A tűz jegyében: Ossian - PeCsa Music Hall, 2013.09.14.

írta Tomka | 2013.09.22.

Hogy egy-egy jól sikerült lemez még a biztos rajongótábort kiépítő, évente pesti nagykoncertet tartó zenekarok nézőszámát is felrúghatja a plafonig, arra jó példa volt az Ossian mostani PeCsás bulija. A rajongói-kritikai konszenzus szerint is az új évezredbeli lemezeik színvonalát felülteljesítő – szerintünk „alegjobbazárnyékbólafénybeóta” tömör jelzőjével leírható – ’A Tűz jegyében’ bizonyára olyanokat is beterelt a PeCsába, akik lehet inkább otthon maradtak volna ezen a zimankós őszi estén. Paksi Endréék pedig voltak olyan stílusosak, hogy akkor már az egész estét a tűz jegyében vezényelték le...

A rossz idő miatt a nagyterembe zsúfolt koncertre a Krízis hevítette fel a közönséget, és egész hosszú előzenekari bulijuk alatt nyilvánvalóvá vált, hogy a hangosítók ezen az estén igazán kitettek magukért: nem csak hogy a hangerővel kipucolták a komplett PeCsa-belsőt, de az arányokat is megtalálták, még ha a mélyek néhol túl nagy svunggal döfködték is a dobhártyát. Az Ossian már ezzel a dörgedelmesre kanyarított hangképpel detonált az első számtól kezdve. Habár az Ossian zenéje olyan, mint az izmos nehézfém – nem korrodál –, azért kellett ez a masszív sound, hogy az új lemezek szép hangzását dögösre keményítse: olyan marcona-keményen szólaltak meg a régi és új dalok, hogy aki túl közel fülelt egy hangfalhoz, azt bizony rendesen megcsapta a hangzás. Csak azt nem értem, ha az Ossian hangmérnökei ki tudják hozni ezt a PeCsa adottságaiból, akkor miért szólnak ott mégis egyre gyatrábban a rockbulik?

Nem a zenekar tehet róla, de arról is megbizonyosodhattunk, hogy a PeCsa nagyterme felett eljárt az idő: egyszerűen nem jó ott koncerten lenni, ha telt ház van – márpedig most az volt, még az italpultok előtt is tucatjával buliztak és headbangeltek a (nem túl szomjas) rockerek –, mivel a helység szellőzése egyáltalán nincs megoldva. Konkrétan elfogy a levegő a teremből, még akkor is, ha nincs olyan nyári szauna, mint pl. az idei Volbeaten. Rásegített erre az is, hogy az Ossian kültérre tervezte a bulit, és ennek megfelelően bő kézzel mérték a pirót, nem spóroltak a lángcsóvákkal és tisztesen befűtöttek a közönségnek. A piro miatt a gitárosok mikrofonállványait is hátrébb kellett hozni valahol a harmadik szám tájékán, ami azt a technikai malőrt eredményezte, hogy A robottól kezdve alig lehetett hallani a Rubcsics-Erdélyi-Wéber tengely vokálozását. Pedig pont a markos riffekkel megpakolt, középtempósan döngető dal refrénjébe kellenek azok a csordavokálok, amikből sajnos szinte semmi nem maradt.

A levegő- és vokálhiányt leszámítva viszont izmos koncertet adott az Ossian: Endréék maguk is felismerték, hogy ’A Tűz jegyében’ milyen jól sikerült lemez lett, és a rajongótábor most nagyon rákattant az új számokra, ezért – kis túlzással élve – kisöpörték a klasszikusokon kívül az újabb számokat a szettből, és feltöltötték azt a ropogós új dalokkal. A 10-ből 8 számot is elővezettek, és egyik helyett se hallgattam volna szívesebben 80-as évekbeli szerzeményeket, sőt: a koncertprogramból kirobbanthatatlannak tűnő, kismilliószor hallott lírák helyett (Magányos angyal, Éjféli lány) sokkal jobb lett volna átélni élőben is az új lemez címadóját, amely az Ossian egyik leghangulatosabb balladájává lépett elő. A másik 8 dal, amit előkaptak, egytől egyig maradéktalanul működött: a rögtön A rock katonái után ellőtt Fogadd el magad úgy áttrappolt a közönségen, hogy az Élő sakkfigurák se kapott hangosabb ovációt, A robotra gőzerővel ment a nyakizom-torna, de a Szakítópróba vagy az Életveszély ritmikus dallamai sem teljesítették alul ezt a szintet. A Végzetem a kezdettől és a Miénk a pálya igazi közönségénekeltetős Ossian-himnuszoknak bizonyultak élőben, a lemezről elsőként megismert Ezredszer pedig már a szett második felében elővett klasszikusok közé is befúrta magát – arról nem beszélve, hogy az instant közönségkedvenccé vált Ha Te ott leszel velem a ráadás előtti utolsó számként találta meg a tökéletes helyét.

Endre hozta azt, amit lemezen is, és becsületére legyen mondva, hogy a régi sikolyokkal (A rock katonái, Acélszív) is megpróbálkozott, még ha lejjebb is hozta azokat. Magabiztosan, karizmatikusan vezette a show-t, néha kisebb személyes sztorikra ragadtatva magát az egyes számok előtt, amik közül a Külvárosi álmok felvezetője sült el különösen jól (Endre arról sztorizott, hogy a zenészkarrierjét nem támogató édesapja most bizonyára elégedetten lóbálja a lábát ott fenn, ha látja, meddig is jutott fia) – kár, hogy pont ennek a dalnak az énektémái nem mentek most lemezminőségben. ’A Tűz jegyében’ számain felül egyébként a szokásosan profi Ossian-koncertet kaptuk, a kikezdhetetlen darabokkal Ítéletnaptól A magam útját járomig, Acélszívtől Rocker vagyokig. Utóbbit mellettünk egy tízéves-forma kölyök is olyan lelkesedéssel énekelte az egész családdal együtt, hogy ekkor vált nyilvánvalóvá: a mai (heavy) metal színtérről pont az a közösségformáló erő hiányzik, ami az Ossianban például még megvan. Ide egész családok járnak, a rajongás az apákról átszáll a fiúkra, de még a fiataloknak is közös nevezőt kínál a csapat – a régi heavy metal bandák még tudják ezt, a fiatalok hiába gyűjtik a rajongókat, az ezredforduló metal-közössége mára szétszéledt, a „New Wave of Hungarian Heavy Metal” nem fogta össze tartósan a rajongókat. Persze lehet csak a kor változott...

S ha már fiatalság: a Hornyák Péter helyére igazolt Kálozi Gergely képességeiről a friss lemezt hallva még túl sokat nem gondolhattunk, a mostani koncerten viszont bizonyított – méghozzá dobszólóval. Nemrég dupla cikkben veséztük ki a témát, pont azért, mert ritkán találkoztunk izgalmas, feszültségdús dobszólóval az utóbbi időkben – az inkább lendületből, mint (jó értelemben vett) rutinból játszó Kálozi magánmutatványa viszont ezek közé tartozott, gyors és technikás játékot prezentált, ráadásul a közönséget is bevonta a dologba. A gitárosok pedig az instrumentális V. magyar tánc virgáiban és szólóiban villanthattak (egyszer azért a Sodrásban is bekerülhetne a setlistbe). A legnagyobbat azonban így is az új dalok, az Ezredszer és az Ossian repertoárjában nem túl gyakran felbukkanó szaggatott riffekkel operáló Ha Te ott leszel velem szóltak, főleg utóbbiban lőtték olyan izmosan a riffeket Wéberék, hogy az perfekt kontrasztot képezett a lágyabb énektémákkal.

A ráadás előtt az aranylemezt is átadták Endrééknek, külön szimpatikus volt, hogy a lemez hangzásáért felelős Varga Zoli munkáját is megköszönték az elismerés kapcsán. A ráadásra már csak két tétel maradt, a Mire megvirrad és a Nincs menekvés, majd kb. egy és háromnegyed óra után befejezte az Ossian a hangoskodást. A srácok szó szerint értelmezték a lemezbemutató fogalmát: Árnyékból a fénybe, 15 perc, Tűzkeresztség, Negyedszáz, Desdemona, Amikor még és társaik helyett a tűzben fogant dalokra koncentáltak, és ezzel tényleg különleges alkalommá tették ezt az estét, hiszen a dalok többségét bizonyára nem fogják bent tartani egy-két év múlva a programban. Reméljük, se a színpadon, se lemezen nem ejtik el ezt az erősebb fonalat, amit most felvettek – ez a buli ugyanis flottul bizonyította, hogy az Ossian élőben is ereje teljében van.

Setlist:

A rock katonái / Fogadd el magad / Élő sakkfigurák / A robot / Acélszív / A Sátán képében / Szakítópróba / Ítéletnap / Magányos angyal / Életveszély / Külvárosi álmok / Végzetem a kezdettől / V. magyar tánc / Dobszóló / A magam útját járom / Ezredszer / Miénk a pálya / Éjféli lány / Szenvedély / Rocker vagyok / Ha Te ott leszel velem /// Nincs menekvés / Mire megvirrad

Szerző: Tomka

Képek: Karancz Orsolya. További képek ITT.

Köszönet a Pallai Produkciónak!