Szí­ntiszta, szimpla rockzene: Interjú John és Ann-Sofie Hoyles-szal (Spiders)

írta Tomka | 2012.12.05.

Miközben a svéd retro színtéren a figyelem főként a Graveyardra és a Witchcraftra irányul remek új lemezeik okán, azért érdemes a kisebb zenekarokat is követni, hiszen spirituszból és laza rock ’n rollból ott sincs hiány. A Spiders egyébként is kapcsolódik az emlegetett két zenekarhoz: 2010-ben a Witchcraftból távozott gitáros, John Hoyles, valamint a Graveyard dobosa, Axel Sjöberg alapította. Ám az azóta John Hoyles, valamint felesége, Ann-Sofie Hoyles által vezett zenekar a Black Sabbath és a Led Zeppelin által kikövezett hangzásvilág helyett a garázsbandák punkosabb, egyszerűbb attitűdjéhez nyúl vissza. A Spiders kezdeteiről, a ’Flash Point’-ról, valamint a svéd retro rockról a Hoyles-házaspárral beszélgettünk.

Hard Rock Magazin: Miért léptél ki a Witchcraftból?

John Hoyles: A Witchcrafttal 2010-ben szünetet tartottunk, én pedig ekkoriban Göteborgba költöztem. Már 8 éve játszottam a zenekarban, és nem volt túl sok kedvem oda-vissza utazgatni Göteborgból Örebróba, ezért úgy döntöttem, kilépek, és valami másba kezdek.

HRM: 2010-ben alapítottad meg a Spiders-t. Csak egy mellékprojektként indult számodra, vagy már a kezdetektől fogva a Spiders számított a fő zenekarodnak?

J.H.: A graveyardos Axellel jammelgettem abban az időben, és mivel nagyon jól éreztük magunkat, úgy döntöttünk, hogy kiadunk egy kislemezt. Ann-Sofie és Matteo [Gambacorta] szállt még be a bandába, és meg is jelentettük az EP-t, amit rögtön el is kapkodtak az emberek. Rengeteget koncerteztünk ezután, úgyhogy a Spiders lett a fő elfoglaltságom. Axel viszont tavaly kilépett a bandából, hogy a Graveyardra koncentrálhasson, így Ricard [Harryson] lett a dobosunk.

HRM: Bemutatnád a bandatagokat?

J.H.: Ann-Sofie az énekesünk, ő a Madamm nevű garázsbandában játszott korábban, és a Stooges, valamint az Mc5 a kedvencei. Matteo Olaszországból származik, ő a basszusgitáros, és hatalmas kollekciója van 70-es évekbeli glam rock lemezekből. Amit ő nem tud a glam rockról, azt nem is érdemes tudni. Ricard, a dobosunk a nagyszerű The Maharajas nevű zenekarban játszott, és óriási Rolling Stones fanatikus. Én vagyok a gitáros, és nekem Richie Blackmore, valamint a fiatal Eric Clapton a kedvenc gitárosaim.

HRM: A Spiders punkosabb, rock ’n rollosabb zenéje szakít a Witchcraftban megismert gitárstílusoddal.

J.H.: Igen, mivel valami mást akartam csinálni, mint eddig. A Witchcraftot nagymértékben inspirálta a Black Sabbath és a Pentagram, és habár kedvelem ezeket a bandákat, de ugyanúgy szeretem a The Dictators-t vagy az Mc5-ot is. A Spiders esetében ezeket a hatásokat is ki akartam domborítani, mert jelenleg talán hozzájuk áll a legközelebb a zenénk. Ann-Sofie teljesen másképp énekel, mint Magnus [Pelander, a Witchcraft énekese – Tomka], és ez tökéletesen illik a punk-rockosabb hangzásunkhoz.

HRM: Milyen főbb hatásaitokat említenéd még meg?

J.H.: Nagyon sok van, de ha csak párat kéne említenem, akkor az Mc5 és a Dictators mellett a Pentagramot és Suzi Quatrót mondanám. De nagyon sokféle zenét hallgatunk, ezért több, különböző stílus is hatással van ránk, mint például a ’60-as évekbeli soul vagy a régi blues zene.

HRM: Mit gondolsz, mi teszi a ’Flash Point’-ot különlegessé?

J.H.: Ez színtiszta, szimpla rockzene. Semmi bonyolult.

HRM: A debütlemezetek játékideje mindössze 29 perc.

J.H.: Igen, valahogy úgy alakult, hogy majdnem minden dal kb. 3 perc alatti lett, de nem direkt csináltuk így. Nehezemre esik ennél hosszabb dalokat írni, mert azokat könnyen elunom.

HRM: Hogyan zajlik nálatok a dalszerzés?

J.H.: Általában én rukkolok elő otthon a dalok struktúrájával, majd közösen dolgozunk még rajtuk a próbateremben. Van olyan dal, amit fél óra alatt összedobunk, de van, amit fél évig is csiszolgatunk.

HRM: Milyen stúdiótechnikát használtatok a felvételekhez?

J.H.: A göteborgi Welfare Stúdióban vettük fel az albumot, többnyire régi, klasszikus cuccokon. Én egy öreg Orange gitárt és egy Marshall-erősítőt használtam. Hogy a többiek min játszották fel a részeiket, arra már nem emlékszem. Mindössze két hét alatt rögzítettük az anyagot, ráadásul majdnem mindent élőben, ami szerintem egy nyers, lüktető hangzást kölcsönzött az albumnak. Nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel.

HRM: Milyen érzés megint a nulláról újrakezdeni egy zenekarral? Mit gondolsz, hányszor tudnád még ezt megcsinálni?

J.H.: Most izgalmas és szórakoztató volt új emberekkel nekivágni egy új zenekarnak, de nem akarnám túl sokszor megismételni, mivel nagyon sok munkát és energiabefektetést igényel.

HRM: Mit tekintesz a legnagyobb kihívásnak a Spiders karrierjében?

J.H.: Nem kihívásként tekintünk a dolgokra. Csak jól akarjuk magunkat érezni, szeretnénk zenét írni és koncertezni. Az már csak jutalom, ha az emberek meg akarják venni a lemezeinket, illetve hogy turnézhatunk szerte a világban. A közeljövőre nézve az a célunk, hogy felvegyük a következő lemezt, majd még több koncertet adjunk.

HRM: Mi a véleményed a „svéd retro rock színtérről”? Mi teszi ezt különlegessé amellett, hogy sok zenekar játszik ’60-as, ’70-es évek által inspirált zenét?

J.H.: Nagyon sok jó banda van a színtéren, de egyik sem játszik jobb zenét, mint a ’70-es évekbeli, eredeti bandák. Svédország annyira kicsi, hogy a legtöbb zenekar ismeri egymást, úgyhogy elég belterjes a dolog, mindenki játszott már egymással különböző bandákban. Viszont segítünk népszerűsíteni egymás zenekarait, például a legújabb kedvencem a Dean Allen Foyd, szerintem mindenkinek érdemes lecsekkolnia őket. A Graveyard pedig minket visz magával a decemberi turnéjára, szóval az is jó kis móka lesz.

HRM: Mit gondolsz, miért éppen Svédországban tombol a retro rock őrület? Milyen szempontból különleges a svéd zenei infrastruktúra?

J.H.: Az iskolában nagyon sok zenét tanítanak, és ezért szerintem a svédek folyamatosan inspirálják egymást arra, hogy zenéljenek.

HRM: Ann-Sofie: hogyan képzed a hangod, az örökzöld whisky-cigaretta kombinációval, vagy énektanárral?

Ann-Sofie Hoyles: Mindkettővel, de cigaretta nélkül. (nevet)

HRM: Kik voltak a legnagyobb hatással az énekstílusodra?

ASH: Nagyon szeretem Arthur Lee-t a Love-ból, valamint Jinx Dawsont a Covenből, de az elsőszámú inspirációm Tina Turner.

HRM: Van valamilyen technikád arra, hogy a megfelelő hangulatba hozd magad éneklés előtt?

ASH: Úgy hiszem, hogy igen, de nem tudom, hogyan írjam le, amit csinálok – ez inkább egy érzés. Mindenesetre nagyon fontos számomra, hogy a szívemet-lelkemet is beletegyem a zenébe.

Készítette: Tomka

Kapcsolódó cikkek:

„Nem érdekelnek a trendek, csak a jó zene”: Interjú Ola Henrikssonnal, a Witchcraft basszusgitárosával