Graveyard: Lights Out

A remek, ízig-vérig a '70-es évek rock világának legszebb pillanatait megidéző 'Hisingen Blues'-t követően (mellyel a Graveyard teljesen megérdemelten még a svéd Grammy-dijat is megnyerte) méltán nevezhetjük az északi zenekart a retro rock hullám egyik legautentikusabb együttesének. A Graveyard ereje abban rejlik, hogy habár olyan hatásaik, mint a Led Zeppelin, a Cream vagy a The Doors tagadhatatlanok, mégis elég egyediséget tudnak dalaikba csempészni, így nem simulnak bele a hasonszőrű, de csupán a nagyokat másoló zenekarok közé.

A 'Hisingen Blues' sikere biztos nehéz teherként nehezedett Joakim Nilsson és társai vállára az új dalok megírásakor, de úgy tűnik sikerült, ha túlszárnyalni nem is, de legalább megugrani a magasra rakott lécet. A 'Lights Out' dalai természetesen most is a '70-es évek rock, hard rock és pszichedelikus rock szellemiségében íródtak, és nyilvánvalóan az LP külsejű CD, a puritán borító, a kellemes analóg hangzás mind ezt a legendás korszakot hívatott megidézni. De amíg a 'Hisingen Blues' vígan merített a pszichedelikus rock tárházából, vagy vadul tombolt a legnagyobb hard rock riffekre, addig az új szerzemények higgadtabb, nyugodtabb, de sokszor bizony fülbemászóbb, szívet melengetőbb dallamokkal igyekszenek újra elvarázsolni hallgatóságukat. Habár kisebb számban, de azért most is feltűnnek szabadjára engedett, dögös, harapós rock dalok az An Industry of Murder, Seven Seven, Endless Night és a Goliath képében, de ezúttal nagy hangsúlyt kaptak a blues alapú, gyönyörű balladák, mint a Slow Motion Countdown, a Hard Time Lovin' vagy a merengős, lassan lebegő 20/20 (Tunnel Vision), melyek közös jellemzője a fogós, kellemes énekdallamok, és a rendkívül megkapó hangulat. A 'Lights Out' tehát kevésbé szilaj, vehemens, mint elődje volt, és biztos vagyok benne, hogy egyeseknek ez nem fogja elnyerni a tetszését, de én azt mondom, hogy amíg ilyen színvonalas, elsőrendű balladákat képes felvonultatni a zenekar, addig nincs miért panaszkodni. Sőt Joakim Nilsson olyan kiváló énekdallamokat ötlött ki ezúttal, hogy minden dal azonnal magával ragadja a hallgatót, mindegy, hogy lírai vagy a keményebb vágású szerzeményeket nézzük. De a gitárjátékra sem lehet panaszunk, ahogy eddig is remek riffek, Hendrix blues alapú gitárszólóira hajazó ízes tekerések épp úgy fellelhetők ezekben a dalokban is, mint a korábbi lemezeken.

Talán a 'Lights Out' nem szól akkorát, mint a doom rockban nagyot alkotó testvérzenekar, a Witchcraft új lemeze, és lehet, hogy azok, akik a 'Hisingen Blues' csapongó vadságát, dögös, pőre rock dalait szeretnék újra hallani, csalódni fognak, de mindezekkel együtt is egy kiváló alkotás, egy élvezetes, kissé nyugodtabb, higgadtabb, de magával ragadó, remek lemez a Graveyard legújabb eresztése.