynek helyet adó Donauinsel érdekessége, hogy 21 km hosszú, viszont szélessége csak körülbelül 250 méter, és pont az osztrák főváros szívében húzódik végig.

Délután fél három tájban már elég tisztességes tömeg várt a beengedésre, így a bejutás nagyjából 30 percet vett igénybe. A bejárattól nem messze, délután 3 körül a kisszínpadon már dübörgött a zene, ahol kisebb helyi bandák szórakoztatták a nagyérdeműt, miközben a nagyszínpadon már javában tartott az Eisbrecher fellépése. Közvetlenül a nagyszínpad mellett foglalt helyet egy másik pódium is, ahol váltakozva mentek a koncertek, vagyis amint az egyiken befejeződött a buli, a másikon már húzták is szét a függönyt, és indult a zúzda.

Rutintalan fesztivállátogatóként örömmel tapasztaltam, hogy a színpadok előtti részt leválasztották, viszont be lehetett menni bárkinek, és gondoltam, hogy majd lezárják, ha nagyjából megtelt, hogy kényelmesen el lehessen férni. Természetesen nem így történt, és a végén annyian voltunk, hogy úgy éreztük magunkat, mintha egy szardíniás dobozban lennénk; ez azért kicsit rányomta a bélyegét az eseményre, pedig pár méterre előttünk nem volt megállás, fellépő fellépőt követett, többek közt a Pain, az Anthrax és a Slayer csapott a húrok közé.

A legbizarrabb azonban a japán Baby Metal műsora volt: feketébe öltözött japán lányok, akik diák kislányoknak néznek ki, és kedvesen mosolyogva, vékony hangon japánul énekelnek egy betanult tánckoreográfiára, miközben mögöttük a fehérbe öltözött zenekar zombiknak maszkírozva zúz. Az egész egy aberrált szexuális show-hoz hasonlít, ami ezzel a párosítással túltesz bármely black metal zenekaron. Rá lehet keresni a YouTube-on, de nem ajánlott…

Mialatt ezt a sokkot próbáltuk kiheverni, már színpadon is termett a Slayer. Rutinból, minden plusz nélkül lenyomták az idejüket, és nem akarok senkit se megbántani, de első hallásra túl nagy különbség nem volt a számaik között. Lehet, hogy velem van a baj, de engem nem győztek meg. Műsoruk után rákezdett az Apocalyptica, miközben az est fő fellépőjének kezdték építeni a színpadot. Közben még többen gyűltünk össze a nézőtéren, és megfigyelhettük, ahogy az osztrák közönség előszeretettel dobálja a félig telt sörös poharakat a nézők közé. Mindig azt hangoztatják, hogy példát lehet venni a nyugati országokról, amit nem is vonok kétségbe, de úgy látszik, hogy nem mindenben.

De végül elérkezett az idő, és 21:20-kor az addig egy nagy nyolcast ábrázoló hatalmas függöny – ami (ha a legutóbbi válogatást is beleszámoljuk) utalás lehet a készülő nyolcadik albumra – egy gigantikus robbanással lehullt. Először csak ketten foglaltak helyet a deszkákon: Flake, akinek egy mászókaszerű többrácsos emelvényre volt feltéve két szintetizátora, valamint a dobos, Schneider. És ekkor elkezdődött az intró, ami a ’Sehnsucht’-os korszakot idézte, majd fentről, hatalmas robajjal és szikrákkal elindult lefelé két liftszerű mozgatható elem a két gitárossal, Paullal és Richarddal, és Oliver Riedel basszusgitáros kezdetét vette az első dal. Nagyon jó tempó (ami kicsit az első két albumot idézi, és mégis újszerű), egyszerű, de fogós riffek samplerekkel megtámogatva,  majd hirtelen a színpad jobb oldaláról –  szó szerint – beszteppelt Till Lindemann a színpad közepére, majd eldobta a kalapját, ami felrobbant, és már kezdi is énekelni az egyik új dalukat, ami a Ramm 4 címet kapta. Témájában a Rammliedhez hasonlít ez az ígéretes gyöngyszem. Zseniális, ahogy a szövegében helyet kaptak a legjobb számaik címei, és ezeket hallván az embert azonnal elkapja egy kellemes nosztalgikus érzés. Mondanivalója az, hogy itt vannak újra. Természetesen a dal hatalmas ovációt váltott ki, és a refrént („Wir sind wieder da! Ja! Nein! Rammstein!”) másodjára már együtt is énekeltük Till-lel. Nagy meglepetésre a Reise Reisével folytatódott az őrület, amihez a lemezborítóhoz passzoló narancssárga fényeket vettetek be.

A színpad egy gyárépület hangulatát idézte, középen egy kicsit magasabb emelvénnyel, aminek két oldalán foglalt helyet Oliver és Flake, köztük a doboknál Schneider, valamint alul két nagy ventilátor, amelyek folyamatosan forogtak. Elég hatásos volt, ahogy hátulról meg volt világítva az egész pódium. Elöl a gitárosok nyúzták a húrokat, középen pedig az énekes Till énekelte a pattogós, katonás sorokat. Érdekesség, hogy a megszokottnál kicsit szabadabban mozogták be a színpadot.

Feltűnt, hogy visszavettek a pirózásból, és inkább a fények segítségével gondoskodtak a látványról, és igaz, hogy nem robbant percenként valami körülöttünk, de a hatás így sem maradt el. Persze a régi, bevált nótáknál azért meghagyták a megszokott elemeket, így a Feuer Frei! alatt a fejükre erősíthető lángszórókkal odapörköltek fölénk rendesen.

A Du Hast alatt az égő nyilak kilövése is a megszokott volt, melyek – visszaérvén a színpadhoz – tűzijátékként robbantak fel. Meglepetés volt az eléggé elhanyagolt ’Rosenrot’ albumról a Zerstören feltűnése a setlistben, valamint a Hallelujah is, ami a ’Mutter’ turnéja óta először szerepel a koncerteken, igaz, hogy egy kicsit megváltoztatott verziót hallhatunk belőle.

Természetesen a kötelezők is elhangzottak, a ’Mutter’ első öt dala szokásosan hatalmas ovációt váltott ki, és itt is voltak új látványelemek: A Links 2-3-4 alatt egy statiszta hangyának öltözve rohangált be a színpadra, de Till mindig  kizavarta. Az utolsó résznél Richard gitárja lángokat szórt a fejünk fölé, és a hatás természetesen itt sem maradt el. Az énekeltetős Ich Willben is szorgosan válaszolgattunk Till kérdéseire, ahogy a „Könnt ihr mich sehen? Wir sehen dich!” sorok követték egymást.

A legutóbbi albumról csak az Ich Tu Dir Weh képviseltette magát, az elején megszokott, a dob tempójára robbanó tűzijátékkal. A dal közepén Till beterelte Flake-et egy fém kádba, majd a „Du bist das Schiff…” andalgós részét énekelve fel is robbantotta őt egy kannaszerű lángszóróval, ami szikrákat hányt.

Előkerült még a Seemann és a Depeche Mode-feldolgozás, a Stripped is azzal a kiváló szintetizátortémával, valamint olyan feszes gitárokkal, hogy azt tanítani lehetne. Öröm volt hallani végre élőben. Tulajdonképpen ez zárta az első blokkot, a lelkes közönség kitartóan kántálta a zugabét,  így kezdetét vette a Sonne című klasszikus, aminek a közepén a mikrofon megadta magát. Ettől Till először olyan ideges lett, hogy bedobta a közönségnek, akik persze kisegítették az énekest, és a maradék részt mi énekeltük. Közben hoztak neki egy másikat, ami megint nem volt jó, de azon már csak nevetett.

Emiatt pár perc szünet következett, a többiek leültek a színpad közepére, és elkezdődött az Ohne Dich akusztikus verziója, amit először megint az egybegyűltek énekeltek, majd az énekes is megjelent egy új, működő mikrofonnal, onnantól pedig már nem volt probléma. Az utolsó dal, az Engel látványban szerényebb volt, ugyanis lángoló szárnyak nélkül adta elő Till, de ez semmivel sem volt gyengébb az előző verzióknál, és természetesen az egész sziget együtt énekelte vele a zárónótát.

Három év szünet után indult újra a gépezet, és látszott rajtuk, hogy nagyon felszabadultak, és hogy nagyon élvezik a zenélést. Jól összeállították az új koncepciót, és vittek bele új látványelemeket is, valamint elővettek eddig soha vagy nagyon rég nem hallott dalokat is. Ráadásul egy nagyon jó új dallal kezdtek, és ha a régóta esedékes, de még csak most készülő album stílusa ilyen lesz, akkor nincs ok az aggodalomra. Mivel a fesztiválturné el fog tartani szeptemberig, nem lehet tudni, hogy mikor jelenik meg, de bízzunk benne, hogy minél hamarabb, és hogy utána eljönnek vele Budapestre is, hisz mint tudjuk: egy Rammstein-fellépés több egy egyszerű koncertnél.

Szeretnék köszönetet mondani a Todibusz csapatának és kedves utaskísérőinknek, Barbinak és Berninek, hogy megszervezték a koncertre való ki- és hazajutást, és gondoskodtak a felhőtlen hangulatról az utazás alatt. Remélem, hogy még sokszor lesz alkalmunk együtt utazni! Köszönjük!

Setlist:

Ramm 4 / Reise, Reise / Hallelujah / Zerstören / Keine Lust / Feuer frei! / Seemann / Ich tu dir weh / Du riechst so gut / Mein Herz brennt / Links 2-3-4 / Ich will / Du hast / Stripped /// Sonne / Ohne dich / Engel

Szerző: Kidlacee
Képek: Florian Matzhold (Rock In Vienna), Török Hajni, Mahunka Balázs
További fotók ITT