„Ki fogom ereszteni magamból a bestiát!”: Villáminterjú NG-vel (NG’s Candlelight)

írta savafan | 2016.05.12.

Ismert zenekarok tagjaiból verbuválódott formáció kezdi bontogatni a szárnyait, és megkérdeztük a Wisdom énekesét, NG-t, hogy milyen elme szüleménye az új banda, és mire készüljünk.

 

 

Mikor jött az ötlet, hogy a Wisdom mellett megpróbálkozz egy saját projekttel?

A Wisdomban már pattanásig feszült a helyzet, és minden nap megvertük egymást a gyerekes sértettségünk miatt. Minden nap lelki terrorban telt eddig, és kénytelen voltam valami gonoszat kihozni magamból, hogy ezzel bemutassak a zenésztársaimnak. (nevet) NEM! Igazából ez nem úgy történt, hogy villámcsapásként belém hasított az ötlet, hogy akkor én most csinálok egy új zenekart, ami tök más lesz, mint a Wisdom. Szimplán csak elkezdtem dalt írni – kb. 2 évvel ezelőtt –, és nagyjából az ötödik-hatodiknál jöttem rá, hogy elég egységesek lettek, és kezdenem kell velük valamit. Onnantól, hogy megjött az elhatározás, úgy folytattam a dalírást, hogy a lehető legegységesebb atmoszférát tudjam megteremteni, majd később visszanyúltam a kezdeti anyagokhoz, ezeket is összefésültem, majd kikukáztam az ide nem illő vackokat. Szóval annyi az egész, hogy nem illik ez a zene a Wisdom világába és teret akartam adni a saját, kéjesen beteg elmém szüleményeinek valamilyen módon. Ez a „mód” szülte a Candlelight-ot. (nevet)

Tudtommal az elején ismert külföldi zenészek lettek volna a tagok rajtad kívül. Ez miért változott és mi döntött a mostani felállás mellett?

Egyszerű oka volt a teljes gárda lecserélésének, méghozzá az, hogy nem tudtuk volna összeegyeztetni az akkoriban aktívan turnézó és koncertező anyazenekarok mellett a dolgainkat, és nem tudtunk volna teret adni ennek a zenekari torzszülöttnek olyan formában, mint ahogy szerettem volna. A jelenlegi – és terveim szerint végleges – tagok mindegyike profi zenész, és évek óta jó barátom. Kitörő örömmel fogadtam, hogy Boros Béla (Butceh B.), Hocza Robi (IgoroB) és Tóth Tomi (Tommygun) is kellően elmebetegek ahhoz, hogy fantáziát lássanak egy zenéléssel összekötött, szarkasztikus alapokra helyezett hentelésben.

Nehezen indult a projekt, a technika ördöge kiszúrt Veled, és a felvett anyagok megsemmisültek. Hogy emésztetted meg, hogy szinte újra kellett kezdeni mindent?

Eleinte nehéz volt, de aztán rájöttem, hogy pont arról írtam dalokat, ami történt. Nem minden megy elsőre könnyen, és lehet, hogy többször kell nekiesni a dolgoknak ahhoz, hogy jók legyenek. A szövegekben felmutatott görbe tükrömet elsősorban magammal szemben alkalmaztam, és szemen köptem a nehézségeket. Nem mondom, hogy nem nyekeregtem, mint egy csecsemő a cumija után, de csak összehoztam újra.

Hangról hangra ugyanaz lesz majd a lemezen, mint ezen az első verzión volt, vagy picit alakultak a dolgok?

Tök más lett az egész. Anno egy monumentális, nagyzenekaros, karikatúraszerűen horrorisztikus zenét akartam csinálni, mintha a Nightwisht és King Diamondot kevernéd össze, de rájöttem, hogy buta vagyok ahhoz, hogy olyan muzsikát csináljak, és ha más jobban csinálja, akkor minek készítsek el egy sokadvonalbéli copy-mixet… Így fogtam pár másik kedvenc zenekart, és azokat „kopiztam” le. (nevet) Nem, ez nem igaz, de azért bőven merítettem ihletet Rob Zombie utolsó albumából, Ozzy utolsó két albumából, a Rammsteinből, Tim Burton világából, és a saját megroggyant kis agyacskámból.

Teljes egészében te írod a lemezt, vagy a srácok is hoztak ötleteket? Nemzetközi kapcsolatokban te is erős vagy, lesz vendég a lemezen?

Én írok mindent, de természetesen teret szeretnék adni a többieknek is, mivel azt szeretném, hogy ők is a saját gyereküknek érezzék a készülő lemezt. Meghallgatom a témáikat, és ha hangulatilag totálisan belepasszol, ne adj isten összhangzattanilag is jó az adott ötlet, akkor megtartjuk, és színezünk egyet a dalokon. Viszont azt, hogy totálisan belenyúljunk és átírjuk őket, azzal nem tudnék megbarátkozni. Hogyha erre lenne szükség, akkor remek szolgálatot tudna tenni a szemetes. Szerencsére nem is kérnek ilyet, valószínűleg ezért is tudunk jól együttműködni.

Jó, hogy kérdezed, igen, lesz vendég a lemezen. Valaki egy nagy zenekarból, aki idővel jó barátom is lett, és cserébe majd én is éneklek az ő soron következő anyagán. A címadó dal klipjében is fel fog tűnni ez az aranykezű húristen. Ja, igen, mert készül klip abból is. (nevet)

Kik inspiráltak a zenék és a szövegek megírásakor? Milyen zenére számíthatunk?

Szokták mondani, hogy az élet inspirált, és tényleg igaz, mind zeneileg, mind szövegileg, viszont én megcsavartam, összevagdostam fecnikre, és a széthulló darabokat összeraktam valami groteszk szörnyszülötté, megborsoztam horrorisztikus kifejezésmóddal, ami azért továbbra is adott elemekből épül fel, így nagy nehezen még fel lehet fedezni benne az alaptestet. Úgy látszik előre szaladtam az egyik kérdésednél, és előre megadtam a választ. De jó lett volna ez a képesség a főiskolán, hogy előre tudom a kérdéseket… Na, azért összefoglalván: kőkemény, szarkasztikus, és egyben parodisztikusan ijesztő zenét kalapáltunk össze, amit sokféleképpen lehet megélni. Lesznek itt rammsteines szögeléstől Judas Priest-es énektémákon át az elgondolkodtatás legmélyebb bugyráig mindenféle borzalmak. (nevet)

De például a zenekar neve is erősen szarkasztikus tartalmú, mivel a gyertyafény szerintem szimpla hazugság, csak megpróbálja elterelni a figyelmed a valóságról. Égett már le fenyőfa és ház is miatta, de a legszemléletesebb példa, hogy ha valakivel elmész egy gyertyafényes randira – az is csak szépítés tud lenni. Sok esetben az ember a gyertyafényes romantikázás után 5-6 órával éppen kutyapózban izzadva feledkezik meg a romantika minden apró kis jelentésmorzsájáról. Valljuk be, ez nem olyan szép és érzéki, mint a gyertyafény. (nevet)

Elkezdtetek már tapogatózni kiadót illetően? Van érdeklődés?

Szóbeli és személyes érdeklődés már volt, és van is a zenekar irányában, ám amíg nincs kész az album abban a formában, ahogy már abszolút versenyképesnek érzem a külföldi nagyok mellett, addig nem tudok velük konkrétumokról egyeztetni. Remélem, nem felejtenek el, vagy ha igen, akkor a zene felkelti az érdeklődésüket annyira, hogy el tudjunk kezdeni tárgyalni a komolyabb ügyeinkről.

Elsősorban hazai fellépésekre vagy inkább külföldi koncertekre összpontosítotok?

Nem szeretném egyiket sem kizárni, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az a főbb cél, mint ami anno a Wisdommal megindított bennünket a turnéinkra. Mindenhol szeretnénk jelen lenni, úgy itthon, ahogy külföldön is.

Az első szám stílusa és a klip hangulata engem a Lindemann projektre emlékeztet. Ez véletlen vagy tudatos? Szereted az ilyen „beteg” dolgokat?

A klip alapjai már régebben megvoltak a fejemben, és a storyboardot is összetettem, még az első Lindemann-klip érkezése előtt, viszont nagyon örülök, hogy hozzá tudod hasonlítani az összhatást. Nagy példaképem maga a fazon, és a szövegei is. Azt kell mondjam, nem arról van szó, hogy szeretem a beteg dolgokat, hanem inkább arról, hogy ez a részem, csak eddig nem tudtam teret adni neki. Az Unholy Tommy Gun klipje nem lett annyira brutális, mint alapból terveztem, de az már sok ember ingerküszöbén túllőtt volna, úgyhogy visszavettem a beteges ötletekből az emészthetőség érdekében úgy, hogy továbbra is abszolút kereknek tudjam érezni a végterméket. Azt megígérem, hogy ha a Candlelight megtalálja a célközönségét és rákapnak az emberek az ízére, akkor ki fogom ereszteni magamból a bestiát, teljesen kendőzetlenül.

Április 1-én volt a klip premierje. Véletlen? (nevet)

Teljesen véletlen volt. Nem, én találtam ki, hogy ha már ennyire lököttek vagyunk, akkor a nemzetközi, saját napunkon jelenjünk meg. (nevet)

Májusban a Dalriada előtt bemutatkozik a zenekar. Mi várható a bulin? Feldolgozások is lesznek, vagy már megvagytok egy koncertnyi anyaggal?

Először is szeretném megköszönni ezúton is a lehetőséget a Dalriada legénységének és leányságának.  Mi várható? Hentelés, aprítás, ijesztgetés, megalázás, egekbe emelés, szarkazmus dögivel. Viszont nem lesz semmi komolyabb díszlet, pirotechnika, mert elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen hatást váltunk ki az emberekből a puszta zenénkkel és a ronda pofázmányunkkal, de persze azért meglesz a hentes bácsink, bohócunk, zsoldosunk, és én, mint őrült mozgatórugó.

Igaz, megvan egy teljes koncertnyi anyag, mégis viszünk egy feldolgozást, ami szerintem beleillik a képbe. (nevet)

Távolabbi tervek?

Komolyan soroljam fel? Nincs annyi karakter a világon. Butcher B. valószínűleg továbbra is emberhúst szeretne főzőcskézni a szabadidejében, IgoroB kiéli a játékmániáját, esetleg beveti pár balhéjában őket, Tommygun pedig betegesen szeretne jobb polippá válni, ugyanis imádja, ha különböző állatokat utánozhat. Ahogy az imént utaltam rá, a polip a kedvence. Nos, nem véletlenül lett dobos. (nevet) Én pedig szeretnék azonnal világuralomra törni és a nőimádatomnak hódolni az elkövetkezendő aranykoromban. Mi leszünk a legjobb Mad-Metal zenekar a Földön, ami nem nehéz, mivel én találtam ki ezt a stílust; legalábbis azt hiszem. Találkozunk a mosolygóban és persze május 13-án a Barba Negrában. (nevet)

Készítette: Savafan

Legutóbbi hozzászólások