Megfelelési kényszer nélkül: Interjú Kalapács Józseffel

írta Csemény | 2014.04.01.

A Pokolgép „klasszikus” felállásának gitárosait, Nagyfi Lászlót és Kukovecz Gábort már kikérdeztük. Mielőtt megszólaltatjuk a ritmusszekciót is, következzen a „Bivaly”, aki nyolc éven át, négy fantasztikus albumon volt a Pokolgép hangja. Kalapács Józsefet az aktuális zenekarai mellett a ’Metál az ész’ lemezről, új albumairól és persze a június 7-i Pokolgép koncertről is kifaggattuk.

 

 

Hard Rock Magazin: Hogy van a fogad, sikerült visszanöveszteni a tavaly októberi Kalapács-koncert óta?

Kalapács József: Ez a fogas dolog már-már hagyomány nálam, tipikus rockénekes probléma. Ha a mikrofont túl nagy lendülettel ütöm a fogamnak, letörik egy darab. Rendszeresen visszaépíttetem, de mindig újra összejön.

HRM: Rengeteg társulatban dolgozol és szerepelsz, hiszen ott van neked a Kalapács, a Kard, az Akusztika, az Atilla Fiai Társulat és a Madách Színház is. Ennyi elfoglaltság mellett jut elég energiád arra, hogy készülj a június 7-i Pokolgép koncertre?

KJ: Persze, nincs ezzel gond. Hogy ennyi zenekarban játszom, az egyben praktikus dolog, mert nagyon sok fesztiválnak van egy bizonyos kitétele: ha játszom valahol, akkor közeli helyen nem lehet másik koncertje ugyanannak a zenekaromnak. Így viszont egyik helyen játszom az Akusztikával, másikon az Atillával, a harmadikon a Kalapáccsal és így tovább. Ha vannak műfaji, vagy egyéb korlátok, amik miatt a Kalapács zenei értelemben nem tud mindent kitölteni az életemben, akkor azt meg tudom csinálni egy másik zenekarral. Az Atilla pedig – bár hivatalosan akként üzemel – számomra nem csupán egy rockzenekar. Vannak bizonyos színházi dalok, amelyeket nem adhatok elő, mert például kiöregedtem, vagy más okból nem játszhatom. Ezeket viszont elénekelhetem a saját szervezésű rock koncertjeimen. A Kard zenekar pedig egy korábban lezárt történet újraélesztése, hiszen 2009-ben leállítottuk a HARD együttest. Azóta rengeteg sok minden történt a HARD-nál: Björn Lodin-évek, satöbbi. Aztán megkerestek a srácok, én meg mondtam, hogy a púpnak sem kívánom a hátamra, mert van gondom elég. De csak átküldték az anyagot, és nagyon jól tették, mert a daloknak nem tudtam ellenállni. Úgyhogy írtam rájuk szövegeket és így született a ’Szívemen a dal’ album. Viszont egyelőre sajnos nem sok koncertre hívják a Kardot, bár egyéb bulijaimon sűrűn rákérdeznek a zenekar kedvelői, hogy mikor lesz már koncertünk. Szóval mindennapos elfoglaltsággal jár, hogy ennyi zenekarban van az ember, és nyilván észnél kell lenni. Ma már van telefon, internet, email, naptáralkalmazások, odafigyeléssel meg lehet mindent oldani, másrészt meg szeretem is csinálni.

Régi-új hír, hogy a Kalapáccsal új lemezen dolgozunk. Nemrég még azt kellett volna mondanom, hogy egyáltalán nem kezdtem hozzá a szövegek írásához, de most már négy és fél szöveggel kész vagyok. De az mind egy nap született. Úgyis annyi pálinkánk volt, mint a fene, úgyhogy egyik nap reggel kilenckor megfogtam, és elkezdtem inni, mint a kefekötő. Tízre már elég jól voltam, és akkor jöttek a szövegek szépen. Azóta azonban nem ittam, és nem is írtam semmit. Meg az Akusztikával is csináltunk lemezt. Tulajdonképpen már be is fejeztük a felvételeket. Érdekesség, hogy ez most nem csupán az életművem közvetlen keresztmetszete, hanem vannak benne olyan dalok is, amelyeket inkább csak érintett a pályám, de valamiért nagyon megkívántam őket. Ezeket pedig ordenáré módon kifordítottuk magukból. Nem csak magyar kötődésű dalok lesznek, viszont mindegyik magyarul lesz. Például a Jézus Krisztus Szupersztárból is egy lesz részlet, szóval várhatók érdekességek.

HRM: Hogyan viszonyulsz a ’Metál az ész’ albumhoz? Nincsen tervbe véve egy rehabilitáció?

KJ: De igen, egy ideje tervezem. Én már a Kalapács zenekarral is akartam rehabilitálni, mert különösen Eger környékén állandóan felmerül az igény. „A capella” egyébként elő is fordult már, hogy a ’Metál az ész’-be bele is csaptam, de még valahogy nem sikerült átgyűrni a Kalapács zenekaron. Természetes, hogy a zenekar elsősorban Kalapács-számokat szeretne játszani. Számukra nyilvánvalóan tribute érzés Pokolgépet vagy Oment játszani. Egyébként mostanra ezt eléggé vissza is szorítottam, de az is hozzátartozik a történethez, hogy a Kalapács úgy jött létre 2000 környékén, hogy kísérőzenekarként jelentek meg körülöttem a fiúk. Persze megvolt nekik is a saját kreativitásuk, és jöttek a lemezek is. De ők nem akarnak tribute lenni, amit én teljesen megértek, és persze figyelembe is veszek. Aki járt koncerteken tudja, hogy egy-két Pokolgép-dal szokott elhangzani, ha olyan a hangulat, ha nem olyan, akkor nincs is.

HRM: Szóval ki kell menni megafonnal ordibálni, hogy Gép-gép-gép, aztán lesz minden, mint a búcsúban?

KJ: Jaj ne! Nem-nem (nevet), azt a privilégiumot azért megtartom magamnak, hogy én döntöm el, akármennyire is kéri a közönség. Ha azonban felöntök kicsit a garatra, lehet, hogy gyengül az ellenállás.

HRM: Kukovecz Gábor az orrunkra kötötte, hogy már konzultáltatok a koncertről. Mit tudsz elárulni június 7-ével kapcsolatban?

KJ: A próbák alatt még alakulhatnak a dolgok, de Gáborral már egyeztettem. Egyet tudok teljesen biztosan, hogy én Besnyő Lacival, a koncert szervezőjével teljes koncertben állapodtam meg, tehát a klasszikus felállás teljes koncertet fog adni. Ami a dalokat illeti, sokak elvárása, hogy olyanokat játsszunk, ami mindenkinek tetszik. Mindenkit nyilván nem lehet kiszolgálni, és ez a koncert nem lehet egy megfelelési kényszer. De egy ilyen ünnepi koncertnek az a lényege, hogy minél többen tudjanak együtt örülni. Figyelembe vettük és még vesszük is, hogy mit szeretne Kukovecz Gabi, Nagyfi Laci, Pazdera Gyuri és Tarca Laci és akár én is. Még a fórumokat is követtem, figyelve azt, hogy mit szeretne a közönség. Könnyen lehet, hogy a ’Metál az ész’-ről semmi nem került volna fel a listára, viszont ezt pont a közönségigény írta át. És pont azért, mert tényleg annyian írtak, és a közönségből annyira szeretnék, hogy ezek a kevesebbet játszott dalok is előkerüljenek. De például az első lemezen is vannak nagyon jó dalok, amiket akkoriban játszottunk, azóta meg nem nagyon lehetett hallani se a Kalapácstól, se a Pokolgéptől. Szóval sokat mazsoláztunk a koncerttel kapcsolatban, törtük a fejünket rendesen, és még ezután is változhat a dalcsokor. A Pokolgép mindig is szimbiózisban volt a közönséggel, nem alázatosan, de nem is fensőbbséggel, hanem nagyon emberi, testvéri, baráti módon. Ezen ezután sem szeretnénk változtatni.

Ami még fontos, hogy a klasszikus felállással fog együtt játszani Paksi Endre. Nagyon örülök, hogy ő is ott lesz, mert Endre fontos szerepet játszott anno, hiszen a Pokolgép frontembere és egyik alapítótagja volt egykoron. Vele is egyeztettem már, hogy mit éneklünk, és a javaslatait maximálisan figyelembe vettem. De azt még nyilván nem fogom elárulni, mi is lesz a pontos szerepe.

További érdekesség, hogy a plakátra felkerült a harmincas szám. Talán sokan furcsállják is, hogy mi ez a sok jubileum. Hiszen tavaly december 30-án jubilált egyet a Pokolgép együttes, meg ott volt az előszületésnapi koncert a MetalWar Feszten, és idén is rajta van a 30-as szám a plakáton. Az 1984 és 1990 közötti felállás áttörő sikereket ért el, úgyhogy én a klasszikus felállás részeként erre a korszakra fogok emlékezni. Ha már a tavalyi jubileumok előkerültek, muszáj helyére tennem valamit. Akkoriban sokan kérdezték, hogy egyik vagy a másik koncerten miért nem voltam jelen. Nos, a MetalWar Fesztiválra még csak-csak kaptam egy felületes és kétségtelenül komolyságot kerülő meghívást, amire egyéb elfoglaltságom miatt sem tudtam elmenni. A decemberi bulira pedig engem nem is hívott senki, így botorság rajtam kérni számon a hiányomat. Aznap egyébként szintén bulim volt, ha jól rémlik, a közeli Aradon.

HRM: Sokan felvetették, hogy be kéne ugranod az Omenbe egy-két dal erejéig a június 7-i jubileumi koncerten. Ez miért nem fér bele?

KJ: A Kalapács is felmerülhetett volna előzenekarnak, de én nem is tettem ilyen irányú lépéseket. Nem akarok másra koncentrálni ezen az estén, csak a Pokolgépre.

HRM: A Pokolgépet külföldön is sokan ismerik és szeretik. Tapasztaltad ezt valamikor személyesen is?

KJ: Az Arch Enemy basszusgitárosa egyszer kiüzent, amikor a koncertjükön voltam, hogy hallotta, hogy erre jártam. És hogy nagyon köszöni azokat a pokolgépes éveket, mert az neki nagyon sokat jelentett. Ezt megteszi a szupersztár státuszú srác, érted? De ott van például a HammerFall is. Játszottunk velük néhány éve a Szigeten és Oscar úgy fújta a régebbi ’Gép-dalokat a takarásban, hogy öröm volt nézni. Ez a buli talán 2007-ben lehetett, valami rockoperás fellépés után estem fel a színpadra. De például a Moonsorrowhoz is így kerültem. Nekik a ’Totális metál’ lemez volt nagy kedvencük, a Totális Metál meg a kedvenc számuk. Az egyik Gothica Fesztiválon ők voltak a főzenekar, és délelőtt otthon ültem joggingban, amikor rám csörög a Hartmann Kristóf, hogy itt van ez a Moonsorrow és szeretnék, hogy velük énekeljek ma este. De mondom mi a csudát? (nevet) Azt mondta, akármelyik korai számot, mert bármelyiket bekonferálom az első lemezről, azt ők tudják. És mondom, mennyi a gázsi? Erre ő: milyen gázsi? Mondom, te ide figyelj, én nem tudom mi az a Moonsorrow, most hallom a nevüket először. Megmondták mennyi a gázsi, én meg azt, hogy akkor jó, ott találkozunk. De ha Judas Priestet mondanak, gondolkodás nélkül vállaltam volna. Végül is a Jelet választották, mert a Totális Metálba a Laci is kellett volna.

HRM: Két évvel ezelőtt kis híján már összeállt a klasszikus felállás az 50 éves születésnapi koncertedre. Nemrég utaltál rá, hogy történt egy kis előrelépés a felvételekkel. Hogy áll jelenleg az ügy?

KJ: Ott csak 5 dalról lett volna szó akkor is, ha sikerül tető alá hozni a klasszikus felállást, mint ahogy a „négyötödös” korszakidézés is csupán arra az öt dalra szorítkozott. Igazán nem tudom, mi is van a felvétellel, nem is értem, hogy lehetett így elszabotálni ezt a dolgot a készítőknek, és a hosszú munka „eredménye” miért nem tetszik nekem semennyire sem. Itt a képi megvalósításról, a kamerások és a vágó munkájáról mondok ítéletet. Muszáj lesz időt és energiát szánnom rá, hogy nagy közös erővel helyére pofozzuk valahogy a hibákat. Szerintem nem az én dolgom lenne, de sajnos nem lesz más megoldás.

HRM: Végül kanyarodjunk vissza egy kicsit a Kalapács zenekarhoz, hiszen azzal már a jubileumokat is túlszárnyalva hasítotok a millennium felé, és áprilisban az ezredik koncertetekre készültök. Hogyan tudjátok ilyen mértékig számon tartani a koncerteket?

KJ: Nálunk Kicsi [Weisz László gitáros – a szerk.] a számok embere, ő elég precíz, de fontos tudni, hogy egy-két buli eltérés az ő számításában is lehet. Nem tudom, hogy minden jótékonysági fellépés, vagy egy-két dalos jelenlét valamilyen rendezvényen be lett-e számítva, de az biztos, hogy valahol itt mozog az ezredik az április 26-i koncert körül. Hol ünnepelhetnénk meg ezt leginkább, ha nem a Club 202-ben, ahol ebből az ezerből talán a legtöbbet játszottuk. Egy évad alatt általában minimum négyszer játszunk itt, de már a Wigwam korában is rendszeresen zúztunk a helyen.

HRM: Folyamatosan gyorsul, és változik a világunk, de még régen sem volt gyakori, hogy egy zenekar tagjai 14 éven át együtt maradjanak. Hogyan tudnád jellemezni ezt a komoly kohéziós erőt?

KJ: Biztos szerencsések is vagyunk. Voltak már nagy gondok itt is, ahogy máshol, csak nálunk mindenki jól kibeszéli a többiekkel, ami a szívét nyomja, és senki nem őrizgeti hülye módon a sebeit. Sosem hátra nézünk, mindig előre. Nézd csak meg, mi sosem lazsálunk! Azon lehet vitázni, hogy kinek melyik lemezünk jön be, vagy melyik kevésbé, de a legtermékenyebb bandák egyike vagyunk, az biztos. Ugyan sok albumunk jelent meg a 14 év alatt, de mindig maximalisták voltunk, tudtunk új utakon is járni és valamennyi albumunk egységes, szinte konceptlemez.

HRM: Az 1000. koncerteteket április 26-án játsszátok a Club 202-ben az Invader társaságában. Milyen várakozással tekintesz a buli elé?

KJ: Tudod, olyan sűrűn játszom, hogy nem igazán tudok elmerülni a különböző koncertekre való várakozás lehetőségeiben. Számomra minden koncert ünnep, ahol a zene és a gondolatok nyelvén csereberélünk a közönséggel hangulatokat, érzéseket. Így van ez akkor is, ha csak egy gitáros kísér, és akkor is, ha egy egész zenekar. Ettől a bulitól sem várok mást, csak azt, hogy jól érezzem magam, és ugyanilyen jól érezhessék magukat azok is, akik ellátogatnak hozzánk ezen a szép napon.

Készítette: Csemény

Legutóbbi hozzászólások